Új korszakba lép a Civilization VII, jövőre érkezik az Earthrise
A Firaxis két nagyobb újdonsággal bővíti a stratégiát, köztük egy ingyenes tartalmi csomaggal és az első fizetős kiegészítővel.
Megtévesztő címadás 16 bitben – Dark Scrolls teszt
Címe ellenére a Dark Scrolls se nem Dark Souls, se nem The Elder Scrolls, hanem egy 16-bites, oldalnézetes, kooperációra kihegyezett roguelite, amiben ellenségek hadait kell halomra gyilkolni.
Feltámadhat a Killzone, a szóbeszédek szerint készül a felújítás
A PlayStation állítólag ismét elővenné a Guerrilla Games egykori lövöldéjét, amelynek felújított változata még korai fejlesztési fázisban lehet.
A The Blood of Dawnwalker három nap alatt elérte az egymilliós mérföldkövet
A Rebel Wolves vámpíros szerepjátéka már a rajt utáni első hétvégén komoly sikert könyvelhetett el, ami biztató kezdet az új stúdió számára.
Final Fantasy Resonance: Kisebb-nagyobb részleteket árultak el a fejlesztők
A csapat többek között a Visionökről, a pályatervezésről és Sephiroth szerepéről is beszélt.
2026 - Íme a 37. héten megjelenő játékok listája
Az előttünk álló napokban többek között érkezik a Wardogs korai kiadása PC-re.
Őrült népszerűségnek örvend a Wardogs, pedig még meg sem jelent
A Bulkhead taktikai lövöldéje a béta alatt jóval nagyobb érdeklődést produkált a vártnál, a fejlesztők azonban már most számolnak azzal, hogy a kezdeti lelkesedés idővel mérséklődik.
Taktikai dark fantasy lesz a CONQ: Crown of No Quarter
Az új taktikai akciójáték egy különös túlvilági világba kalauzol, ahol eltérő korok seregei csapnak össze, miközben a játékos közvetlenül is részt vesz a véres ütközetekben.
Új előzeteseket kapott a Konami ígéretes RPG-je, a Rev. NOiR
A készítők egy történetközpontú szerepjátékban küldik útnak Aschot és Finét, hogy megfékezzék a halálos jelenséget, miközben döntéseink a harcokra is hatással lesznek.
Samson: A Tyndalston Story - Konzolokra költözik a noir akciójáték
A Liquid Swords adósságokkal, erőszakkal és súlyos döntésekkel teli kalandja hamarosan új platformokon is próbára teszi a játékosokat.
Belső nézetes akció-RPG, egyenesen a PSX-érából – Verho: Curse of Faces teszt
A Verho: Curse of Faces egy belső nézetes akció-RPG, ami mintha egyenesen az eredeti PlayStation korából érkezett volna. A kaland fő ihlete a FromSoftware egykorvolt King’s Field-szériája, annak minden sajátosságával együtt.
Végre új StarCraft bejelentés várható a BlizzConon?
Több különös fejlemény is arra utal, hogy a Blizzard végre új projekttel készülhet a régóta pihenő univerzumban.
Megvan, mikor érkezik a Final Fantasy VII Remake trilógia fináléja
A Square Enix új előzetessel és tízpercnyi gameplay videóval leplezte le a Cloud történetét lezáró kaland dátumát.
Friss előzetest kapott a Castlevania: Belmont’s Curse
Párizs lángokban áll, miközben Trevor és Rose Belmont egy sötét rejtély nyomába erednek.
Bejelentették a Maneater 2-t, új vízi játszóteret kap kedvenc cápánk
A Tripwire Interactive és a Demiurge Studios visszaküldi a játékosokat a tenger mélyére, ahol ezúttal egy luxus üdülőpark válik a ragadozó vadászterületévé.
Januárban érkezik az Until Dawn 2, itt az új előzetes
A Firesprite folytatása új helyszínre, egy rejtélyes szigetre kalauzolja a játékosokat, ahol minden döntés végzetes következményekkel járhat.
Tanyasi élet vámpírokkal, farkasemberekkel, kísértettel – Moonlight Peaks teszt
A Moonlight Peaks a klasszikus farmozós képletet dobja fel gótikus esztétikával, ahol egy vámpírt irányítva gondozhatjuk tanyánkat és barátkozhatunk össze a helyiekkel, akik farkasemberek, látnokok, boszorkányok vagy maguk is vérszívók.
Keeper - PlayStation 5-re is megjelent a Double Fine különleges kalandjátéka
A játék trófealistája felbukkant az Exophase adatbázisában, nem sokkal ezelőtt pedig hivatalosan is bejelentették az új kiadást.
A Nexus Mods felvásárolta a SteamDB-t
A népszerű moddingplatform veszi át a hatalmas Steam-adatbázis irányítását, miközben annak készítője a kiégés miatt hátrébb lép.
Fangtopia - Barátságos szörnyekkel építhetünk birodalmat
A hangulatos puzzle-játék nem ijesztgetéssel, hanem bájos lényekkel és kreatív világépítéssel próbál kikapcsolni.
Új videón mutatja meg magát a Dragon’s Dogma II: Dark Arisen
A Capcom részletes betekintést engedett a fagyos vidéken zajló expedíciókba.
A jövő lovagja a múlt LCD-s kézikonzoljait idézi – Future Knight teszt
A Future Knight egy oldalnézetes run-and-gun játék, ami a régmúlt LCD-s kijelzős kézi konzolok grafikáját idézi. Rövid, könnyen újrajátszható pályák és egy szórakoztatóan abszurd történet teszik teljessé a csomagot.
ONTOS - Hosszabb bemutatót kapott a Frictional Games új sci-fi thrillere
Bár az eredeti tervek szerint még idén megkaptuk volna a játékot, már korábban kiderült hogy 2027-re halasztották a premiert.
Új előzetest kapott a Street Fighter mozifilm
Az újabb adaptáció a tervek szerint jövő hónap végétől lesz látható.
Elhalasztották a No Rest for the Wicked teljes kiadásának megjelenését
A Moon Studios további fejlesztési időt kér, hogy az akció-RPG végső változata minden szempontból megfelelő állapotban érkezzen.
Xbox Game Pass [2026] - A szeptemberi lista
Az elkövetkező időszakban többek között elérhető lesz a Call of Duty: Black Ops Cold War.
Az Ace Combat 8: Wings of Theve minden eddiginél nagyobb multiplayer módot kap
A Bandai Namco részletesen bemutatta a készülő repülős játék online lehetőségeit, amelyek közös bevetésekkel, PvPvE összecsapásokkal és egy különleges, 100 fős légibázissal bővítik a sorozat multiplayer élményét.
Fable - A készítők 15–20 órányi központi sztorit ígérnek
A Playground RPG-je nem a több száz órás kalandokra épít, viszont a világ rendszerei jóval tovább leköthetik a játékosokat.
Leállt az Empulse és a Splitgate: Arena Reloaded fejlesztése
A 1047 Games új irányt keres, miután két friss projektje sem termelt eleget a fenntartási költségek fedezéséhez.
31 év után távozik a Housemarque társalapítója
Ilari Kuittinen lezárta több mint három évtizedes pályafutását a finn fejlesztőstúdiónál, amelynek vezetését már korábban átadta utódjának.
Szeptember 3-án jön a következő State of Play
Egyből a egy dupla műsorral készül a Sony, többek között a Final Fantasy VII Revelationről is kapun új részleteket.
Visszatért a "kardozós Resident Evil" – Onimusha: Way of the Sword teszt
Sokan már nem is számítottak rá, hogy a genma szörnyetegek és az ellentámadásokra építő Onimusha valaha is visszatér, de a Capcom most hat év fejlesztés után előállt a váratlan ötödik résszel.
A vérszívó vaják nyomában: The Blood of Dawnwalker teszt
A The Blood of Dawnwalkerben harminc nap alatt kell megmentenünk Koen családját, ám azt, hogy emberként vagy vérszomjas vrakírként érjük el célunkat, már teljes egészében ránk bízza a játék.
12TB archív adat szivárgott ki a Valve rendszeréből
Ezúttal nem egy klasszikus hackelésről van szó, egy "hiba" miatt lehetett hozzáférni az anyagokhoz.
SAW: Genesis – brutális csapdák és pszichológiai játszmák várnak ránk
A legendás horrorfilmes univerzum új előzménye három túlélőt állít szembe egy manipulatív bíróval, miközben minden döntés maradandó következményekkel járhat.
Hosszabb videón a TARAE: The Unbound, izgalmas akció-RPG készül
A Gamescomon új gameplay-előzetessel jelentkezett a KRAFTON és a Boundary keleti dark fantasy kalandja.
2026 - Íme a 36. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között elérhető lesz a The Blood of Dawnwalker.
Nodusfall - Nem Elden Ring, nem is Monster Hunter, valami egészen más lesz
A játék látványvilága ismerős lehet, a játékmenet azonban merész irányt vesz, és szakít a stúdió megszokott formulájával.
Új trailer mutatja meg, mire képes igazán a Marvel’s Wolverine
Az Insomniac Games részletes videóban mutatta be a, hogy mire számíthatunk a programtól.
