Hirdetés

A Samsung új TFT-LCD gyárat épít Koreában

A termelés az év végén indul majd meg, a beruházás tervezett teljes költsége 1,290 milliárd koreai won, a kezdőköltség 66,1 milliárd won. A hatodik gyártócsarnok teljes kiépítettsége után, 2004 első felében már 60 ezer ötödik generációs (1100x1300 mm-es méretű) üveglemezt tudnak majd előállítani.

A Samsung ötödik gyárát 2002 szeptemberében adták át. Amennyiben mind a hat üzem teljes kapacitással működik majd, a teljes termelési volumen 160 ezer ötödik generációs üveglemez lesz.

A dél-koreai vállalat immár ötödik éve piacvezető a nagyképátlójú TFT-kijelzők területén. Az LCD-monitorok piacán tavaly 32 millió készüléket értékesítettek, idén azonban várhatóan már 49 millió eszközt adnak majd el. Az 50 százalékos igény-növekedés is arra sarkallta a Samsungot, hogy építse meg a hatodik gyáregységet is, így továbbra is biztosíthatja magának a piacvezető pozíciót a TFT-képernyőknél.

Persze a cég nem ül a babérjain, már a hetedik generációs üzemének megépítését is tervezi a Chonan melletti Asanban, amely 1,98 millió négyzetméteres területen fog felépülni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés