-
Megérkezett a Deadpool felújított kiadásának premier előzetese
A High Moon Studios játéka napokon belül elérhető lesz Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re is.
-
Ronda Rousey lesz az UFC 2 arca
Az amerikai származású vegyes harcművészre esett az EA választása, így vele promotálják a sorozat nemrég bejelentett új részét.
-
Új játékmenet videó érkezett a The Division című játékból
Bár pontos dátumot egyelőre még nem tudni, a béta indulása már nincs olyan messze.
-
46. heti hírösszefoglaló
Vészesen közeledik az év vége, a negyvenhatodik héten többek között az Xbox One szuperfrissítése, a Fallout 4 rekordja, a Minecraft Wii U-s változata és a Rainbow Six Siege gépigénye kerül szóba.
-
Megérkezett az Xbox One idei szuperfrissítése
Az új firmware-rel a Windows 10 alapjai kerülnek fel a gépre annak minden előnyével együtt.
-
Elindult a regisztráció a Metal Gear Online nyílt bajnokságára
A szervezők Európából is várják a jelentkezőket, de sajnos csak PlayStation 4 konzollal lehet részt venni a versenyen.
-
Battlefield 4 - Hamarosan egy ismerős pályát kapnak a játékosok
Míg sokan a nemsokára megjelenő Battlefronttal vannak elfoglalva, addig a fejlesztők továbbra is ingyen pályákat adnak a Battlefield sorozat 4. részéhez.
-
Dragon Quest: Heroes - Felbukkant Steamen is
A játék elsőként PlayStation 4-re jelent meg, de hamarosan várható PC-re is.
-
Vélemény: túl sok a pletyka az új generációs konzolokról
A WCCFtech szerint ezek már 2018-ban jöhetnek, de ez az időpont az aktuális fejlesztési stratégiák mellett nehezen képzelhető el.
-
Nintendo Direct: Fókuszban a Wii U és a 3DS
Az éjszaka levetített új Nintendo Direct adása most teljes terjedelmében visszanézhető.
-
Call of Duty: Black Ops 3 teszt
Már több mint egy évtizede indult hódító útjára a Call of Duty. A múlt háborúit követően a jelenben szórtuk az ólmot, napjainkra pedig már a jövő sci-fi küzdelmei a népszerűek.
-
Új előzetest kapott a Kupolaváros
A magyar fejlesztésű játék fejlesztése jó úton halad, a legújabb trailerben már a szinkronhangokból is hallhatunk részleteket.
-
Új trailert kapott a Dissidia: Final Fantasy árkád változata
A legújabb Dissidia játékot a Team Ninja fejleszti játéktermi gépekre, de később a PS4 kiadásra is számítani lehet.
-
Nintendo Wii U-ra is megjelenik a Minecraft?
Az európai korhatár-besorolás honlapján talált bejegyzés alapján több mint valószínű, hogy a Nintendo asztali konzoljára is megjelenik a népszerű játék.
-
Clandestine teszt (PC)
A független fejlesztésű Clandestine egy kooperatív, egy- vagy többszemélyes, lopakodós-hekkelős kémthriller, amely a kilencvenes évek új világrendjébe helyezi a játékost, de grafikailag nem túl fejlett.
-
SPYJINX - Közös játékon dolgozik a Chair Entertainment és J.J Abrams
A stratégiai és szerepjátékos elemeket tartalmazó program kizárólag PC-re és mobilokra jelenik majd meg.
-
Star Wars: Battlefront - Xbox One-on már mától kipróbálható
Az EA Access szolgáltatásnak köszönhetően már a mai naptól játszható lesz a játék, de csak limitált ideig.
-
Megint PlayIT, megint Veletech
November utolsó hétvégéjén, új helyszínen, még több kiállítóval, még több programmal jön a PlayIT és persze ezzel együtt a Veletech is.
-
A mai napon érkezik az Xbox One legnagyobb frissítése
Az új rendszerrel nem csak új kezelőfelületet kapnak a One tulajdonosok, hanem aktivizálódik a visszafelé kompatibilitás is.