Szűkszavúan reagált az EA Motive a kiszivárgott Iron Man játék előzetesére
Négy éve már, hogy bejelentették a legújabb Vasember játékot, de még mindig nem láttunk belőle hivatalos részleteket.
Tizenkét percnyi gameplay videón a STRANGER THAN HEAVEN
A SEGA és az RGG Studio új videóban mutatja meg, mire számíthatunk a Gamescom 2026-on kipróbálható különleges kaland során.
Az Alien Deathstorm brutális földöntúli rémálommal készül 2027-re
A Rebellion belső nézetes akció-horrorja egy pusztuló kolóniára küldi a játékosokat, ahol a gigászi vihar és a vérszomjas idegenek mellett az ismeretlen veszélyekkel is meg kell küzdeniük.
A Tropico 7-ben szó szerint hegyeket is megmozgathatunk
El Presidente januárban ismét visszatér, ezúttal minden eddiginél nagyobb szigetvilág felett vehetjük át az irányítást, miközben politikai csatározások és egy új ellenlábas is nehezíti az uralkodást.
Októberben érkezik a Warhammer 40,000: Boltgun II
A retró hangulatú lövölde folytatásában új démoni fenyegetés és változatosabb fegyverarzenál várja a játékosokat.
2027-ben érkezik a Holstin, amely egészen különleges horrorélményt ígér
A lengyel fejlesztésű túlélőhorror több nézőpontot ötvöző játékmenettel és nyomasztó kelet-európai hangulattal készül.
Befutott a Grand Theft Auto VI közel félórányi játékmenet bemutatója
A 26 perces Extended Look végre részletesebb képet adott arról, mire számíthatunk a sorozat következő epizódjától.
Hivatalos végre, hogy jön az XBOX Disc-to-Digital programja
A Microsoft új funkcióval könnyíti meg a korábban megvásárolt címek használatát az Xbox ökoszisztémájában, miközben a fizikai példányok továbbra is változatlanul működnek.
Rockstar Games - Reagáltak a szivárogtatásra, készülnek az esti bemutatóra
A csapat nem örül az elmúlt napok eseményeinek, de ez nem befolyásolja az előttünk álló eventet.
Új játékmenet videót kapott a Fable
Bowerstone utcáin kalandozhatunk, miközben a döntéseink és kapcsolataink ezúttal is komoly hatással lehetnek Albion világára.
Jövő nyárra tervezik a SPINE megjelenését
A Nekki új, filmszerű akciójátéka egy cyberpunk metropoliszba kalauzol, ahol a pisztolypárbajok és a közelharc különleges elegyet alkotnak.
PlayStation Plus 2026 Essential - A szeptemberi lista
A következő hónapban játszható lesz többek között a Sniper Elite: Resistance.
A lopakodást akció váltja – Resonance: A Plague Tale Legacy teszt
A Resonance ugyan a Plague Tale-széria harmadik részének tűnik, valójában inkább egy spin-off, ami akár egy új irányt is kínálhat a sorozat számára. A lopakodást nagyrészt akció váltja, miközben megtudhatjuk, hogyan lett a második részből megismert Sophia az, aki.
Elta: Defy All God - Sci-fi akció-platformerben szállhatunk szembe az istenekkel
A Focus Entertainment és a Dreamscaper fejlesztője egy látványos kalandra készül, amelyben dinamikus közelharc, szabad mozgás és különleges világok várják a játékosokat.
Most már útközben is elhullhatunk: Elden Ring: Tarnished Edition teszt
Az Elden Ring végre a Nintendo játékosaihoz is megérkezett, ráadásul az alapjáték és a Shadow of the Erdtree kiegészítő mellett néhány extra újdonság is helyet kapott az összeállításban.
Új RollerCoaster Tycoon készül, ezúttal a káosz kapja a főszerepet
Az Atari és a Springloaded bemutatta a széria legújabb részét, amely komolyabb szabadságot, látványosabb baleseteket és egy teljesen új hullámvasútépítőt ígér.
Új Worms készül, a Galactic Tactics teljesen átalakítja a sorozatot
A Team17 és az Absolutely Games egy látványos, roguelike elemekkel felvértezett mellékágon dolgozik, amelyben a galaktikus arénákban kell csatába küldenünk saját kukaccsapatunkat.
Hirdetés
- iPhone topik
- Honor 600 Pro - 苹果
- Bemutatták, ezeket az újdonságokat hozza az Apple iPhone 18 Pro
- Vigneau interaktív lokálblogja
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Mobil flották
- Minden eddiginél keményebben támadja a csúcskategóriát az új Poco F9 Ultra
- Windows 11
- Linux felhasználók OFF topikja
- Apple iPhone 17 Pro Max – fennsík
- További aktív témák...
