Szoftver rovat
-
Nem akar kihalni a Windows XP SP2
A vállalatok jelentős hányadánál még mindig e rövidesen nyugdíjba vonuló és veszélyessé váló kiadás működik.
-
A Nokia és az Opera kiállt a Flash mellett
A mobilos piac két vezető szereplője az Adobe terméke mellett tette le a garast.
-
Letölthető: Firefox 3.6.4 RC, illetve a Thunderbird 3.1 RC
A két nyílt forrású szoftver legújabb kiadásra jelölt verziója elérhető az érdeklődők számára.
-
Megjelent a MeeGo 1.0
Az Intel és a Nokia rendszere egyelőre netbookokon próbálható ki. Félévente jönnek majd az újabb verziók.
-
Megjelent a Fedora 13
Majdnem pontosan a tervezett menetrend szerint, fél évvel a korábbi kiadás után megjött a frissítés.
-
Új stabil Chrome-verzió, Macre és Linuxra is
Az 5-ös változat az eddigi leggyorsabb, és néhány hasznos HTML5-funkciót is támogat.
-
Ősztől kapható az Office 2010 magyar kiadása
Hazánkban is bemutatták az új irodai csomagot és az azt kiegészítő alkalmazásokat. A válalatok már a nyár közepétől, a nagyközönség szeptembertől juthat hozzá a honosított változathoz.
-
A Google nyílttá és ingyenessé tette a VP8-at
Az eddigi bejelentések közül a legfontosabb a videokodek megnyitása, illetve az, hogy a Wave most már mindenki számára elérhető.
-
Akár fél évig ingyen használható az Office 2010
Az új irodai csomag 30 napos türelmi időszaka ötször hosszabbítható meg – árulta el a szoftvervállalat.
-
Újabb képek a Chrome OS-ről
A Google egyelőre nem kommentálta a júniusi megjelenésre vonatkozó híreszteléseket.
-
Bevetésre kész a Chrome OS?
A hírek szerint az Acer már június elején bemutatja a Google rendszerét használó számítógépeit.
-
Kipróbálható az új Skype
A friss bétában ingyenesen tesztelhető a videokonferencia, melyért később fizetni kell majd.
-
Az SAP felvásárolja a Sybase-t
Történetének második legnagyobb értékű akvizíciójával mobilinfrastruktúra-technológiához jut a német cég.
-
Megjelent az Office 2010
A széles körű forgalmazás csak a jövő hónapban indul meg, addig az ingyenes webes kiadás sem lesz elérhető.
-
Joomla!-konferenciát rendeznek május végén Németországban
A világ egyik legkedveltebb nyílt forráskódú webes tartalomkezelő rendszerének hívei és szakemberei találkoznak Wiesbadenben.
-
Reklámok jönnek a Skype-ba?
A vállalat komolyan mérlegeli a hirdetések bevezetésének lehetőségét. Az ingyenességnek ára van.
-
Kevesebb itthon a kalózszoftver
A BSA jelentése szerint a Magyarország egy százalékpontot javított az évek óta változatlan arányszámon, a globális helyzet viszont romlott.
-
Júniusban jön a Firefox 4 bétája
A végleges verzió megjelenése novemberben várható, de az ütemterv nincs kőbe vésve, számtalan változás lehetséges még.
-
A Google és a Microsoft küzd a vállalkozókért a felhőben
A küzdelemben egyelőre a Microsoft áll jól, ám a kérdés az, hogy a fogyasztók milyen igényekkel lépnek fel, mivel mindkét cég mást kínál.
-
A Windowst és az Office-t patcheli a Microsoft
Az operációs rendszer korábbi kiadásait foltozzák csak, a Windows 7-hez nem érkezik e hónapban javítás.
-
Egységesítik a linuxos képzéseket
A Novell és a Linux Professional Institute összefogása révén a Linux-képzéseken részt vevők egyben a szoftvercég minősítését is megkapják.
-
Mindroom: beszédfelismerés magyarul
Egy hazai vállalkozás szoftvere egyre nagyobb pontossággal képes megérteni a videoanyagokban elhangzó magyar nyelvű szöveget. Azt mondják, van néhány év fórjuk a nagy multikkal szemben.
-
Letölthető az Internet Explorer 9 második előzetese
Szabványosítás és sebességnövelés a két fő cél.
-
Újdonságokkal jelentkezik a Skype
A jövő héten jelenik meg az új kiadás bétája, holnaptól pedig új nemzetközi tarifacsomagokkal újítanak.
-
Sebességet vált a Google Chrome
Az új béta JavaScript-végrehajtásban 30-35 százalékkal teljesít jobban, mint az elődje.
-
Történelmi mélyponton az Internet Explorer részesedése
A múlt hónap nyertesei a Chrome és a Safari, a vesztes még mindig az Internet Explorer.
-
Linuxon is kipróbálható az Opera 10.53
Megjelent a böngésző friss verziójának első bétája. A végleges változatot júniusban tervezik kiadni.
-
Ingyen kipróbálható az új Photoshop és Creative Suite
A vállalat frissítette népszerű termékcsomagját, és elérhetővé tette az új alkalmazások demóverzióit.
-
3D-s desktopot vásárolt a Google
Állítólag 30-45 millió dollárt fizetett a vállalat a látványos felületet fejlesztő kanadai start-upért.



- Gumi és felni topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Gaming notebook topik
- Ismét 128 és 256 GB-os memóriaszetteket villantott a G.Skill
- Xiaomi AX3600 WiFi 6 AIoT Router
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- One mobilszolgáltatások
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...