Mérleg rovat
-
Magyar vállalat nyerte el az indonéziai elektronikus útdíjhálózat kiépítését
Ráadásul nemcsak kiépítik: üzemeltetik is.
-
Kínából Indiába és Vietnámba viszi az eszközeinek gyártását az Apple
Szép lassan az iPhone mobilok és az iPad táblagépek gyártását is átköltözteti Indiába és Vietnámba az Apple.
-
Elképesztően sokan használják a Facebookot, de nehéz idők jöhetnek
A világjárvány alatt még tovább nőtt a Facebook szolgáltatásait használók száma, az óriás ugyanakkor komoly bizonytalanságra figyelmeztet a jövővel kapcsolatban.
-
Globális AI-szövetség jött létre
Meg kell előzni azt, hogy a legfejlettebb technológiákat államok, cégek vagy emberek rossz célokra használják.
-
Frissítve! A Telenor meghosszabbítja az oktatási oldalak ingyenes elérését (Frissítve!)
A március 1-ig fenntartott járványügyi korlátozások idejére a díjmentes elérés is marad.
-
A Samsung nyeresége is jelentős mértékben nőtt 2020-ban
Nehéz 2020-as év ide vagy oda, a Samsung 26,4 százalékkal növelte a negyedik negyedév során a nyereségét, a 2020-as pénzügyi évében pedig 29,6 százalékkal.
-
Az Apple vezetője keményen nekiment a közösségi oldalaknak
Tovább élesedik a hónapok óta tartó vita és az ellentét Tim Cook és Mark Zuckerberg között.
-
Jelentősen megugrott az AMD árbevétele és nyeresége
Az előző negyedévhez képest közel 1000 százalékkal emelkedett az AMD nyeresége.
-
Túlszárnyalta az elemzők várakozását a Microsoft nyeresége
A felhős, PC-s és Xboxokkal foglalkozó üzletágaknak köszönhetően 33 százalékkal ugrott meg a Microsoft nyeresége a legutóbbi negyedév során.
-
Keresetek 2020: még mindig az IT szektorban a legjobbak a fizetések
Tavaly is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest.
-
Elektronikus fuvarlevél bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók
Az erről szóló közös szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztériumban írták alá Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében.
-
30 milliárd dollárt fizetett a YouTube tartalomgyártóknak az elmúlt 3 év alatt
Susan Wojcicki ügyvezető szerint tartalomgyártókhoz, művészekhez és médiavállalatokhoz került az a több mint 30 milliárd dollár, amit a YouTube csak az elmúlt 3 évben osztott szét.
-
Bevásárolt a Delta
A vevő az Ipar 4.0 fejlesztések felfuttatását várja az akvizíciótól.
-
Már több mint egymilliárd hirdetést adtak fel a Vaterán
2021. január 12-én, Győr-Moson-Sopron megyéből adták fel az egymilliárdodik hirdetést, amelynek tárgya egy BMW 328-as modellje volt.
-
Újabb csoportos kereset indult az Apple ellen az iPhone-lassítás miatt
Ezúttal Olaszországban nyújtottak be egy csoportos keresetet az Apple ellen, 60 millió eurót követelnek az iPhone 6 szériás mobilok tulajdonosai számára.
-
Európai felhőt épít két francia cég
A nagy amerikai szolgáltatók hiába fogadkoznak, az európaiak bizalmát mégsem sikerül teljes mértékben elnyerniük.
-
Drónfejlesztő cégben vásárolt tulajdont a 4ig Nyrt.
Stratégiai befektetésnek tekintik.
-
Jegyvásárláson nyerészkedőket büntetett meg a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság
A jegyvásárláson nyerészkedő botok miatt most először szabott ki bírságokat az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság.
-
Bűncselekmény más nevében fiókot nyitni
A román legfelsőbb bíróság határozatát kötelező lesz alkalmazni.
-
Állítólag kibertámadások bénítják meg a magyar kormányzati portálokat
Megvan a magyarázat.
