Hirdetés

Most már tényleg terv szerint jön az UMC 14 nm-es node-ja

A cég első FinFET gyártástechnológiáját biztosító gyár havi 2000 wafert képes majd megmunkálni.

Hirdetés

Az UMC a nagyobb bérgyártók között némileg lemaradt a FinFET gyártástechnológia bevezetésével, amit persze a fejlesztés folyamatos csúszása okozott. Végül a cég tartotta az előző esztendő második felében kijelölt útitervet, így a 14 nm-es FinFET node az első negyedév végén már tömeggyártás szintjén is elérhető lesz, és az első megrendeléseket is leszállítják.


[+]

Po Wen Yen, az UMC elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az IBM-mel közösen fejlesztett 14 nm-es node-juk karakterisztikája hasonló az iparági szinten sztenderdnek tekinthető értékekhez, a kihozatali aránnyal pedig elégedettek a megrendelőik.

A kínai bérgyártó havi szinten 2000 wafert fog megmunkálni, de ez a további gyártósorok kiépítésével a jövőben nőni fog. A cég szerint több tesztchippel is dolgoznak már az érdeklődők, így számos partnerük lesz a 14 nm-es node-ra vonatkozóan.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • UMC

Előzmények

Hirdetés