Mérleg rovat
-
Hamarosan megállapodhatnak a tech óriásokat célzó adóról
Az OECD főtitkára szerint már júniusra vagy júliusra globális megállapodás születhet a tech cégek adójáról.
-
Deepfake-szűrőt fejlesztenek az orosz belügyminisztérium számára
A hamisítási módszerek tökéletesedése komoly bűnügyi kockázatokat is hoz magával, ezért fejlett módszerekkel kell fellépni ellenük.
-
Beleszólna a tech óriások felvásárlásaiba Európa
Németország, Franciaország és Hollandia is nagyobb beleszólást akar a startup-felvásárlásokba.
-
Kriptobányászok után kutatnak Kínában
Szecsuan tartományban a hatóságok az áramszolgáltatókon keresztül gyűjtenének információkat a kriptobányászokról, a jelentések szerint lecsaphatnak az ország második legnagyobb bitcoinbányász hubjára.
-
Idén Szemerédi Endrének ítélték a Neumann Professzori címet
Az elméleti számítástechnikához való több évtizedes hozzájárulását, illetve a matematika fejlődése kapcsán végzett munkásságát ismerte el a BME szenátusa és a Neumann Társaság.
-
Vádemelés a konzultációs „hacker” ellen
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntette miatt vádat emelhetnek az ellen a férfi ellen, aki 2020 szeptemberében „megtámadta” a koronavírusról szóló konzultáció oldalát.
-
A Dell és a HP szerint is fájhat a PC-piacnak a chiphiány
A két nagy gyártó szerint a PC-s készletekre is hatással lesz idén a globális chipválság.
-
Rejtély, hogy mennyire van benne a kriptopiacban az NVIDIA
Felülmúlja az elemzők várakozásait az NVIDIA következő negyedévre vonatkozó előrejelzése, sokakat azonban aggaszt, hogy nem lehet tudni, mennyire függ a kriptopiactól a vállalat sikere.
-
Meghökkentő rekord: 512 százalékkal ugrott meg a Lenovo nyeresége
Yang Yuanqing, a Lenovo elnöke szerint nagyjából egy évtizede nem tapasztaltak ekkora növekedést. Ez állítólag akár fenntartható is lehet.
-
Trösztellenes vizsgálatot indít az EU a Facebook Marketplace ellen
Panaszt tettek a riválisok, ezért az EU trösztellenes vizsgálat indítására készül a Facebook ellen, a Marketplace kapcsán.
-
Július elején távozik Jeff Bezos
A lelépés napját érzelmi alapon választotta ki az Amazon elnök-vezérigazgatója.
-
Brutálisan nagyot nyert a járványidőben az Nvidia
A koronavírus előtti számokhoz képest óriásit ugrottak, de az elmúlt egy évben is folyamatos volt a növekedés.
-
Oroszország megrendszabályozza a big tech-szektort
Július 1-ig orosz területre kell vinni az orosz felhasználókról gyűjtött adatokat, ellenkező esetben bírságokat kapnak a tech vállalatok.
-
Bővítette adatközpontját az Invitech
A társaság kőbányai datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, melyekben mintegy 10 ezer új szerver helyezhető el.
-
Világhírű szakértő a BME ingyenes Innovációs Napján
A mesterséges intelligencia és az 5G technológia a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja által szervezett, június 9-i Innovációs Napnak.
-
Irán betiltotta a kriptopénzek bányászatát, Belső-Mongólia is lesújt
A folyamatos áramszünetek miatt egyelőre 4 hónapos tiltást vezetett be Irán, Belső-Mongólia pedig összeállította azt a törvénytervezetet, amellyel kisöpörné a régiójából a kriptobányászatot.
-
MNB: érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága
A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében.
-
Az Amazon megveszi az MGM-et
A vételár kiemelkedően magas, de ez érthető: hatalmas adattárhoz jut hozzá Jeff Bezos.
-
A Bank of England vezetője szerint veszélyesek a kriptovaluták
Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója szerint a kriptovaluták veszélyt jelentenek az emberekre.
-
A GVH megbírságolta a gyermekeket emelt díjas sms-ek küldésére buzdító céget
A Gazdasági Versenyhivatal a maximálisan kiszabható, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére.
