A Lenovo lecsapna az MSI játékos notebook üzletágára?

A DigiTimes üzleti lap tajvani beszállítói források szerint úgy tudja, hogy a Lenovo érdeklődik a Micro-Star International, ismertebb nevén az MSI játékos notebook üzletága iránt. Noha az MSI egyelőre tagadja az értesüléseket, a források arról számoltak be, hogy a Lenovo szeretné jelenlétét megerősíteni a játékra szánt nootebookok piacán, ehhez pedig úgy tudná a leggyorsabban megtenni, ha a szegmens egy már rutinos szereplőjét bekebeleznék, ezzel megszerezve az alapokat. Ugyanezen források állítása szerint az MSI még nem utasította vissza a Lenovo ajánlatát, és a tárgyalások jelenleg is tartanak.

A Lenovo terve nem annyira meglepő, hiszen az olyan nagy, kifejezetten játékos notebookokra specializálódott márka, mint a Dell-féle Alienware mellett a többi gyártó is elkezdte már saját gamer albredjét felépíteni, és mindezt agresszívebb marketinggel megtámogatni. Az MSI részéről például a Gaming G Series tölti be ezt a szerepet, míg az ASUS-nak ott van a jól ismert ROG, de az Acer is elindult a Nitroval, illetve ősztől magasabb fokozatba kapcsol a Predator széria is. Mindez nem véletlen, ugyanis a felmérések azt mutatják, hogy míg a hagyományos notebookok iránti kereslet stagnál vagy éppen csökken, addig a gamer laptop eladások folyamatosan nőnek. Mindez persze a gyártók számára már csak azért is jó üzlet, mert a gamer termékek és kiegészítőik jellemzően több profitot termelnek, mint a hagyományos eszközök.

A Lenovo lépése tehát innen nézve érthető: ha nem akarnak kimaradni a még felfutóban lévő üzletből, a gyors eredmény eléréséhez a felvásárlás a legrövidebb út. A vállalat egyébként eddig is hasonló stratégiát folytatott, hogy egyes szegmensekben növeljék a részesedésüket: felvásárolták az IBM majd az NEC PC-s üzletágát, majd hozzájuk került a német Medion és Brazília legnagyobb szórakoztatóelektronikai gyártója a CCE is, emellett felvásárolták az IBM x86-os szerverrészlegét, illetve a Google-től megszerezték a Motorola Mobility-t is. A következő a sorban pedig az MSI játékos notebookrészlege lehet, ami kézenfekvő választás lenne, hiszen a két vállalatot szoros kötelék fűzi össze az ODM/OEM piacon, így valószínűleg az alkupozíció is a Lenovo kezében van.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés