-
Leépít és előre menekül a Zynga
A facebookos játékpiacot nemrég még domináló vállalat újabb jelentős leépítést jelentett be, de közben felvásárolja a NaturalMotiont.
-
2,5 millió HP szalagos meghajtó készült eddig Magyarországon
A gyártás 2002-ben indult egy 200 GB kapacitású modellel, a tárhely mára 6,25 TB-ra nőtt.
-
Belülről választhat vezérigazgatót a Microsoft
Az esélyesnek számító külső jelöltek „elfogytak”, többen nyilvánosan is kijelentették, hogy nem kívánnak a Microsoft vezérigazgatói székébe ülni. Több forrás szerint így a vállalati divíziót irányító Satya Nadella lehet Steve Ballmer utódja.
-
Alapban asztalra bootolhat a Windows 8.1 a következő frissítés után
Az eddig kiszivárgott információk szerint a Microsoft egy nagyobb Windows 8.1 frissítésen dolgozik, és olyan verziót is tesztelnek, ami mindenféle utólagos beállítás nélkül is a hagyományos asztal felületével indul.
-
A világ egyik legjobb online nyelvtanulási platformja már magyarul is elérhető
Az üzleti modell biztosítja az ingyenességet, a kiválasztott módszer pedig a szórakozva tanulást.
-
Jól halad a Sulinet+ fejlesztési programja
A felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján összefoglalta az eredményeket, és ismertette a további lépéseket.
-
Súlyos biztonsági incidens a Yahoo! levelezőszolgáltatásában
A behatolók a legfontosabb adatokhoz jutottak hozzá, de azt még nem tudni hány fiók és felhasználó érintett.
-
Az MKEH vezetője bukott bele a pénztárgépügybe
Az első felelőst már megtalálták, kérdés, hogy hullanak-e még újabb fejek. De az biztos, hogy egy leváltás visszamenőleg már nem orvosol semmit.
-
Magyarul is szurkoltak: Ébredj, Rosetta!
Habár az európai űrkutatást nem sorolják az élvonalba, a kiemelkedő mértékű magyar hozzájárulással megvalósított Rosetta program páratlan a maga nemében, ilyet eddig még senki nem csinált.
-
Meghosszabbították a MobilTárca tesztjét
A MobilTárca éles tesztje tavaly júliusban indult el, az eredetileg fél évesre tervezett próbát most június 30-ig kitolták, és két új partnert is bevontak.
-
Edward Snowden felfed, Pintér Sándor titkosít
A magyar parlament a legfelsőbb szinten foglalkozik az amerikai lehallgatási botrány magyar vonatkozásaival – a lehetséges hatásokat tekintve talán némileg túlreagálva az ügyet.
-
Windowsra költözik a syslog-ng
Frissül a BalaBit naplózó megoldása, az 5 LTS verzió szerver- és kliensoldalon is natív Windows támogatással rendelkezik.
-
A Lenovo megveszi a Motorolát
A Google 2012-ben vásárolta fel a patinás gyártót, és az eltelt másfél év alatt teljesen lecsupaszította. Ha mindent számításba veszünk, a cég bagóért jutott hozzá a leglényegesebb részhez – a szabadalmi portfólióhoz.
-
Invitel InnoMax Díj 2014
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a vállalat innovációs seregszemléjét, melyet több pontos is megújítottak.
-
Megjöttek az első játékok a Google okosszemüvegére
Az egyszerű játékok csak felvillantják a Glass lehetőségeit, elsődleges céljuk a fejlesztők inspirálása.
-
Milliárdos büntetést is kaphat a Qualcomm Kínában
A vállalat ellen tavaly novemberben indított trösztellenes vizsgálatot a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság, ha nem tesz engedményeket, hatalmas büntetésre számíthat.
-
Sokadszorra próbál szabadulni az Office-tól az Egyesült Királyság
A brit kormány az elmúlt 10 évben már többször is kísérletet tett arra, hogy a jórészt Microsoft által szállított szoftvereket valami ingyenes alternatívával váltsa ki.
-
Az Alt Cash visszautasítja a vádakat, a hibát pedig már kijavították
Az ostrom alatt álló cég nem adja fel, mivel úgy vélik, hogy egy könnyen javítható szoftveres hiba feltárása még nem ok a vállalkozás ellehetetlenítésére.
-
Egyre durvább: házkutatás az Alt Cash-nél és az MKEH-nál
Megszállta a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalt (MKEH) és az Alt Cash Kft. fogarasi úti telephelyét is a Nemzeti Nyomozó Iroda, mivel nyomozás indult hivatali visszaélés gyanújával.
-
Mától lehet használni kütyüket a Wizz Air járatain
A légitársaság az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség és a Magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság iránymutatásaival összhangban engedélyezte az elektronikus eszközök használatát.
-
A hupikék törpikék téged is lehallgathatnak
A legújabb kiszivárogtatás rávilágít arra, hogy micsoda kincsesbánya a hírszerzők számára az okostelefonos alkalmazások világa, ahol a felhasználói nemtörődömség is segíti őket.
-
Pénzmosással vádolják a Bitcoin Alapítvány alelnökét
Charlie Shremet, a BitInstant váltóoldal volt vezérigazgatóját és a Bitcoin Alapítvány alelnökét, valamint a BTCKing néven is ismert bitcoin-brókert, Robert M. Faiellát hétfőn tartóztatták le.
-
Felhős technológiai megoldásokat tett nyílt forrásúvá a Microsoft
A vállalat ígérete szerint sok év alatt kiforrott megoldásaik alkalmazása jelentős költségmegtakarításhoz vezet majd.
