-
Az űrturizmusban is robbantani akar az Amazon vezetője
Sokéves fejlesztés látszik beérni: megvolt az első sikeres próbarepülés, lassan lehet gyűjteni a pénzt az űrkirándulásokra.
-
Vizsgálat indul a magyarországi Uber ellen
A nemzetgazdasági miniszter utasította a minisztériumot és intézményeit, hogy vizsgálódjanak, illetve tegyenek lépéseket a piaci állapotok rendezésére.
-
Elérhető a Windows 10 legújabb, Insider Preview kiadása
A 10074-es kiadás már a kényelemre gyúr, így kezd használható formát ölteni.
-
Túl kíváncsi volt a szlovák hatóság
Mobilszolgáltatóktól kértek le személyes információkat indokolatlan esetekben is.
-
A feltöltős Vodafone ügyfelek is hazai árakon roamingolhatnak az EU-ban
Az Európa hazai áron opció használatával a feltöltőkártyások is otthon érezhetik magukat külföldön.
-
Amitől minden biztonsági szakember retteg
Könnyű kitalálni, miről van szó: a felhasználói figyelmetlenség és nemtörődömség.
-
19-re lapot húz a Microsoft
Android és iOS alkalmazások jöhetnek egyszerűen Windows mobilokra, miközben nagy képernyőre kötve számítógéppé is válnak.
-
Új nevet és logót kapott a Microsoft új böngészője
A beígért nagy újrakezdés elmaradt: a cég nem mert elszakadni az internet jelképévé vált logótól.
-
Segélycsomag, ingyen roaming, mobil bázisállomás a nepáli földrengés után
A Vodafone hordozható mobilhálózattal, a Telenor ingyenes nepáli roaminggal, az UNICEF segélycsomagokkal segít.
-
Ez is megjött: hackelés testbe ültetett chippel
A biztonsági szakember egyelőre csak demonstrációnak szánja, hogy a kezébe ültetett digitális eszközt használja. Majd kiderül, hogy csak vicc, vagy pedig komoly fenyegetés.
-
Ismét a Samsung az okostelefon szállítások élén
Az első negyedévben újra a Samsung szállította le a legtöbb okostelefont, visszaszerezve a vezető pozíciót az Apple-től ebben a statisztikában.
-
Már zuhan a Föld felé a Progressz teherűrhajó
Az orosz repülésirányítók szerint nincs esély a javításra, most már csak a földet érésre koncentrálnak.
-
Magyarország okosország lesz
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. másfél éven belül elindítja a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformot.
-
Korlátlan adatcsomagokkal kampányol a Telenor a MyTV mellett
A kedvezmények igénybevételéhez természetesen szükséges az előfizetés, de hétvégén lehetőség van a korlátlan adatforgalomra.
-
Segíteni akarsz? Olvass fel látássérülteknek!
Mostantól a segítőkész önkéntesek bármikor és bárhol rögzíthetik okostelefonjukkal felolvasásukat, majd feltölthetik az adatbázisba.
-
Eldőlt: 2018-tól lesz kötelező a vészhívó az autókban
Az új rendszert három évig figyelik, majd megvizsgálják, hogy kiterjesszék-e a hatályát más járművekre is.
-
Az EU letörné a számítógépes bűnözést
Az Európai Unió új biztonsági stratégiája szorgalmazza az összefogást a nemzetközi bűnözés ellen.
-
Kiemelkedően sikeres az új magyar digitális matekoktatás
Európai uniós támogatással, több ezer résztvevő segítségével, magyar módszerrel fejlesztik a GEOMATECH rendszert.
-
A Huawei ismét meghirdeti ösztöndíjprogramját
A vállalat szakmai gyakorlatot és pénzbeli támogatást is nyújt a kiválasztott hallgatóknak.
-
Ingyenes videóhívás a Facebook Messengerben is
Mark Zuckerberg komolyan gondolta, hogy ebben a szegmensben is az élre akarnak törni.
-
Egyre jobb lesz a Vivaldi böngésző
Ha így haladnak tovább, az első végleges verzió már jelentős nagyságú rajongótábort tudhat magáénak.
-
Orwelli rémálom kezdődik Kínában
Elsősorban a hitelképesség miatt van rá szükség, de a közösségi oldalak használatát is figyelik és pontozzák.