-
Sorra állnak le a kínai kriptobányászok
Részlegesen vagy teljesen felfüggesztik kínai kriptobányászok és kriptotőzsdék a Kínában való működésüket, a helyi kormány nyomásának hatására.
-
40 millió dollárt fizethetett zsarolóknak egy nagy amerikai biztosító
Egyre csak emelkedik a zsarolók váltságdíjigénye, a jelentések szerint a nagy amerikai biztosító, a CNA Financial 40 millió dollárt is hajlandó volt kifizetni.
-
Kártérítés megfizetésére kötelezték a Teslát Norvégiában
Ha nem csak a pert indítók, hanem a többi tulajdonos is benyújtja igényét, az sokba kerülhet a gyártónak.
-
Rekord év után tovább gyorsít a 4iG
Kiemelkedő növekedéssel rekorderedményt ért el a 4iG Nyrt. 2021 első negyedévében: 77 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
-
Új, iparági szintű ökológiai mobiltelefon-minősítési rendszer indul
Az Eco Rating 2021. júniustól kezdődően 12 gyártó készülékeire kerül bevezetésre Európában – jelentette be ma a Magyar Telekom.
-
Frissítve! A GVH vizsgál egy terminálokat telepítő céget
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő Fizetési Pont Kft. ellen, mivel valószínűleg az üzletfeleit megtévesztve népszerűsítette szolgáltatásait.
-
Kína lecsap a bitcoinbányászatra és a kriptokereskedelemre
Elhárítaná a pénzügyi kockázatokat a kínai Államtanács, eközben komoly szabályozásokat sürget az amerikai tőzsdefelügyelet elnöke is.
-
Angela Merkelt is aggasztja az EU chipszerencsétlensége
Merkel szerint nagy probléma, hogy az EU chipek, akkumulátorok és kvantumszámítógépek terén is nagy lemaradásban van, és nem tudja kiszolgálni a saját iparát.
-
Visszafoghatja a vásárlási kedvet az áfamentesség eltörlése
Bizonyosan lesz hatása, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek.
-
Elhunyt Vámos Tibor, a SZTAKI alapítója
2021. május 19-én, életének 95. évében elhunyt dr. Vámos Tibor, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
-
Elon Musk közölte, hogy nem ad el dogecoint, erre egy megabálna bevásárolt
Szakértők szerint igen komoly összefüggés van a két esemény között, ráadásul a megabálna-befektető folyamatosan jelzésértékű összegeket mozgat meg.
-
Tízből csak egy magyar weboldal felel meg a GDPR-nak
A magyar weboldalak alig több mint 10%-a ment át egy adatvédelmi gyorsteszten.
-
Japán is beszáll a chipháborúba
Nagyobb költségvetést fordítana a helyi chipgyártás támogatására a japán vezetés.
-
2 millió dollárnyi kriptopénzt loptak össze az Elon Musknak álcázott csalók
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) figyelmeztetése szerint csak az elmúlt fél év alatt több mint 2 millió dollárt vesztettek a fogyasztók a Musknak álcázott scammerek miatt.
-
A Samsung és a TSMC is Amerikába viheti az új chipgyárát
A harmadik negyedévben kezdődhet az új Samsung chipgyár építése Amerikában, a TSMC a 3 nm-es gyárát pedig Amerikába viheti Európa helyett.
-
Megveheti az MGM-et az Amazon
A szakértők szerint nem lenne meglepő, ha megállapodna a két fél: az Amazon 9 milliárd dollárt adhat az MGM-ért.
-
Új médiaóriásként egyesül az AT&T-féle WarnerMedia és a Discovery
Így vennék fel a harcot a rivális Netflix és Disney+ platformokkal, közben pedig óriási nyomást gyakorolnak a többi szereplőre a 43 milliárd dolláros üzlettel. Az új óriás neve WarnerDiscovery lehet.
-
Kína betiltotta a kriptopénzek használatát a pénzügyi szektorban
A pénzügyi intézetek nem nyújthatnak semmilyen szolgáltatást a kriptovalutás tranzakciókhoz – a befektetőket pedig a spekulatív kriptokereskedék veszélyeire figyelmeztették.
-
Versenyügyi vizsgálat indult az Amazon ellen Németországban
Az első lépés az lesz, hogy megállapítják: kiemelkedő jelentőségű, meghatározó-e a vállalat a német piacon.
