Szoftver rovat
-
Kis lázadás Linus Torvalds ellen
Egyes fejlesztők szerint a dual-boot PC-k egyszerűbb működéséhez szükség lenne a kernel módosítására – a Linux atyja ezzel nem ért egyet.
-
A felhőbe költözik az Ubuntu fejlesztői konferenciája
A nagyobb nyitottság és a szélesebb körű hozzáférés motiválja a szervezőket.
-
Már Windows 7-re is letölthető az Internet Explorer 10
A Microsoft szerint az IE 10 jelenleg a leggyorsabb böngésző a piacon.
-
„A hackerek elleni versenyt szinte lehetetlen megnyerni”
A jQuery bécsi konferenciáján a fő témák az okostévék, a reszponzív webdesign, illetve a mobil eszközök és biztonság voltak.
-
A Microsoft az Oracle mellé állt a Google-lal szemben
A fontos iparági szereplők támogató levelükben azt állítják, hogy súlyos következményekkel járna, ha nem védené szerzői jog az API-kat.
-
(Frissítve) Az Outlook.com nyárra átveszi a Hotmail helyét
A Microsoft új levelezőjének immár végleges verziója a következő hónapokban váltja le szebb napokat látott elődjét.
-
Elindult a Microsoft Imagine Cup
A jelentkezni kívánó hazai diákokat ösztönözheti, hogy tavaly egy magyar csapat kiemelkedő eredményt ért el.
-
Mozilla blog: a Firefox OS tesztje mobilon
Kipróbálásra és a magyar honosítás tökéletesítése mellett a telefon bemutatására kapta meg a magyar közösség a mozillás fejlesztőknek szánt telefont.
-
Fedora 18 kiadási buli
A Fedora új verziója mellett szó esik majd a Firefox OS-ről is.
-
Szoftverteszt: IObit Advanced SystemCare PRO 6 – 2. rész
A folytatásban: javítás, speciális funkciók, a beállítások áttekintése, böngészésvédelem, témák, összegzés.
-
A Skype elindította videóüzenet-szolgáltatásának tesztjét
Tavaly decemberben már kiszivárgott az új funkció híre, melyet tegnaptól lehet élesben kipróbálni.
-
Csúcstechnológiás magyar startupok a HiTechTesten
Az MMKlaszter eseményén hat vállalkozás fejlesztését tesztelték a potenciális végfelhasználók és befektetők.
-
Challenge24 – 13. Nemzetközi 24 órás Programozó Verseny
A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületével (MAVE) idén is megrendezi éves programozó versenyét, a Challenge24-et, az SAP Hungary főtámogatásával.
-
Szoftverteszt: IObit Advanced SystemCare PRO 6 – 1. rész
A cég legújabb verziójú terméke nem egyszerű frissítés: számtalan alapevető fontosságú újdonságot tartalmaz. Érdemes ezekkel megismerkedni.
-
Ingyenes szoftverekkel is segíti az IBM a magyar oktatást
Az IBM Magyarország az NFM Infokommunikációs Államtitkárságának kezdeményezéséhez csatlakozva, a magyar felsőoktatási intézmények teljes körére kiterjeszti Academic Initiatives programját.
-
Szoftver segíti a régi nyelvek rekonstruálását
Az automatizált eljárás sok terhet levehet a nyelvészek válláról, és a modern fordítóprogramokban is használhatónak tűnik.
-
Programozói verseny környezettudatos szoftverek írására
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) újra olyan pályázatot írt ki, mely az informatikusok figyelmét a környezetvédelemre kívánja felhívni.
-
Még lehet jelentkezni az Invitel pályázatára
Az Invitel negyedik alkalommal hirdeti meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax-díjat.
-
Kérdőre vonják a nagy IT-cégeket termékeik ára miatt
Az ausztrálok elégedetlenek azzal, hogy nem tudják: országukban miért olyan magas a nagyvállalatok termékeinek ára.
-
A BME hallgatója képviseli hazánkat a szakmák olimpiáján
WorldSkills 2013: az Európa-bajnok csapat tagja, Csőke János informatikus hallgató kvalifikálta magát a tekintélyes versenyre.
-
A Bing kudarca: már az orosz kereső is népszerűbb
Sem az angol nyelvű országokban, sem globálisan nem tud igazán terjeszkedni a Microsoft szolgáltatása, a fejlődő piacok – népességükből adódóan – állva hagyják.
-
Szoftverhiba okozta a Facebook Connect üzemzavarát
Habár szó sincs „Facebocalypse-ról”, a percekig tartó bénulás intő jel lehet.
-
Nagy dobás: megjelent a LibreOffice 4.0
A rég várt programcsomagba a közösség rengeteg új funkciót épített be, emellett sok korábbi hibát és hiányosságot is orvosoltak.
-
Országos vetélkedőt hirdet a Microsoft
A versengés célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a legalitás, illetve az illegalitás fogalmaival a szoftverek területén is.
-
Kihirdették a Windows 8-at promotáló pályázat nyerteseit
„Mi igyekeztünk lazán hozzáállni, nem didaktikusan beépíteni őket, ahogy a legtöbben tették” – nyilatkozta Filkor Gábor, a fődíjas alkotás készítője.
-
A PPKE és a Lovassy diákjai voltak a legjobbak a BeeSmarter verseny selejtezőjén
Szoros küzdelem a BeeSmarter Mobil Programozó Csapatverseny előfordulójának első helyéért.
-
Élvezetes játékot adott ki a Google az új Óz-filmhez
A kereskedelmi megfontolások mellett a Google az általa használt nyílt forrású technológiákat is népszerűsíteni kívánja.