-
Az elmúlt negyedév megint jól sikerült az Apple-nek
A cupertinóiak közzétették a 2015 második negyedéves jelentésüket, mely szerint 61 millió iPhone-t értékesítettek, ráadásul a Mac gépek is jól fogytak.
-
Az adatkezelőt bírságolhatják hackertámadás esetén is
A NAIH bírságolási gyakorlata egyre szigorúbb, az elrettentés is fontos szerepet játszik ebben.
-
Gőzerővel dolgoznak a Google Glass 2.0-án
Az egyik legnagyobb olasz szemüveggyártó kotyogta ki, hogy már a gyártás előkészítésnél tartanak.
-
Új 3D nyomtatási fájlformátumok jöhetnek
A Microsoft fejlesztői konferenciáján, április utolsó napján jelentik be a modern kor elvárásainak is megfelelő formátumokat.
-
Ultrahangos töltés? Lehetséges!
A uBeam technológiája forradalmasíthatja az eszközök áramellátását. Nem kell új telefont sem venni hozzá.
-
Testkamerát kapnak a rendőrök
Átláthatóvá és elszámoltathatóvá akarják tenni a járőrök munkáját. Sok kérdés merül fel, melyekre egyelőre nincs válasz.
-
Mesésen nyitott a magyar Kickstarter projekt
Két nap alatt elérték a kitűzött célt, már csak az a kérdés, meddig jutnak még.
-
Csalódást okozott a Google és a Yahoo, meglepetést a Microsoft
A Facebook pedig a várakozásoknak megfelelően bővül, megállíthatatlanul.
-
Mágnessel írhatunk az új e-papírra
Az e-tintás megjelenítőhöz hasonló elven működik a technológia, ami leválthatja a tantermi táblákat.
-
Minőségbiztosítás a Webtudorral
A hetente jelentkező webfejlesztéssel és üzemeltetéssel foglalkozó előadás-sorozat mai részéből kiderül, hogyan érdemes minőségbiztosítást készíteni.
-
Hétvégén akár -195,8 °C-os extrém hideg is lehet!
Legalábbis a tuningosaink spéci nitrogénes CPU-hűtőjében bizonyosan, ugyanis szombaton a hazai szakma színe-java fogja elkápráztatni a közönséget.
-
Virtuális mobilszolgáltató lett a Google
A Project Fi megkezdte kísérleti működését, egyelőre az USA területén, meghívóval lehet csatlakozni.
-
Indul a közösségi jegyzetelés a Dropboxnál
A nyílt bétára bárki feliratkozhat, aki szeretné kipróbálni a kollaborációs jegyzetfüzetet.
-
Pert nyert az AdBlock, eltűnhetnek az ingyenes online lapok?
Egy bírósági döntés szerint az olvasók azt nézhetnek kijelzőiken, amit akarnak, az AdBlock pedig csak segít nekik.
-
Százmillió Apple készülék veszíti el a YouTube támogatást
A Data API frissítése miatt lesz gond elég sok eszközzel, de a probléma nem olyan súlyos, mint elsőre gondolnánk.
-
Már 30 éves az első kommersz notebook!
Nem fogják kitalálni, ki a gyártója annak a T1100-nak, ami abban az évben látta meg a napvilágot, amikor Cseh László és Rúzsa Magdi!
-
Színes 3D nyomtatás egy apró kiegészítővel
A Palette a legtöbb 3D nyomtatóhoz illeszthető kiegészítő, így azok színes üzemre foghatók.
-
Uniós támogatással újul meg a kormányzati informatikai infrastruktúra
Nyárra elkészülhet a központosított rendszer megújítása és kiterjesztése.
-
Két sebezhetőség borzolja az Apple tulajdonosok kedélyeit
Az egyik szoftverfrissítéssel kivédhető, a másikra egyelőre nincs orvosság.
-
A Tesla bemutatja a jövő háztartási akkumulátorát
Április harmincadikán végre kiderül, mire jutottak Elon Musk boszorkánykonyhájában.
-
Hol tartanak ma a kommersz drónok?
Sokat beszélünk róluk, de tudjuk valójában mire képesek a boltban kapható, jobb megoldások?
-
A kínos bejegyzések ideje lejárt
Egy alkalmazás segít kipucolni a Facebook és Twitter fiókunkat, ehhez Watsont hívja segítségül.



- Honda topik
- BestBuy topik
- Elektromos autók - motorok
- Jóárasítja két Arrow Lake-S CPU-ját az Intel
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Diablo IV
- E-roller topik
- További aktív témák...