Egyéb rovat
-
Már az 1,4 nm-es eljárására koncentrál a TSMC
Az Economic News Daily szerint a beszállítókat is figyelmeztette a cég, hogy esetlegesen gyorsabban kellenek majd a berendezések.
-
Felfűtené a 2 nm-es versenyt a japán Rapidus
A vállalat már elkészítette az első GAAFET tesztlapkáját, és 2027-ben már a tömeggyártás lenne terítéken.
-
Összefoghat az Intel és a Samsung üvegszubsztrátumok piacán
A Santa Clara-i cég pénzhiány miatt nem tud mit kezdeni a saját technológiájával, de egy partnerrel együtt még hasznosíthatók a fejlesztések.
-
A hírek szerint 10%-ot vásárolna az Intelből az USA
Ezzel beleszólhatnának a döntésekbe, és a tervek szerint az eleve odaítélt CHIPS-támogatást ütemeznék át.
-
A Linux támogatását vágja meg leginkább az Intel leépítése
Jópár nyílt forráskódú eszközillesztő maradt felügyelet nélkül, így a közösségen múlik a sorsuk.
-
Új Vulkan implementációt hoz az Apple rendszerchipekre a LunarG
A KosmicKrisp nagyjából arra jó, amire a MoltenVK, de a Mesa 3D-re építkezik, amivel reálisan elérhető a Vulkan API-val való teljes kompatibilitás.
-
Kiválthatja az AI az egeret és a billentyűzetet?
A Microsoft jövőképe szerint van esély rá, sőt, sokkal többre is.
-
Maximum két évet ad a 150 mm-es wafereknek a TSMC
A tajvani bérgyártó minimum 200 mm-es waferekre terelné át az ügyfeleit.
-
Papíron már készül a PCI Express 8.0
A PCI-SIG megkezdte az új szabvány fejlesztéséhez szükséges előkészületeket.
-
Az érkező Call of Duty is megnehezíti a csalást
Az Activision sem tétlenkedik, így áttérnek a hardveresen megerősített Anti-Cheat rendszerre.
-
Új szintre emeli a csalók elleni védelmet a Battlefield 6
Az EA nagyon bekeményít, hardveresen megerősített szinten alkalmazza Anti-Cheat rendszerét.
- Óra topik
- Honor 200 Pro - mobilportré
- Tokgyártó leplezi le újból a Galaxy S26 Ultra formáját
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Apple asztali gépek
- Futás, futópályák
- GoodSpeed: Te hány éves vagy?
- Alaposan helyretette az AI ellenzőit az NVIDIA vezetője
- eMAG vélemények - tapasztalatok
- Hobby elektronika
- További aktív témák...