-
Magyar regionális pénzügyi vezető a HP-nál
A HP Magyarország eddigi pénzügyi igazgatója, Varga Krisztina 2014 februárjától regionális üzleti operációs igazgatóként folytatja pályafutását. Az új vezető 10 országért felel majd.
-
Google Glass keretek szemüvegeseknek
A kínálat azoknak jelenthet sokat, akik egyébként is szemüvegesek, a cég ezért is kötött megállapodást egy egészségbiztosítóval.
-
MKEH: megalapozott és jogos a pénztárgépek engedélyének visszavonása
Az eljárás kissé elhúzódott, de a hivatal tényekkel támasztja alá, hogy nem tehettek mást, így nem engedhették a piacra a visszaélésre alkalmas gépeket.
-
Márkanévcsere: Microsoft SkyDrive helyett OneDrive
Egy márkanévper miatt volt szükség a változtatásra, mely egyben némi átalakítást is hoz magával.
-
Adatközpontot építenénk Azerbajdzsánban
A 120 millió eurós beruházásra vonatkozó ajánlatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium átadta az azeri kormánynak.
-
A hivatal szerint az Alt Cash hazudik
A helyzet fokozódik: ez vajon egészpályás letámadás a cég ellen, vagy pedig a vállalkozás is trükközik?
-
Célzott hackertámadás érte az Alt Cash pénztárgépét
A gyártó még nem adta fel, mivel a velük szembeni eljárást méltánytalannak tartják, szerintük más módon kellett volna rendezni a problémát. Ma még fontos bejelentések várhatóak.
-
Újabb rekordnegyedévet zárt a Microsoft
A vállalat pénzügyi eredményei egyelőre negyedévről negyedévre cáfolják a vészharangokat kongató kritikusokat.
-
Néznél reklámokat azért, hogy csökkentsd internet-előfizetésed árát?
A BTel szerint sokan megtennék. A magyar távközlési szolgáltató a tegnap bejelentett XPrime-mal a nemzetközi piacra is betörne.
-
A szívatás folytatódik: két pénztárgép engedélyét is visszavonták
Mivel az egyik gép a piacvezető legnagyobb számban megrendelt eszköze, az új helyzetben kényszerpályára kerülnek a támogatásra igényt tartó vállalkozások is.
-
Kiszáll az x86-os szerverek piacáról az IBM, a Lenovo mindent visz
Régóta nyílt titok volt, hogy az IBM szeretne túladni az x86-os szerver üzletágon, a Lenovo pedig a PC-gyártó részleg után ezt is megvenné, de a felek az árban nem tudtak megegyezni – mostanáig.
-
Közép-Európában még nem hódít a BYOD
Míg az Egyesült Államokban már nagyon sok cégnél használják saját eszközeiket az alkalmazottak, az európai vállalatok sokkal konzervatívabbak, állítja az Intel egy friss felmérés alapján.
-
Pénztárgép-támogatás: február vége az utolsó határidő
A fő szabály szerint ugyan január végéig lehet igénybe venni a támogatást, de egy kiegészítés további egy hónapot biztosít még erre.
-
Ezért szűnik meg az ingyenes LogMeIn
A cég tegnapi bejelentése alaposan felkavarta a LogMeIn Free verzióját használók indulatait, ezért megpróbáltunk némi plusz információt szerezni a döntés hátteréről. A piac átalakult, a LogMeIn más területeken kamatoztatja a freemium modellt.
-
Beindultak az orosz ipari kémek
Az amerikai, kormány-közeli biztonsági cég jelentése szerint már nemcsak a kínaiakkal kell a világ vezető vállalatainak számolniuk.
-
Már mobilszámra is lehet utalást indítani
Az AXA Bank ügyfelei bárkinek utalhatnak, akinek van mobilszáma, de a folyamat egyelőre túl sok lépésből áll.
-
Átszervezés miatt 1100 főt bocsát el a Texas Instruments
A félvezetőgyártó 2012-ben már elküldött 1700 embert, a mostani átalakítással 130 millió dollárt szeretne megspórolni 2014 végéig.
-
Kabaréba illő módon omlott össze a nagy kínai tűzfal
Akár szakmai hiba, akár támadás okozta az üzemzavart, több száz millió kínai ismerhette meg azt az oldalt, ahol szabad hozzáférést kínáló eszközöket kínálnak.
-
Hatalmasat javult 2013-ban az AMD eredményessége
Bár az utolsó két pozitív negyedév nem volt elég ahhoz, hogy éves szinten is nyereségessé tegye a vállalatot, 2012-höz képest a veszteség a töredékére csökkent, a grafikus üzletág pedig szárnyakat kapott.
-
Nyílt forrású Windows XP-klónra gyűjtenek pénzt
A fejlesztők valószínűleg az XP nyugdíjba vonulása miatt kialakult fokozott érdeklődést használják ki arra, hogy lökjenek egyet cammogó projektjükön.
-
A magyarok is meghallgatnák Edward Snowdent
Az NSA titkos megfigyelési és adatgyűjtési programját leleplező informatikust is meghallgatná a magyar országgyűlési vizsgálóbizottság – közölte a testület elnöke.
-
Hackerek is segítik a NAV munkáját
Biztonsági szakembereket is hadrendbe állít a NAV, hogy kiszűrjék azokat a próbálkozásokat, amelyek az online kasszák rendszerének kijátszását célozzák.



- Nintendo Switch
- Samsung LCD és LED TV-k
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- DOOM - The Dark Ages
- Milyen egeret válasszak?
- BIOS frissítés
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Peugeot, Citroën topik
- TCL LCD és LED TV-k
- További aktív témák...