-
Hamarosan jön a magyar Facebook-törvény
Törvényjavaslat készül a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.
-
Globális szakszervezetet hoztak létre Google-alkalmazottak
Az alapítók szerint a mindinkább túlterjeszkedő, a hatalmukat gátlástalanul kihasználó multik ellen fel kell lépni.
-
Lezárult a Magyar Posta küldeménykövető projektje
A fejlesztés az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg.
-
Leállítja az internetléggömbös vállalatát az Alphabet
A Google anyacége szerint nem tudták jövedelmezővé tenni a projektet, ezért küldik nyugdíjba az internetsugárzó Loon léggömböket.
-
Online nyílt nap az ELTE Informatikai Karán
Január 28-án a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók az ELTE Informatikai Kar Nyílt Napján tájékozódhatnak.
-
Kivonulhat Ausztráliából a Google keresője
Dagad a botrány Ausztráliában, a Google azt mondja, hogy kiviszi az országból a keresőjét, ha arra kényszerítik, hogy fizessen a hírekért.
-
Több mint 600 millió dollárért talált új gazdára a Wattpad
A történetek elmesélésére kitalált Wattpad több mint 600 millió dolláros felvásárlás keretében kerül a dél-koreai Naver kezébe.
-
Jól alakultak az Intel dolgai tavaly, és sínen a 7 nm-es node is
Közzétette az Intel a 2020-as év üzleti eredményei, az ehhez kapcsolódó bejelentések között a régi-új vezérigazgató a termékekről is ejtett pár szót.
-
7,8 millió eurós bírságot szabott ki videojátékok kiadóira az Európai Bizottság
Az EU trösztellenes hatósága nem elégedett a Valve, a ZeniMax, a Capcom és más kiadók hozzáállásával, konkrétan a régióalapú korlátozással.
-
Mostanra 8 milliárd dollár tőkét szerzett az elektromos autókat fejlesztő Rivian
Ezúttal 2,65 milliárd dollárnyi tőkét sikerült bevonni, az Amazon-hátterű cég sokak szerint a Teslára is veszélyt jelenthet.
-
Az Uber miatt még több lett az autótulajdonos
Az Uber és a Lyft meg akarták változtatni a közlekedési szokásokat, de egy tanulmány szerint Amerikában csak még több autótulajdonos lett a két cég miatt.
-
Nagyon megugrottak a Logitech bevételei
A legutóbbi negyedévben 85 százalékkal nőttek a Logitech eladásai, a vállalat erős 2021-es évre számíthat.
-
Google-pályázat a digitális felzárkóztatásért
A vállalat meghirdette a közép- és kelet-európai országoknak szóló programját.
-
Netflix: túl a kétszázmillión
A szolgáltatás előfizetőinek száma 2020 utolsó negyedévében több mint 8,5 millióval nőtt, s így már 200 millió fölött jár.
-
Kegyelmet kapott a tolvaj Google-mérnök
A távozó elnökök szokásos gesztusa a kegyelmek kiosztása. Snowden nem kapott.
-
Meredeken nő a GDPR-büntetések mennyisége és nagysága
Ugyanakkor még mindig nagyon óvatosan alkalmazzák a jogszabályokat - de lehet, hogy ennek hamarosan vége.
-
Kartellezhetett az Amazon az e-könyvek piacán
A vád szerint az Amazon a kiadókkal együttműködve folyamatosan dolgozik azon, hogy elfojtsa a riválisokat.
-
Egyre csak emelkednek a vezeték nélküli fülhallgatók eladásai
Nagy divat a csuklón vagy fülön viselhető eszköz manapság, 2021-ben pedig további emelkedésre számítanak az eladások terén az elemzők.
-
Online hitelkalkulátort mutatott be a Nemzeti Bank
Jöhet az online hitelnyújtás is.
-
Teljesen ellehetetlenítené a Huawei működését az USA
Lényegében ezzel lépéssel köszönhet el a Trump-adminisztráció.