-
Rise of the Tomb Raider - Twitch funkcióval bővült a játék
A Microsoft és a Twitch összefogásának köszönhetően egy érdekes funkcióval bővült az új Tomb Raider játék.
-
Új előzetest kapott a Xenoblade Chronicles X
A legújabb bemutatóban a játékban szereplő robotok kerülnek a középpontba.
-
Februárban jön a Quantic Dream Collection?
A német Amazonon felbukkant a kollekció neve mellett egy új dátum is, de egyelőre érdemes pletykaként kezelni a dolgot.
-
Rövid ideig a Fallout 4 volt a Steam legnépszerűbb játéka
A premier napján többen játszottak a sorozat új részével, mint a Dota 2-vel.
-
Bejelentették az UFC 2-t
A tervek szerint a verekedős játék folytatása csak Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re érkezik majd.
-
Megérkezett a Rainbow Six: Siege gépigénye
Az eddig látottak alapján a játék minimum gépigénye bőven a vállalható keretek között van.
-
Rock 'N Racing teszt (Xbox One)
Wii U után Xbox One-on is egy régi klasszikus versenyjáték hangulatát igyekszik felidézni ez az indie fejlesztés, de a végeredmény sajnos finoman szólva is tragikus lett.
-
Akciófigyelő: Xbox Live 45. heti akció
Jövő hétfőig olcsóbban lehet hozzájutni olyan játékokhoz, mint a Lords of the Fallen.
-
Jön a Halo 5: Guardians első komolyabb frissítése
Az új tartalmak mellett több dolgon is finomítanak a készítők, valamint visszatér egy régi, kedvenc játékmód is.
-
Star Wars: Battlefront - Élőszereplős reklámot kapott a játék
Alig egy hét múlva már bárki belevetheti magát a legújabb Star Wars játékba.
-
Bejelentették az Xbox One visszafelé kompatibilitási listáját
Kezdésként 104 darab Xbox 360-as játék lesz játszható Xbox One-on.
-
Dark Souls III - Két fajta különleges kiadás is érkezik
Idő előtt lepleződött le, hogy a híres széria legújabb része két különböző speciális csomagban is megvásárolható lesz.
-
Beneath The Lighthouse bemutató (Android, iOS)
Egyedi irányításával teszi magát érdekessé a Nitrome új mobiljátéka, de a kerettörténet nem túl erős, a grafika csak átlagos, időnként pedig brutálisan nehéz pályákat kapunk.
-
Íme a Fallout 4 első értékelései
A mai naptól bárki aki megvette a játékot belemerülhet ismét a világvége utáni hangulatba.
-
Megérkeztek a Rise of the Tomb Raider első értékelései
A kezdeti tesztek és beszámolók alapján jó játék lett a folytatás, de túl sok újdonságra nem szabad számítani.
-
Megjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s Cry
A tervek szerint a fejlesztők minden korábbi hibát kijavítanak majd az új kiadással.
-
Működik a Nintendo és a Sony közös konzolja
A korábban bemutatott prototípus tökéletesen teszi a dolgát, így a kétkedők is megnyugodhatnak.
-
Assassin's Creed Syndicate teszt
Megérkeztek a Frye testvérek, hogy a Londonban uralkodó káoszt felszámolják, illetve helyre tegyenek pár templomost. Gyilkos pengék és pusztító öklök cikáznak.
-
PC-re is megjelenik a Helldivers
Az Arrowhead játéka eddig csak PlayStationön volt elérhető, hamarosan azonban Steamre is ellátogat.
-
Hamarosan Xbox One-on is játszható lesz a teljes Gears of War széria
Korábban már volt róla szó, hogy a Gears of War: Ultimate Edition tulajdonosai megkapják a széria többi részét is.
-
Íme a 46. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező néhány napban nem túl sok játék jelenik meg, de most érkezik a Fallout 4, valamint a Rise of the Tomb Raider.
-
Teaser előzetest kapott a Mass Effect: Andromeda
A rövid videón a női Shepard parancsnok rövid beszédét hallhatjuk.
-
Jön a Call of Duty mozifilm és a Skylanders sorozat
Megalakult a Activision Blizzard Studios, amely a vállalat két legsikeresebb címét azonnal a mozikba és a képernyőkre küldi.