-
Call of Duty: Modern Warfare 2 Remastered - Csak a kampányt kapjuk meg?
Úgy tűnik, hogy nem véletlenül volt az amazonos adatlapon alacsony ár megadva.
-
A Way Out - Megérkezett az utolsó előzetes
A börtönből szabadulós, kooperatív játék alig két nap múlva lesz elérhető.
-
Nintendo - Fókuszban az indie játékok
A cégóriás egy rövid bemutatót tartott a minap, a Nindies Showcase alatt néhány kisebb játékhoz kaptunk bemutatót.
-
Final Fantasy XV Royal Edition teszt
Bőven több, mint egy éve, hogy megjelent a tizenötödik számozott Final Fantasy, és a kicsit félkész játékon fejlesztői azóta is dolgoznak.
-
Hivatalosan is megjelent a PlayerUnknown's Battlegrounds mobil kiadása
A korai start után nem sokkal végre globálisan is letölthető lett az ingyenes játék.
-
Gameinformer - Íme minden idők 300 legjobb játéka
Az olvasók választása szerint számos remek alkotás került fel a listára, amelynek élén nem meglepő módon a The Witcher 3 látható.
-
Onrush - 20 percnyi eszeveszett száguldás (PS4, XO)
Az árkád versenyjáték az eddig látottak alapján hamar sokak kedvence lehet.
-
Assassin's Creed - Görögországba megyünk a következő részben?
A szóbeszédek szerint 2019-ben jönne a széria folytatása, amelyen már 2017. óta dolgoznak.
-
Akciófigyelő: Humble Jumbo Bundle 11 (PC)
Még közel két hétig beszerezhető a több játékot tartalmazó csomag, közöttük olyan alkotásokkal mint a Tropico 5, vagy az N++.
-
Végül Atari VCS néven érkezik az Ataribox
Áprilisban jelentik be az előrendelést, így már biztosra vehető a start.
-
Elhalasztották az Agony megjelenését (PC, XO, PS4)
Eredetileg március végén már elérhető lett volna a sokak által várt horror játék, azonban a készítők bejelentették, hogy késni fog a program.
-
Újra felbukkant a Diablo III Switch kiadása
Ezúttal két egymástól független dán és angol webshopban bukkant fel a játék új verziója.
-
Nyáron jön a Flashback Nintendo Switch kiadása
A klasszikus platformer új kiadása júniusban lesz elérhető, a digitális változat mellett kapunk egy gyűjtői kiadást is.
-
Így kezdődik az Assassin's Creed: Rogue Remastered (PS4, XO)
Az IGN-nek köszönhetően megnézhetjük, hogy mennyit változott a játék az eredeti kiadáshoz képest.
-
Készül a Killer 7 felújított kiadása
Kiderült az is, hogy Suda51 másik játéka, a Flower, Sun, and Rainből is számíthatunk egy remaster kiadásra.
-
Akciófigyelő 2018 - Xbox Live 12. heti akciók
Ezen a héten többek között a Dragon Age Inquisition és a Grand Theft Auto V is olcsóbban szerezhetők be.
-
Mozgásan a Ghostbusters World (Mobil)
A GDC 2018 alkalmából végre megérkezett a múlt hónapban bejelentett kiterjesztett valóság játék első játékmenet videója.
-
Fear Effect Sedna teszt
Hosszú idő után tért vissza a Fear Effect sorozat, de lehet, hogy jobb lett volna, ha nem teszi – vagy legalábbis nem ebben a formában. A Sedna a dicstelen újjáéledés mintapéldája.
-
Ni No Kuni II: Revenant Kingdom - Megérkeztek az első értékelések
A tesztek alapján talán elmondható, hogy egy kifejezetten látványos és élvezetes folytatást hoztak össze a készítők.
-
Készül egy új Sonic Racing játék
A SEGA egy nagyon rövid teaser videót mutatott be, hamarosan hivatalosan is leleplezik az új játékot.
-
The Crew 2 - Középpontban a Harley Davidson Iron 883
Érkezett egy rövid trailer, amely a motorok kedvelőinek lehet leginkább kedvcsináló.
-
God of War - Kaptunk egy rövid reklámot
A hírek szerint ma jár le az embargó, így számos játékmenet videó érkezése várható a nap folyamán.
-
2018 - Íme az 12. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik végre a Sea of Thieves, valamint az Assassin's Creed: Rogue Remastered is.
-
World War Z - Megtudtunk néhány új információ
A tervek szerint valamikor idén érkezik a zombis játék, de pontos megjelenési dátumot továbbra sem kaptunk.
-
Project Lambda - Ilyen lesz a Half-Life Unreal Engine 4 motorral (PC)
Egy rajongói projekt keretén belül megújul a híres széria első részének egy kis szelete.
-
Nyugaton is megjelenik a Yakuza Kiwami 2 (PS4)
A széria 2. részének felújítása Japánban tavaly december óta érhető el, az angol változatra nyár végéig kell várni.
-
Félórányi videón a Total War Saga: Thrones of Britannia
A legújabb gameplay bemutatóban Northumbriába látogathatunk el.
-
Kaptunk egy újabb Far Cry 5 élőszereplős előzetest
Lassan már napi szinten kapunk trailereket a játékhoz, a minap egy újabb hangulatfokozó videóval lettünk gazdagabbak.
-
God of War - 9 percnyi új játékmenet videó érkezett
Valaki az embargó lejárta előtt elérhetővé tette a korábban kipróbálható pályarészről készült felvételeket.
-
Újabb jel, hogy jön a Call of Duty: Modern Warfare 2 Remastered
Ezúttal az olasz Amazonon bukkant fel a felújított kiadás konzolos változata, ám hamar törölték az adatlapokat.
-
Megjelenési dátumot kapott a The Crew 2 (PC, XO, PS4)
Korábban csak annyit tudtunk, hogy szeptemberig mindenképp elérhető lesz a játék, most megtudtuk, hogy nyáron lesz a premier.
-
Soul Calibur VI - A The Witcher hőse lesz a vendégkarakter
Ríviai Geralt is játszható lesz a Bandai Namco idén érkező verekedős játékában.
-
Hangulatfokozó előzetest kapott a Tropico 6
A játék széria legújabb része valamikor idén érkezik, de pontosabb dátumot egyelőre nem kaptunk.
-
Akciófigyelő: Újra ingyenes a Medal of Honor: Pacific Assault (PC)
Az Origin: On the House program keretén belül most bárki beszerezheti a játékot, csak egy ingyenes fiók kell hozzá.
-
Megérkezett a Shadow of the Tomb Raider első hivatalos előzetese
Az első videó roppant rövid lett, a teljes leleplezésre jövő hónapban kell számítani.
-
Mozgásban a Yakuza 6: The Song of Life (PS4)
A PlayStation Undergroundnak köszönhetően egy több mint 25 perces játékmenet videóval lettünk gazdagabbak.
-
Dark Souls: Remastered - Kipróbálható lesz megjelenés előtt (PC,PS4 XO,Switch)
Részleteket egyelőre nem kaptunk, de a premier előtt lesz egy hálózati teszt, amelyet minden platformon kipróbálhatunk majd.
-
Tekken 7 - Néhány nap múlva jön Noctis
Jövő héten érkezik az új DLC karakter, aki mellett egy új pálya is elérhető lesz.



- Motorola Edge 50 Ultra - szépen kifaragták
- Házimozi belépő szinten
- Oázis Computer - Prohardver nyereményjáték egy Acer gamer monitorért
- Kerékpársportok
- BestBuy topik
- Minden USB-C kábel egyforma? Hát NEM. És ez a baj. – Tech Percek #7
- Milyen videókártyát?
- Milyen processzort vegyek?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...