-
Brutális GDPR-bírságot szabtak ki
A német adatvédelmi biztos szerint súlyos törvénysértés történt, a megbüntetett vállalkozás vitatja ezt, és fellebbezni fognak.
-
Varga Judit összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését
Az igazságügyi miniszter a tech cégek "rendszerszintű visszaéléseivel" indokolta döntését.
-
Szeméttelepre került egy merevlemez, rajta 280 millió dollárnyi bitcoinnal
Közel 280 millió dollár van azon a merevlemezen, amit egy brit férfi véletlenül kidobott, még 2013-ban.
-
Végleg a Google kezébe került a Fitbit
A Google a Fitbit új tulajdonosa, és azt is megígérte, hogy a követett egészségügyi adatokat nem használja fel reklámcélokra.
-
Chiphiány a kecskeméti Mercedes-gyárban is
Az alkatrészhiány égető probléma, és ha nem oldódik meg rövidtávon, akár a 2021-re vonatkozó növekedési kilátásokat is veszélybe sodorhatja.
-
Informatikai verseny diákoknak
A 17. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny – Kovács Győző szellemében.
-
A Huawei felavatta Magyarország első ipari 5G magánhálózatát
A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi telephelyén elindult Magyarország első, valós termelési környezetben működő ipari 5G magánhálózata, amely a vállalat gyártási-logisztikai folyamatait segíti.
-
Elzárja az amerikai befektetőket a Xiaomitól az USA
Nem köszön le a Trump-adminisztráció "búcsúajándék" nélkül.
-
Ingadozik Elon Musk vagyona, a Tesla is egy lufi lehet
Elvesztette, majd visszavette a világ leggazdagabb embere címet Musk, a 2008-as válságot megjósoló befektető szerint azonban a Tesla árfolyama idővel összeomlik.
-
A Qualcomm tulajdonába kerül a NUVIA
Alig fél éve lett megszellőztetve a Phoenix nevű processzormag, de máris dollármilliárdos szintű akvizíciót hozott a konyhára.
-
Vesztésre áll a Facebook
A GDPR erős tagállami korlátozásokat tartalmaz, de vannak kivételek.
-
Pat Gelsinger az Intel új elnök-vezérigazgatója
Bob Swan február 15-ig tölti be aktuális pozícióját, de a további szerepéről még nincs információ.
-
Lekapcsolták a darknet legnagyobb illegális piacterét
Lekapcsolták a DarkMarket nevű felületet, a világ eddig ismert legnagyobb illegális piacterét - közölte az Europol kedden.
-
Teljesen elszabadult a bitcoin árfolyama
A napokban majdnem elérte a 42 ezer dollárt a bitcoin árfolyama, nemrég azonban 32 ezerig is visszaesett.
-
Repülőgépek vásárlásába kezdett az Amazon
A légiszállításra létrejött hálózatot első körben 11 darab Boeing 767-300 repülőgéppel bővítette az óriáscég.
-
Alaposan kielemzi az ARM és az NVIDIA akvizícióját az Egyesült Királyság
A CMA bejelentette, hogy harmadik féltől is kérnek véleményt a várható hatások feltérképezése érdekében.
-
Kódolj határok nélkül!
A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel.
-
Mentené a menthetőt a bukott Quibi streamingszolgáltató
A jelentések szerint a Roku szeretné felvásárolni az okostelefonokra specializálódott streamingcég tartalmait.
-
Teljessé vált az online számla rendszere
Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
-
Nem adják ki az USA-nak a Wikileaks alapítóját
A brit bíróság szerint fennáll az öngyilkosság lehetősége, így Assange nem adható át az amerikai hatóságoknak.
- Bittorrent topik
- Windows 7
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Amit látnod kell 80’ – 90’ évek, egész estét betöltő mozi filmjei.
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Mérföldkő a szilárdtest akkuknál: fontos lépést tett a QuantumScape
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- OLED monitor topic
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...