-
Vizsgálat indult a Tesla ellen Musk önvezetésről szóló állításai miatt
Elon Musk nagyvonalú állításai már a kaliforniai hatóságoknak is szemet szúrtak, vizsgálatot indítottak a Tesla ellen.
-
A Disney+ növekedése is lelassult
Az elemzők szerint ugyanakkor a szuperhősökre és sci-fi-re építő tartalmak miatt újabb előfizetőket tud majd bevonzani a Disney+ streamingszolgáltatás.
-
Számítástechnika a járvány ellen
Az Oxfordi Egyetem és az Oracle együtt dolgoznak a COVID-19 variánsainak azonosításán.
-
110 milliárd dollárjába kerül az autóiparnak a chiphiány
Szakértői becslések szerint 3,9 millió autó legyártásába és 110 milliárd dollárnyi árbevételbe kerül az autógyártóknak a globális chiphiány.
-
Bezárják a kriptopénzekkel kereskedők számláit az indiai bankok
A kriptopénzek ellen kampányol az indiai jegybank, eközben a helyi bankok már el is kezdték befagyasztani azok számláit, akik kriptomegoldásokkal kereskedtek.
-
Három hónapos mélyponton a bitcoin, menekülnek a befektetők?
Elemzők szerint Elon Musk tweetjeinek hatására sokan attól rettegnek, hogy nem adják el időben a kriptobefektetéseiket – mindez három hónapos mélypontra vitte le a bitcoin árfolyamát.
-
Már folyik a nyomozás a világ legnagyobb kriptotőzsdéje ellen
Az amerikai adóhatóság és az igazságügyi minisztérium pénzmosás és adócsalás kapcsán vizsgálja a világ legnagyobb kriptotőzsde-platformját – a Binance segíteni szeretné a hatóságok munkáját.
-
A kriptobányászok miatt eláraszthatják a piacot az olcsó CPU-k és SSD-k
Az online kereskedők többek között csomagajánlatokkal igyekeznek megakadályozni, hogy a bányászok és a nyerészkedők minden GPU-t elkapkodjanak. Ez mégsem akadályozza az érintetteket, így mindent eláraszthatnak az olcsó CPU-k és SSD-k.
-
Kormányzati segítséget kap a dél-koreai chipszektor, többet fektet be a Samsung
A nem memória jellegű chipekkel kapcsolatos befektetési keretét 151 milliárd dollárra növelte a Samsung, a dél-koreai kormány adókedvezményekkel és kölcsönökkel segíti a régió gyártóit.
-
Feloldotta a korlátozásait az USA a Xiaomival szemben
Az érintett felek megegyeztek a vitatott kérdésekben, aminek hatására a Biden-adminisztráció nem látja megalapozottnak, hogy katonai gyártó lenne a kínai cég.
-
Elon Musk: a Tesla többé nem fogadja el a bitcoint
Környezetvédelmi okokra hivatkozva a Tesla többé nem fogadja el fizetőeszközként a bitcoint – Musk bejelentésének hatására 17 százalékot zuhant a bitcoin árfolyama.
-
Amerikai chipgyártást akarnak a technológiai óriások
A chipgyárak kormányzati támogatása érdekében az Intel mellett többek között már az Apple, a Microsoft és a Google is lobbizik.
-
GVH kontra eMAG: valami történt
A két fél teljesen másképp kommunikálja a ma publikált határozatot.
-
Hamarosan akár dogecoint is elfogadhat a Tesla
A Twitteren írt ki szavazást Elon Musk arról, hogy fogadjon-e el dogecoint is a Tesla a bitcoin mellett. Nagyjából egy nap alatt közel 4 millió szavazat érkezett.
-
Komolyabban ránéz az AMD és a Xilinx összeborulására az Egyesült Királyság
Nagy kérdés, hogy az akvizíció létrejötte jelentősen csökkentheti-e a piaci versenyt.
-
Nem örülnek a SpaceX érkezésének a texasi Boca Chica lakói
A SpaceX elkezdte felvásárolni az ott lakók házait, a jelentések szerint úgy tesz, mintha minden a cégé lenne, és a közutak elérését is akadályozza.
