-
Elhalasztották a System Shock Remake márciusi megjelenését
A PC-s kiadás május végén jön, a konzolos verziók valamikor később futnak be.
-
Diablo IV - Nincs tervben, hogy bekerül Game Pass-be
Erről Rod Fergusson írt a minap egy rövid Twitter bejegyzésben.
-
Bemutatkozott a Hail to the Rainbow
Sergey Noskov játékának megjelenése még nagyon messze van, hiszen csak valamikor 2025-ben érkezik.
-
Dead Island 2 - Kaptunk néhány előzetes élménybeszámolót
Alig több mint egy hónapot kell már csak várnunk és megkapjuk a folytatást.
-
Lightyear Frontier - Határozatlan időre elhalasztották a premiert
Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy most tavasszal megkapjuk a korai hozzáférést.
-
Premier előzetesen a DC’s Justice League: Cosmic Chaos
Egyesülj a káosz ellen a legújabb, akcióval teli DC kalandban, benne olyan ikonikus Justice League szuperhősökkel, mint Batman, Superman, vagy Wonder Woman.
-
Befutott az Exoprimal hivatalos gépigénye
A dínós sci-fi akciójáték a tervek szerint nyáron érkezik, a béta napokon belül indul.
-
Squad 51 vs. the Flying Saucer - Alig három nap múlva befut Nintendo Switch-re
A 2D-s shoot ‘em up PlayStation és Xbox konzolokra is érkezik valamikor az év folyamán.
-
Monster Hunter Rise: Sunbreak - Április végén jön Xbox-ra és PlayStationre
Végre pontos megjelenési dátumot kapott a DLC, amely jövő hónap végén debütál újabb platformokon.
-
Íme a The Last of Us Part 1 végső PC-s gépigénye
Némi halasztás után hamarosan végre befut a játék egy teljesen új platformra.
-
Rájár a rúd a S.T.A.L.K.E.R. 2 fejlesztőire
Ezúttal hackerek egy csoportja állítja azt, hogy egy méretes adatcsomaghoz jutottak hozzá, amely rengeteg spoileres anyagot tartalmaz.
-
2023 - Íme a 11. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között érkezik konzolokra a Valheim.
-
Befellegzett a Lemnis Gate-nek
Úgy tűnik, hogy a játék különleges koncepcióját nem igazán fogadta be a közösség.
-
Íme a Super Mario animációs film legutóbbi előzetese
A legújabb trailert egyből megkaptuk magyar szinkronos verzióban is.
-
Megjelenési dátumot kapott a The Outlast Trials korai kiadása
Az early access verzió a tervek szerint május közepén érkezik PC-re.
-
Friss előzetesen a Tintin Reporter: Cigars of the Pharaoh
A kalandjáték valamikor idén érkezik PC-re, PlayStation, Xbox és Nintendo Switch konzolokra.
-
Free Play Days 2023 - 10. hét: Dead by Daylight, Cities: Skylines
Extraként a WRC Generations-t és a Rainbow Six Siege-et is kipróbálhatjuk.
-
Végre újra mozgásban a The Lord of the Rings: Gollum
A "drágaszág" megjelenési dátuma még mindig nem ismert, de elvileg idén megkapjuk a végső kiadást.
-
Company of Heroes 3 teszt
Rendkívül sokat kellett várni a Company of Heroes 2 folytatására, de az Olaszországba és Észak-Afrikába vezető harmadik rész ott folytatja, ahol a nagy előd abbahagyta.
-
Rövid trailert kapott az ősszel érkező RoboCop: Rogue City
Sajnos a feltételezett nyári premierről le kell mondanunk, az év végén érkezik a Robotzsaru játék.
-
Ilyen lesz az Ad Infinitum
A különlegesnek szánt alkotás valamikor idén szeptemberben debütál, pontosabb dátumot később kapunk.
-
Ismét mozgásban a Ravenswatch
A Curse of the Dead Gods készítőinek új játéka elsőként csak PC-re lesz elérhető.
-
Pontos megjelenési dátumot kapott az Exoprimal
A játék első naptól elérhető lesz a Game Pass rendszerében.
-
Resident Evil 4 Remake - Friss demóval készülhetünk a premierre
Már elérhető a felújított kiadás próbaváltozata, amelyet a PC-s tulajok mellett természetesen konzolokon is kipróbálhatunk.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Call of the Sea az Epic Store-ban
A jövő hét folyamán a Warhammer 40k: Gladius - Relics of War című alkotást kapjuk meg ajándékba.
-
Akciófigyelő: Humble Heroines: Warriors, Dreamers and God Slayers Bundle (PC)
Az ajánlat alig több mint 20 napig tart, érdemes lehet lecsapni a pakkra.
-
Premier dátumot kapott a Sword Art Online: Last Recollection
A tervek szerint októberben érkezik a folytatás, ameylben új szereplő is feltűnik.
-
Bemutatkozott a Wargroove 2
A folytatás a tervek szerint PC-re és Nintendo Switch-re lesz elérhető.
-
Aces & Adventures teszt
Klasszikus póker, avagy fantasy pakliépítős kártyajáték? Nem kell választani, az Aces & Adventures ugyanis végre összekeverte a két műfajt.
-
Two Point Campus - Alig néhány nap múlva jön a Shcool Spirits DLC
Hamarosan egy szellemes kiegészítő válik a tananyag részévé.
-
Friss bemutatót kapott a Wayfinder
A teljes kiadás valamikor az ősz folyamán érkezik, a korai kiadás májusban debütál.
-
Nacon Connect - Ma este új előadást kapunk
Közel 15 játékról kapunk majd kisebb-nagyobb bejelentéseket az előzetes tervek szerint.
-
Szeptemberben jön a Starfield
Sajnos akik a nyári premierre számítottak, azoknak kicsit még tovább ki kell tartaniuk.
-
HexLands - Magyar fejlesztésű városépítő stratégiai játék készül
Aki kedveli a körökre osztott alkotásokat, azoknak érdemes lesz figyelmüket a programra irányítani.
-
Úgy tűnik, hogy Xbox konzolokra is megjelenik a Neon White
Hivatalos bejelentést egyelőre nem kaptunk, azonban az amerikai korhatár-besorolás oldalán felbukkantak az új kiadások.
-
POSTAL 4: No Regerts - A hónap végén PlayStationökre is megjelenik
Ha valaki úgy érzi, hogy neki mindenképp kell ez a játék konzolon, annak alig másfél hetet kell már csak várnia.
-
Mozgásban a Mageseeker - A League of Legends Story
A népszerű MOBA világában játszódó program a tervek szerint áprilisban érkezik PC-re és konzolokra.
-
Remnant II - Középontban a Gunslinger
Friss bemutatók kapott a folytatás, a megjelenési dátum egyelőre még nem ismert.
-
Xbox Game Pass [2023] - A márciusi lista
Az elkövetkező napokban többek között elérhető lesz a Valheim.