Távközlés rovat
-
Sugár András visszatérésre készül
A T-Mobile vezetői posztjáról tavaly ősszel leköszönő Westel-alapító most először beszélt az esetről.
-
Beck György lesz a magyar Vodafone vezére
A mobilcég újonnan kinevezett első embere korábban a Digital, a Compaq, majd a HP hazai leányvállalatait irányította.
-
Magyar Telekom: Straub távozása a feltétel?
Straub Elek távozása a Magyar Telekom auditált mérlegének feltétele – derül ki a Manager Magazin most megjelent számából.
-
A szolgáltatók és a bankok között vergődik a mobilos fizetés
Üzleti modellre, kompromisszumokra, együttműködésre, jogi rendezésre lenne szüksége a jobb sorsra váró technológiának.
-
A kábeltévé is drágul januártól
A jövő évtől a legtöbb kábeles ügyfél 5-10 százalékos áremeléssel számolhat.
-
Októberben 41 ezerrel nőtt a mobilosok tábora
A hónap végére a Vodafone tudta növelni piaci részesedését.
-
Az EU távközlési fejlődése igazi sikertörténet
Az Európai Bizottság biztosa elégedett az Unió telekommunikációs fejlődésével, s a jövőbeni szabályozásra tett javaslatokat.
-
A Vodafone birodalom helyett most már céget épít
A Vodafone 2006 első félévében még veszteséges volt, de a vállalat vezetése bizakodó.
-
A Motorola tovább terjeszkedik
A Motorola újabb vállalkozást vásárolt fel, s mind erősebb pozíciókat szerez a hordozható eszközök piacán.
-
Lendületben a szélessáv-piac
Ha minden igaz, az ADSL- és kábeles internet-hozzáférések száma mára meghaladta a 800 ezret.
-
A Vodafone a vezetékes szolgáltatásba is belevág
Az előfizető helyhez kötött vonalat kap a társaságtól, amelyet bizonyos feltételekkel mobilként is lehet használni.



- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- EAFC 25
- Renault, Dacia topik
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- PlayStation 3
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- iPhone-t használók OFF topikja
- LEGO klub
- Android szakmai topik
- Milyen NAS-t vegyek?
- További aktív témák...