-
Switch 2-re is megjelenik a Sonic X Shadow Generations
Ahogy az várható volt, a Nintendo új gépére is elérhető lesz a játék.
-
Már most óriási siker a Minecraft mozifilm
Várható volt a nagy érdeklődés, de így is sokakat meglephetett a nyitó hétvége eredménye.
-
I Have No Mouth, and I Must Scream teszt
Harlan Ellison novellája minden idők legreménytelenebb jövőképét mutatja be, egy olyan disztópiát, amit nem lehet megjátékosítani. És mégis megtörtént – a klasszikus pedig most visszatért.
-
Teaser trailert kapott a Marathon
Ahogy arra számítani lehetett, április 12-én befut a régóta készülő játék első játékmenet videója.
-
Premier dátumot kapott a Synergy teljes kiadása
A városépítős játék végső verziója a tervek szerint a hónap közepétől lesz elérhető PC-n.
-
South of Midnight - Már tudjuk, hogy pontosan mikortól elérhető az alap kiadás
A drágább változat a napokban debütált, az normál verzióra még néhány napot várnunk kell.
-
2025 - Íme a 15. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban érkezik a South of Midnight alap kiadása, valamint a Commandos: Origins.
-
Hosszú idő után újabb előzetest kapott a Dust Front című RTS
A valós idejű stratégiai játékot továbbra is egyetlen ember fejleszti PC-re.
-
Marathon - Hamarosan új részleteket kapunk a Bungie régóta készülő játékáról
A kiválasztott tartalomgyártók egy csomagot kaptak amiről alig egy hét múlva beszélhetnek.
-
Már PlayStationön is elérhető a Mandragora: Whispers of the Witch Tree demója
Mostantól a Sony konzolján is megnézhetjük, hogy milyen lesz a magyar fejlesztésű játék.
-
Alig két hét múlva debütál a Lost Skies teljes kiadása
A régóta készülő program egyelőre csak PC-re lesz elérhető a hónap második felében.
-
Everspace 2 - Megjelenési dátumot kapott a Wrath of the Ancients
A kiegészítő megjelenésére nem kell hosszú hónapokat várni, májusban jön a bővítmény.
-
Zenless Zone Zero - Hamarosan jön az Xbox kiadás
Alig néhány nap múlva friss részleteket kapunk az új változatról.
-
Metroid Prime 4: Beyond - Hosszabb bemutatón a Switch 2 kiadás
Samus Aran legújabb kalandja elérhető lesz a Nintendo új konzolján is.
-
Rövid előzetest kapott a Mandragora: Whispers of the Witch Tree
A magyar fejlesztésű játék demója továbbra is kipróbálható PC-n és Xbox-on.
-
Premier előzetesen a South of Midnight
Akik a drágább kiadást vették meg, azok már most hozzáférnek a teljes változathoz.
-
Free Play Days 14. hét: Age of Wonders 4, Dead by Daylight, Catan
Extraként még az Everspace 2-t is kipróbálhatjuk az elkövetkező napokban.
-
The Last of Us Part II Remastered - Premier előzetesen a PC-s kiadás
Az új változat a minap végre elérhető lett Steamen és Epic Games Store-ban.
-
Ingyenes az Epic Store-ban a Cat Quest II
A jövő hét folyamán az Arcadgeddon és a River City Girls lesz az ajándék egy DLC csomag mellett.
-
Ilyen lesz a Den of Wolves
A PC-re készülő játék továbbra sem kapott megjelenési dátumot.
-
Premier előzetesen a minap megjelent Haste
A teljes kiadás a minap végre elérhető lett PC-n, a Steam rendszerében.
-
Megjelenési dátumot kapott az Out of Sight
A horror puzzle játék PC-re és konzolokra érkezik jövő hónap második felében.
-
Mozgásban a Honeycomb: The World Beyond
A PC-re és konzolokra érkező túlélőjáték egyelőre nem kapott megjelenési dátumot.
-
Elindult a Steel Hunter korai hozzáférése PC-n
A rajthoz kaptunk a fejlesztőktől egy rövid launch trailert, ezt nézhetitek meg lentebb.
-
Xbox Game Pass [2025] - Az áprilisi lista
Az elkövetkező időszakban többek közöttt a South of Midnightot kapjuk meg.
-
Keep Driving teszt
Első pillantásra akár vesenyjátéknak is tűnhet, pedig ez roppant messze van a valóságtól: a Keep Driving egy nosztalgiában fürdetett, roppant hangulatos szerepjáték.
-
Frissítve! A Nintendo Switch 2 előadás összes bejelentése egy helyen!
Összeszedtük egy csokorban, hogy milyen játékokról és információkról szólt a legutóbbi Nintendo Direct.
-
Premier előzetesen az inZOI korai kiadása
Elindult az early access változat, az eddigi visszajelzések csupa pozitívak a játékot illetően.
-
Küszöbön a South of Midnight korai kiadásának indulása
Akik a drágább kiadást veszik meg, vagy upgrade-elik a Game Pass változatot, azok alig két nap múlva már belevethetik magukat a játékba.
-
Újabb platformokra is ellátogat a NanoApostle
A PC-s és Switch kiadások után hamarosan PlayStationre és Xbox-ra is megkapjuk a teljes kiadást.
-
Rövid videón az Elden Ring Nightreign
A kooperatív mellékág premierjéig kicsit még türelmesnek kell lennünk.
-
Premier előzetest kapott a minap megjelent Koira
A teljes kiadás PC mellett PlayStation 5-re lett elérhető.
-
Split Fiction teszt
Az It Takes Two után megérkezett a Hazelight stúdió következő kooperatív kalandja, ahol két merőben eltérő író világai találkoznak – kibernindzsákkal és sárkányokkal karöltve.
-
Tony Hawk's Pro Skater 3+4 - A kulisszák mögött Jamie Foy-jal
Az új kiadás előrendelhető már, a megjelenés július elején várható.
-
Kaptunk egy rövid jelenetet a Devil May Cry anime sorozatból
Alig két napot kell már csak várni és debütál az új széria.
-
Túlélőjáték lesz a minap bejelentett RuneScape: Dragonwilds
Az ismert MMO világában játszódó program korai hozzáférése tavasszal indul.
-
Jövő hónap elején jön a Spirit of the North 2
Május elején végre befut a régóta készülő folytatás PC-re és konzolokra.
-
Call of Duty: Black Ops 6 - Napokon belül érkezik az új zombi pálya
Avalon vára után egy rejtélyes villa titkait fedezhetjük fel számtalan élőhalott társaságában.
-
PlayStationre is megjelenik a Hypercharge: Unboxed
Az akciójáték már csak a Sony konzoljáról hiányzott, idén befutnak az új kiadások.
-
Megjelenési dátumot kapott a KIBORG végső kiadása
A teljes változat már konzolokra is elérhető lesz első naptól.
-
Breakout Beyond teszt
Majdnem pontosan 49 éve jelent meg a Breakout, ami ezzel az újragondolással a világ legrégebben futó aktív játéksorozatává vált – megnéztük, hogy a patina és a nosztalgia mire elég.