Szoftver rovat
-
SteamOS: nem ezért fogunk Linuxon játszani
Kipróbáltuk a Valve még erősen béta állapotú operációs rendszerét, ami Debian Linux alapokra építkezik, és a PC-s játékok új platformja kíván lenni. Jelenleg viszont a SteamOS és a koncepció is több sebből vérzik.
-
A kiberrendőrök is a Windows XP lecserélésére buzdítanak
Az európai kibervédelmi szervezet roppant kockázatosnak tartja a váltás elmulasztását, így vagy frissítésre, vagy pedig körültekintő használatra kérik a felhasználókat.
-
Megjelent az Office for iPad
A programcsomag legújabb verzióját iPadre szabott, de a microsoftos dizájnelemeket megőrző köntösbe bújtatták. Az alapverzió ingyenes, de ha valaki alkotásra is szeretné használni, nem ússza meg egy Office 365 előfizetés nélkül.
-
Megjelent az AIDA64 4.30-as verziója
A rendszerinformációs szoftver mind a négy kiadása megkapta a frissítést, így az AIDA64 Extreme, valamint a vállalati felhasználóknak szánt megoldás, az AIDA64 Business is.
-
A Microsoft közzétette az MS-DOS és a Word for Windows forráskódját
A redmondi cég sikerének alapja volt ez a két program az 1980-as években – ma már viszont múzeumi relikviának számítanak.
-
A Windows Azure is új nevet kap
Valószínűleg a termék sokoldalúságát kívánják hangsúlyozni, amikor lecserélik a Windowst egy általánosabb jelzőre.
-
Váltás Windows XP-ről Linux Mintre
Hogyan lehelj új életet régi, de még használható számítógépedbe? Mitől lesz veszélyes zombi a Windows XP-ből 2014. április 8. után? Hogyan kerülhető el a probléma Linux Mint segítségével?
-
Hack: új programnyelvet mutatott be a Facebook
Vagy csak egy továbbfejlesztett PHP-t? Az ítéletre még várni kell, de a Hack erős referenciával indul, a Facebook ugyanis az elmúlt évben a közösségi oldal közel teljes kódbázisát migrálta az általuk kifejlesztett nyelvre.
-
Ilyen lesz az okosórás Android
Az LG és a Motorola is hamarosan piacra dobja okosóráit, ezek a most bejelentett Android Wearrel működnek majd. A Google szerint még csak a lehetőségek felszínét kapargatjuk.
-
Fleep: híd az e-mail és a chatprogramok között
A Fleep használatához nem kell minden résztvevőnek használni az alkalmazást, elég egy sima e-mail cím is, jelenlegi formájában viszont nem váltja meg a világot.
-
Március végén jöhet az Office for iPad
A Microsoft március 27-én sajtótájékoztatót tart, több forrás szerint is – többek között – az Office for iPad lesz az esemény fő témája.
-
A Facebook új arcfelismerője állítólag mindent visz
Egy új módszer, illetve egy hatalmas tesztadatbázis segítette a fejlesztőket a DeepFace kialakításában.
-
Tesztelőket keres a Facebook az androidos Messengerhez
A közösségi oldal a mind népszerűbb programmal szeretne újabb áttörést elérni, és a mobilos piacon az üzenetküldés szegmenségben is első helyre kerülni.
-
Lelőtték a Modern Firefox fejlesztését
A Mozilla 2012 végén állt neki a Windows 8 Modern felületére átültetni a böngészőt. Most kiadhatnák az 1.0 verziót, de nem fogják, sőt, a fejlesztést is leállítják, ugyanis szerintük a kutyát sem érdekli.
-
Már a magyar fejlesztők is kereshetnek pénzt az androidos piactéren
A vállalat közölte, hogy mostantól fizetős alkalmazásokat is eladhatnak a magyar Android-fejlesztők.
-
Békéscsabai informatikus indulhat a jövő évi szakmai világbajnokságon
A soron következő szakmák világbajnokságát jövő év augusztusában rendezik São Paulóban. 60 ország több mint ezer versenyzője fogja összemérni szaktudását, közel 50 különböző szakmában.
-
Játékfejlesztés volt a feladat a második BeeSmarter programozóversenyen
A Blackbone csapatának sikerével zárult az immár második alkalommal megrendezett BeeSmarter 24 órás Mobil Programozó és App Designer Csapatverseny.
-
Az Általános Nyomtatványkitöltő telepítése Debian-alapú Linuxon
Hogyan telepítsük egyszerűen és gyorsan az Általános Nyomtatványkitöltő keretprogramot és a hozzá használható űrlapokat és kitöltési útmutatókat Debian-alapú Linux rendszereken?
-
Máris kiszirvárgott a Windows 8.1 Update 1
Az igazán szemfülesek a Windows Update rendszerén keresztül juthattak hozzá. A hibát azóta már javította a Microsoft.
-
A Windows 8.1 with Bing csak a gyártók kezét köti meg
Kiszivárgott belső dokumentáció alapján nem ingyenes, csak olcsó licencről van szó. Az alapértelmezett kereső a Bing lenne, amit az OEM-partnerek nem, a felhasználók viszont átállíthatnak.
-
Már tesztelik a Microsoft kormányzati felhőszolgáltatását
A különleges igényekre szabott Windows Azure az Office 365 speciális változatához csatlakozik a céges portfólióban.
-
Online programozói versennyel toboroz szoftverfejlesztőket a GE Healthcare
A különleges játékban Magyarország 200 legjobb szoftverfejlesztőjét keresik, hogy a kiválóakat alkalmazzák kutatás-fejlesztési programjukban.
-
Véglegesen összenőtt a Skype és az Outlook
Tegnap óta az egész világon mindenki használhatja az integrált szolgáltatást.
-
Alkalmazásfejlesztő versenyt hirdet a BME
A verseny célja a magyar mobilalkalmazás-piac élénkítése, új szereplők felfedezése és a versenyt záró konferencián a jövő fejlesztői és az ipari szereplők közötti párbeszéd lehetővé tétele.
-
Hasznos új funkciókkal erősít a Voks ’14
A nyers adatok mellett már demográfiailag szűrt infókat is kinyerhetünk az alkalmazásból. Egylőre a funkció csak iOS-en elérhető, de jön WP8-ra is.
-
Továbbra sem hajlandó kihalni az XP, sőt
Bár a Microsoft mindent megtesz a 2001-ben megjelent operációs rendszer lecseréléséért, egy kicsivel megint többen használják. A támogatás néhány héten belül megszűnik.