Hirdetés
A No Man's Sky 2016. augusztusában látott napvilágot, így a Hello Games űrsandboxa most ünnepli tizedik születésnapját, amelynek alkalmából egy különleges videót is közzétett a stúdió. Sean Murray, a csapat vezetője egy közösségnek szánt levélben idézte fel az elmúlt évtized legfontosabb pillanatait, és arról is beszélt, mennyit változott a játék az indulás óta. A No Man's Sky azóta 40 nagyobb, teljesen ingyenes frissítést kapott, amelyek többek között bázisépítéssel, exojárművekkel, településekkel, mechákkal, háziállatokkal, élő hajókkal és expedíciókkal bővítették a kínálatot. A program időközben számos platformra, köztük PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re, Switchre, Switch 2-re és VR-eszközökre is eljutott, miközben a fejlesztőcsapat mérete Murray szerint meglepően keveset változott.
A játék népszerűsége ráadásul tíz év után sem csökkent: idén érte el a megjelenés óta mért legmagasabb játékosszámát, tavaly pedig a Voyagers frissítés még ennél is több embert csábított vissza az univerzumba. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a játékosok a becslések szerint még mindig a No Man's Sky bolygóinak kevesebb mint egy százalékát fedezték fel. A Hello Games azonban egyáltalán nem készül leállni, hiszen a háttérben tovább dolgozik a Light No Fire című új projektjén, miközben a No Man's Sky következő nagy frissítését már „COSMOS” címmel teaselte.
Murray a levél végén megköszönte a játékosok támogatását, amely szerinte kulcsszerepet játszott abban, hogy a projekt tíz év után is ilyen aktív és folyamatosan bővülő közösséggel rendelkezik.
