Biztonság rovat
-
Íme az első igazi nagy magyar hackerbotrány
Próbakő lehet a magyar szabadalmi hivatal honlapjának meghackelése, mivel az új információbiztonsági törvény is most vizsgázik. Precedens lehet a vélelmezett hacker sorsa is.
-
50 millió dollárt fizet kalózkodásért az amerikai kormány
A katonaság több ezer gépen használta jogosulatlanul az Apptricity által fejlesztett logisztikai szoftvert, az Igazságügyi Minisztérium és a hadsereg most fizet, de nem a teljes elmaradt összeget.
-
Letölthetőek az idei Hacktivity előadásai
A konferencia sztárvendégei 2013-ban Charlie Miller és Mikko Hyppönen voltak, az ő előadásaikat is meg lehet nézni a rendezvény honlapján.
-
Botrány: vagy feltörték a szabadalmi hivatal szerverét, vagy nem
Egy korábban csendes botrány dagadt nagyobbra a napokban, mivel egy egyesület kételkedik a szabadalmi hivatal állításaiban.
-
Emeli a tétet a Tresorit
A magyar cég idén áprilisban mutatta be titkosított felhőalapú fájlmegosztóját. A szolgáltatás biztonságát azóta sem sikerült kompromittálni, ezért a Tresorit 25 ezer dollárra emeli a vérdíjat.
-
Privát Picasa albumban tárolt gyermekpornót, így is lebukott
Az FBI a Google-tól kapott füles alapján kapott el egy férfit, miután a cég automatizált rendszere rábukkant néhány törvénysértő képre – a gyanúsított privát fotóalbumában.
-
De mi az a Stuxnet?
A témával korábban sokat foglalkozó biztonsági szakember jelentése rendszerezi a történteket és kiemeli a kockázatokat. Elemzéséből kiderül, idővel más feladatra szabták át a kártékony kódot.
-
Kémkednek az LG okostévéi, ha engedjük, ha nem?
Egy angol IT szakember kíváncsiságát az keltette fel, hogy a tévéje személyre szabott reklámokat jelenít meg. Megtalálta az információgyűjtésért felelős opciót, kikapcsolta, de a készülék tovább kémkedett.
-
Te titkosítva levelezel?
Az Edward Snowden által kirobbantott botrány két nagy tanulsága, hogy a szolgáltatók is tehetnének többet a biztonság érdekében, de a felhasználói felelősség kérdése is felmerül.
-
Csúnyán meghackelték az amerikai kormányzat több rendszerét is
A Reuters hírügynökség egy belső körlevélből tudta meg, hogy az egyébként nem ilyen akcióiról híres Anonymous aktivistái sikeresen hatoltak be minisztériumi rendszerekbe.
-
Tovább gyűrűzik az Adobe-hack hatása
A Facebook megpróbálta kiszűrni az Adobe-tól ellopott információval kompromittálható fiókokat, és ideiglenesen korlátozta az érintettek hozzáférését.
-
Elhunyt Szőr Péter
A világhírű magyar szakember halálának körülményeiről egyelőre nem szólnak a híradások.
-
A kémkedés a második legősibb mesterség
A digitális menetrendért felelős EB-alelnök szerint a hírszerzést nem lehet megszüntetni, ezért a bizalom visszanyerése érdekében a védekezést kell magas szintre emelni.
-
Miért jó a Linux a kíváncsi szemek ellen? - Ellenvélemény
Az Abszolút Biztonság nevű járatra nem vehetünk örök bérletet, pusztán egy operációs rendszerrel nem lehet megoldani minden problémát.
-
Kollégái hozzáférését is felhasználta Snowden
Az NSA megfigyelési programjait leleplező Edward Snowden a Reuters forrásai szerint kollégái hozzáférési jogosultságait is felhasználta a titkos anyagok megszerzéséhez.
-
Az Adobe-felhasználók körében is az 123456 a legnépszerűbb jelszó
Bár az egy hónapja kikerült adatokból készült elemzés eredménye nem túl meglepő, jól mutatja, hogy a jelszavas védelmek leggyengébb pontja továbbra is a felhasználó.
-
Új 0day támadás a Windows, Office és Lync ellen
A Microsoft szerint egy eddig ismeretlen hibát kihasználva tudják támadni a három népszerű szoftver bizonyos verzióit.
-
Az IT rendszerek leggyengébb pontja: a nőre vágyó férfi
A hackerek szeretik a kihívásokat: most egy szupertitkos kiberbiztonsági szervezetet pécéztek ki – és teljes sikerrel jártak.



- Bluetooth hangszórók
- Fotók, videók mobillal
- Poco X6 Pro - ötös alá
- A Sony technológiáinak krémje lett az Xperia 1 VII
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Hitelkártyák használata, hitelkártya visszatérítés
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- Milyen autót vegyek?
- Milyen videókártyát?
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...