-
Kiberbűnözőket fogott el a magyar rendőrség
A nemzetközi bűnszervezet tagjai egy online fizetési rendszer felhasználóinak adatait megszerezve és felhasználva több száz csúcskategóriás okosórát és mobiltelefont rendeltek.
-
A 4iG újabb milliárdos megrendelést kapott
Az uniós támogatású projektben szuperszámítógépes rendszert építenek Debrecenben.
-
Dogecoinnal lehet fizetni a SpaceX jövő évi Hold-küldetését
A jövő év elején küldi el a Holdra a SpaceX a Doge-1 műholdat, a cég egyik alelnöke szerint a küldetés lefekteti az alapokat a bolygóközi kereskedelemhez.
-
Szabadalmi vitáról egyezett meg az Ericsson és a Samsung
Többéves megállapodást írt alá egymással az Ericsson és a Samsung globális licenckérdések kapcsán.
-
A kriptopénzek és a közösségi tőzsdézés miatt jöhet nagy szigorítás
A befektetők védelme érdekében új szabályok szükségességéről beszélt Gary Gensler, az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vezetője.
-
Megvették a Sennheiser fejhallgatós üzletágát
A többek között hallókészülékekre specializálódott, svájci Sonova vásárolta meg a Sennheiser fejhallgatós ágazatát.
-
2,5 milliárd dollárnyi Amazon-részvényt adott el Jeff Bezos
Bezos további részvényeket adhat el hamarosan – a Blue Origin pedig július 20-án indítja el az első űrturistáit.
-
Új e-kereskedelmi logisztikai központot nyitott a Trans-Sped Nagytarcsán
Több mint 13 ezer négyzetméteres az új raktárbázis – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
-
Valós idejű adatok nemzetek közötti megosztása segítheti az árvízi védekezést
A fejlesztésről az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) számolt be az MTI-nek.
-
Kriptovaluta-csalással gyanúsítanak egy magyar férfit
Információs rendszer felhasználásával elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy dunakeszi férfival szemben.
-
Az eBay is nyitna a kriptopénzek és az NFT-k felé
Az eBay a jövőben elfogadná a kriptovalutákat fizetőeszközként, és az NFT-k árusítását sem tartja kizártnak.
-
Az Apple-höz igazolt a Google korábbi AI-vezetője
Samy Bengio 14 évet töltött a Google vállalatánál AI-kutató tudósként, immáron azonban a rivális Apple foglalkoztatja.
-
Közel kilencmilliárdos fejlesztést indít a Flextronics Kft.
3,6 milliárdos állami támogatással 120 új munkahelyet teremtő autóipari beruházást valósít meg Zalaegerszegen és Sárváron a Flex.
-
Elmérgesedhet a kriptovaluta okozta SSD-hiány
Egyetlen hónap alatt hatszorosára nőtt a Chia kriptovaluta tárhelykapacitása – az adattárolókra építő kriptopénz komoly SSD- és HDD-hiányt okozhat a szakemberek szerint.
-
Szerencsejátékhoz és kaszinóhoz hasonlította a Robinhoodot Warren Buffett
Warren Buffett és régi üzlettársa, Charlie Munger is nagyon kritikus volt a Robinhooddal és annak hobbibefektetőivel szemben.
-
Több milliárd dolláros támogatást kér az új gyáraihoz az Intel
Egy új európai gyár megépítésébe kezdene az Intel, ezért cserébe azonban 10 milliárd dollárnyi támogatást vár az európai kormányoktól.
-
A zsarolóvírusok miatt várhat komoly szabályozás a bitcoinra
A kormányzatok és a technológiai cégek együttműködésével érkezhetnek a szigorú szabályozások a kriptovaluták piacára – így fékeznék meg az egyre csak terjedő zsarolótámadásokat.
-
A NASA felfüggesztette a SpaceX 2,9 milliárd dolláros Hold-szerződését
Tiltakoztak a riválisok – ameddig a helyzet nem oldódik meg, a SpaceX nem kaphat pénzt a NASA-tól, a szerződést felfüggesztették.
- iPhone topik
- Milyen notebookot vegyek?
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Diablo II: Classic és Resurrected
- Kuponkunyeráló
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Facebook és Messenger
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Le Mans Ultimate
- További aktív témák...