A Sonynál továbbra is mostohaszerepben az európai konzolpiac

Egyelőre biztosan nem lesz olcsóbb az európai országok vevői számára a Sony új generációs konzolgépe – derül ki a Sony Computer Entertainment Europe mai sajtóközleményéből. Mint ismeretes, az amerikai képviselet hétfőn jelentette be, hogy azonnali hatállyal száz dollárral mérsékli a PlayStation 3 tengerentúli árát, a 60 GB-os merevlemezt tartalmazó konzolhoz így 499 dollárért (ez átszámítva körülbelül 89 000 forint) juthatnak hozzá az ottani vásárlók.

A Sony – hogy az európai vásárlók könnyebben lenyeljék a keserű pirulát – ugyanakkor bejelentette, hogy az európai országokban értékesített 60 GB-os PS3-ak mellé ezután két játékot (a legtöbb esetben ez a Resistance Fall of Man és a MotorStorm lesz) és plusz egy SIXAXIS kontrollert csomagol, változatlan áron. Az öreg kontinensen élők számára ez a hétfőig érvényes amerikai árat jelenti, csak éppen dollárból egy az egyben euróba átváltva, azaz a PS3 konzol a két játékkal és a plusz irányítóval továbbra is 599 eurós javasolt fogyasztói áron kelleti majd magát. Az új csomagnak új neve is lesz: a dobozokon eztán a Starter Pack feliratot kell majd keresni.

Az új PlayStation 3 csomag megjelenéséről érdeklődtünk a Sony Hungária Kft.-nél is, ahol Sándor Csaba termékmanager megkeresésünkre elmondta, hogy a hivatalos értékesítési pontokban az elkövetkezendő napokban, hetekben lecserélik a teljes készletet az új, két játékprogramot és két kontrollert is tartalmazó kiszerelésekre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés