Az Alcor új név az mp3-lejátszók piacán. Első modellje, a Nun jól indít abból a szempontból, hogy nem valamilyen szerencsétlen sok számos vagy sok betűs nevet választottak neki. A doboz vastag karton anyagán és festésén még lehetne egy kicsit alakítani.
Első látásra nagyon barátságosnak tűnt a Nun. Valamivel rövidebb, de szélesebb és vastagabb, mint a szokásos iPod-klónok. Kijelzője is jóval nagyobb, 2,2 hüvelykes, felbontása pedig 220x176 pixel. Méretével majdnem az egész homlokzatot elfoglalja, alatta csak három érintőgombnak marad hely, melyek kéken világítanak. További, normál gombok vannak a jobb oldalon, szám szerint négy. A két alsóval a hangerő szabályozható, a harmadik a play/pause, a negyedik a kikapcsoló. Fölöttük látszik a mikrofon pici rése.
A felső peremen a két fülhallgató-kimenet a legérdekesebb, de ide került a klasszikus mini-USB csatlakozó is, amely az adatátvitelért és a töltésért felel. Az egyik sarkon nyakpántnak való fület alakítottak ki.
A Nun 1, 2 és 4 GB-os tárkapacitással kapható, ami miniSD kártyával tovább bővíthető. Ennek aljzata az alsó peremen van.
A hátsó panel fémből – talán alumíniumból – készült. Nagyon okos húzás, hogy nem extrakarcolódósra fényezett a felület, hanem szálcsiszolt, ami egyáltalán nem érzékeny az ujjlenyomatokra és hasonló szennyeződésekre. A felső részén pici hangszórónyílást alakítottak ki, amely mögött egy kis hangerejű csipogó is rejtőzik. A gombok és csatlakozók egy része fölött van magyarázó felirat, hogy mire szolgálnak, a többinél a felületükbe nyomtatták.
Az Alcor készlet szinte teljesen szokványos. Van benne füles szivacspárnákkal, egy kis CD régebbi Windowshoz való vezérlővel, firmware-frissítővel és videokonvertáló programal, egy USB-s adatkábel, valamint magyar nyelvű használati útmutató.
A készlet legérdekesebb része a konnektorba dugható, USB kábelt fogadó töltő volt, amellyel számítógép nélkül is feltölthetjük a beépített akkumulátort. Furcsa, hogy a telep kapacitását 400–450 mAh között adják meg, és nem egyetlen értékkel.

A Nun főmenüje grafikus, a három érintőgombbal navigálhatunk benne. A két szélsővel léptetni, a középsővel jóváhagyni lehet. Ez utóbbi hosszan tartva mindig a főmenüt hozza elő, bárhol is vagyunk éppen. A kínálat kilenc pontból áll, melyekhez alul kicsi, középen pedig nagy piktogramok tartoznak. A grafika lehetne egy picivel komolyabb, kár, hogy hátterének színátmenete nem elég árnyalt, és hogy a feliratok angolul vannak. Mindenesetre idegennyelvtudás nélkül is egyszerű boldogulni vele, mert a további szöveges menük már magyarok.
A nagy képernyőn sokféle információ jeleníthető meg. Zenélés közben látjuk az ismétlés típusát, az akku töltését, hogy hányadik számnál tartunk, milyen EQ beállítás működik, milyen a zene bitrátája, majd jön egy grafikus equalizer, két sorban a szám címe vagy – ha van hozzá – a szövege, a mindig látható hangszintjelző, végül a szám időtartama. A sok információ ellenére sem zsúfolt a kijelző, de összehozhattak volna valami pofásabb megjelenést is.

A 2,2 hüvelykes képátló és a 220x176 pixel nem valami sok, ugyan a 4:3 képarányú tartalom elforgatva jelenik meg, így az egész felületet kihasználja. Bár rendszeres filmnézéshez nem ajánlanánk, arra azért alkalmas, hogy az ember elüssön vele egy unalmas órát. A gép speciális AVI formátumot kezel, amelyhez a kis CD-n találunk konvertálót.

A képnézegető figyeli az arányokat, és ha döntve jobban elfér, akkor úgy jeleníti meg a fotókat. A kis masina az 1600x1200-as képekkel is elboldogul, bár ezeket már kicsit komótosan jeleníti meg. Sajnos a zene ilyenkor elhallgat.

További funkciók a rádió, rögzítés mikrofonnal vagy rádióból, valamint az e-book. Az utóbbiban három könyvjelzőt helyezhettünk el a szövegben.

Hangszínbeállításból összesen hét gyárilag beprogramozottat találtunk, egyet pedig mi állíthatunk be öt tartományban. Zenehallgatás közben akár játszhatunk is a beépített tetrisszel. A játék egyetlen hibája, hogy az alakzatok leejtéséhez az oldalsó normál gombok egyikét kell használni, míg a többi vezérlés az érintőfelületekről megy. Zene-, kép- vagy filmlejátszás közben csak a megfelelő típusú állományokat láthatjuk, de van külön böngésző is, ahol minden megjelenik, itt akár törölhetünk is.

Főbb paraméterek:
| Alcor Nun | |
| Adattároló | flashmemória 1, 2, vagy 4 GB kapacitással, miniSD bővítőhely |
| Kijelző mérete | 2,2 colos, 220x176 pixeles SSD |
| Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, WAV, JPG, BMP, AVI |
| Fülhallgatókimenet teljesítménye | 5 + 5 mW (32 ohm) |
| Jel/zaj viszony | 85 dB |
| FM rádió | 76–90 MHz / 87,5–108,0 MHz |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer, 400–450 mAh |
| Funkciók | kép-, zene- és videolejátszó, FM rádió, e-book, játék |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | hét előre beállított, egy egyedi |
| Méret | 48 x 78 x 11 mm |
| Forgalmazó | Infopatika.hu |
| Bruttó fogyasztói ár | 1 GB: 16 900 Ft 2 GB: 19 900 Ft 4 GB: 27 900 Ft |
A Head Music kitalálhatott volna valami jobb nevet is terméke számára, mint az RC-890. Az iPod formájú termék a megszokott, nagyobb márkákra emlékeztető dobozban érkezett.
A nagyjából névjegykártya méretű lejátszó le sem tagadhatná, hogy mi volt az ihletője. A 1,8 colos kijelző alatt 4+1 gombos kezelőszerv van, amit még egy gomb egészít ki a bal alsó sarokban. Elsőre érintőfelületeknek látszanak, de valójában benyomni kell őket, ugyanakkor zsebben nehezebben tapogathatóak ki, mint a normál gombok. Az előlapi kezelőszerveket a jobb oldalon egy Hold retesz és a mikrofon szokatlan helyre rakott nyílása egészíti ki.
A másik oldalon is van egy retesz, a ki-bekapcsoló. Alulra került a nyakpánt bújtatófüle, a töltést is szolgáló mini-USB adatcsatlakozó és a fülhallgató kimenete.
A Head Music tervezői is okosan oldották meg a hátlap kérdését. Fémből van, de nem tükrös, nem is szálcsiszolt, hanem matt feketére fényezett. A szálcsiszoltnál valamivel jobban látszott rajta a szennyeződés, de egyáltalán nem volt vészes.
Az RC-890 készlete csak a legszükségesebbeket tartalmazta. Jó pont, hogy ehhez a lejátszóhoz is kaptunk magyar nyelvű használati útmutatót. A képről lemaradt, de jár hozzá mini-USB kábel is.
A mellékelt füles in-ear típusú. Két szorítóval és letekerhető rögzítőfüllel ellátott kábelével nyakba akaszthatjuk, de normál formában is használhatjuk.
A Head Music lejátszójában ismerős főmenüvel találkoztunk. A drágább Samsung T9-nek volt nagyon hasonló, csak valamivel igényesebb grafikai kivitelben. Az RC-890 annyiban más csak, hogy kisebb a felbontása, nem olyan elegánsan animált, és a háttérkép nem állítható. A lejátszás közben megjelenő grafikában az equalizer sáv csak másodpercenként frissült. Egyébként minden szokásos információt megtaláltunk. Az RC-890 tud pár olyan trükköt is, ami kategóriájára nem jellemző. Létrehozhatunk vele lejátszási listákat, és az ID3 tagek alapján is rendszerezni tudja a zenéket. Ilyenkor nem a könyvtárszerkezet, hanem az állományokban található információk alapján rendezi a zenéket: előadó, album, de akár műfaj szerint is csoportosíthatja őket.

A magyar karakterkészlet kicsit szétziláltra sikeredett, az ékezetes betűk a többihez képest följebb vagy lejjebb jelennek meg, de azért a szöveg olvasható marad, és ami még fontosabb, hogy érthető is, hiszen magyar. A hat gyárilag beállított hangszín mellett egy sajátot találtunk, amely ismét öt sávban volt állítható. Meglehetősen sivár maradt viszont a rádió információs ablaka. A 160x128 pixeles kijelzőn képeket és videókat nézegethetünk, sajnáljuk viszont, hogy az e-book funkció kimaradt.

Kissé veszélyesnek tartjuk a törlési funkció kialakítását, mert alig pár gombnyomással tudjuk törölni az összes zenét, képet vagy videót, de csak együtt, egyesével nem. Persze ha hirtelen szabad helyre van szükségünk, például felvételt szeretnénk készíteni, jól jön ez a funkció, ám akkor minden adatunk odalesz.

Főbb paraméterek:
| Head Music RC-890 | |
| Adattároló | flashmemória 1 GB vagy 2 GB kapacitással |
| Kijelző mérete | 1,8 colos, 160x128 pixeles TFT |
| Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, WAV, OGG, BMP, JPG, AVI, WMV, MPEG |
| Fülhallgatókimenet teljesítménye | 10 + 10 mW (32 ohm) |
| Jel/zaj viszony | 90 dB |
| FM rádió | 76–90 MHz / 87,5–108,0 MHz |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer, 320 mAh |
| Funkciók | kép- és zenelejátszó, FM rádió |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | hat előre beállított, egy egyedi |
| Méret | 91 x 41 x 9,5 mm |
| Forgalmazó | Infopatika.hu |
| Bruttó fogyasztói ár | 1 GB: 12 900 Ft 2 GB: 16 900 Ft |
Régi ismerősünk a Meizu, korábban találkoztunk már nagyszerű multimédiás lejátszóival. iPod-ra hajazó modellje, az M3 kiválóan sikerült, legalábbis ami a külsőt illet. A minőségérzet elsőrangú, nagyon egyben van a készülék, amely közel egy centiméterrel kisebb az (időközben átalakult) etalonnál. Ugyanúgy 1,5 colos, 176x132 pixeles kijelzője van, mint a konkurens almának. Fő kezelőszerve érintős, de nem másolták le egy az egyben az iPodot. Az LCD alatt függőlegesen végighúzódó sáv tetején és alján egy-egy gomb van, a közöttük lévő érintőmezőn pedig fel-lefelé mozoghatunk és „kattinthatunk” is. A bal alsó sarokban van még egy gomb, mellyel előre vagy hátra lehet léptetni. Az irányok között egy hosszú lenyomással válthatunk.
A kezelőszerveket a felső élre helyezett billentyűzáró retesz egészíti ki.
A hátoldal sajnos fényes, ujjlenyomatösszegyűjtős, karcolódós, de az újabb modelleken a gyártó épp emiatt már mattra cserélte a hátlapot. A kijelzőt fólia védi. Az alsó élre került az ugyancsak szabványos mini-USB csatlakozó, a nyakpánt füle, a mikrofon pici lyuka és a normál, 3,5 mm-es fülhallgató-kimenet.
A fülhallgató csatlakozója aranyozott, a vezeték pedig vékony, enyhén gumírozott. Kaptunk két papucsot is a hangszórókra.
A függőleges, jobbra bővülő szöveges menü hasonlít az iPodéra. Az alapállapotban látható kék-fehér képen elég nehéz volt kivenni a fehér betűket, de szerencsére saját hátteret is megadhatunk, továbbá állítható még a betűk és a menüsáv színe, valamint a háttér átlátszósága. Mindenemellett a betűk talán lehetnének egy picivel vastagabbak. Lejátszás közben itt is megjelent mindenféle információs piktogram és szövegecske. Az érintőmezőn fel-le szánkázva a hangerőt tudtuk állítani. A közepébe nyomva váltott a vezérlés, és már a számon belül léptethettünk, majd az ID3 tag fontosabb infóit nézhettük meg, végül előjött egy teljes kijelzőt betöltő, tízoszlopos grafikus equalizer.

A menübe az M betű megnyomásával jutottunk. A zenés részen előadók és albumok szerint is válogathattunk, sőt saját listát is létrehozhattunk. Előre programozott hangszínből hét volt, melyeket ráadásul módosíthattunk is. Emellett találtunk még magas- és mélyhang-kiemelést, egyedi hangszínt, ami a többihez hasonlóan tíz részletben volt állítható, és kiterjedt 3D hangzáskezelést is, szóval a kínálat több mint bőséges.


A képnézegető mellett létezik benne videolejátszás és e-book is, de ezek csak a fájlböngészőn keresztül érhetők el. A rádióban legfeljebb 20 csatornát tárol. Egyedi érdekesség a naptár, igaz, jegyzetek készítése nélkül nem ér túl sokat.

Nagyon ügyes, hogy a főmenü pontjai testre szabhatók, így csak azok a funkciók jelennek meg benne, melyekre szükségünk van. A leírás szerint van benne játék, kalkulátor és stopper is, ám ezeket nem találtuk – mint kiderült, a leírás ebben téved.

Főbb paraméterek:
| Meizu M3 | |
| Adattároló | flashmemória 2, 4 vagy 8 GB kapacitással |
| Kijelző mérete | 1,5 colos, 176x132 pixeles TFT |
| Támogatott fájlformátumok | FLAC, MP3, WMA, WAV, OGG, JPG, BMP, GIF, AVI |
| Fülhallgató-kimenet teljesítménye | 30 mW (32 ohm) |
| Jel/zaj viszony | >90 dB |
| FM rádió | 76–108,0 MHz |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer, 460 mAh |
| Funkciók | kép- és zenelejátszó, FM rádió, e-book |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | hét előre beállított, de módosítható, egy egyedi; magas- és mélykiemelés, térhangzás |
| Méret | 81 x 39 x 7 mm |
| Forgalmazó | Infopatika.hu |
| Bruttó fogyasztói ár | 2 GB: 25 900 Ft 4 GB: 33 900 Ft 8 GB: 44 900 Ft |
Kicsit trükkös volt az Alcor Nun bekapcsolása. Először a reteszt kellett ON-ra állítani, majd a play/pause hosszabb letartása után éledt a masina. Nem nyerte el tetszésünket a három LED-del egyenetlenül megvilágított kijelző. A menükben könnyű volt navigálni a két érintős nyíllal, de kicsit közel kerültek a középső gombhoz, így néha jóváhagyás helyett jobbra léptettünk. Kényelmetlen, hogy az ismétléssel és hangszínekkel kapcsolatos beállításokat csak a főmenün keresztül érhetjük el, egy szintet még befelé is kell lépni hozzájuk a Setup részen.
Sajnos a hangminőségtől sem voltunk elragadtatva. A hangképe olyan volt, mint az olcsó megoldásoké. Volt némi basszus, de kopogós, nem elég bársonyos. A magasak nem voltak tiszták, a középen pedig hiányzott a dinamika. A Meizu sokkal jobb fülesével némileg javult a szituáció a végeken, de továbbra is tompa, élettelen maradt a hang, bárhogyan állítottuk az EQ-t. Ebben az árkategóriában ez mondható szokványosnak, illetve a gyártó a videó funkcióra helyezi inkább a hangsúlyt. A hátsó csipogó hangminősége magától értetődően gyenge, persze nem is arra való, hogy azon hallgassunk zenét, ez inkább egy extra szolgáltatásnak tekinthető, hogy füles nélkül is le lehessen játszani például egy diktafonos felvételt akár több embernek egyszerre. Az e-book óriási hibája, hogy nem kezeli az ékezetes karaktereket. A képnézegetéssel csak az volt a baj, hogy közben elhallgatott a zene, ráadásul, amikor végeztünk nem is jött vissza. Az Alcor Nun nagyjából 10 óráig bírta egy töltéssel.
A Head Music RC-890-at kézbe fogva nem estünk hanyatt a minőségtől, de azon az árszinten, ahol indul, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a 2 GB-os modell is csak 16 900 forintba kerül. Mindemellett kulturált a lejátszó megjelenése. A bekapcsolás itt is trükkös volt: először retesz, aztán a bal alsó gomb hosszan tartása. A menürendszer nem volt szemet gyönyörködtető, de legalább könnyen kiigazodtunk benne. A hangszínre és lejátszási módra vonatkozó opciók itt is a „Beállítások” részre kerültek, de egy szinttel kevesebbet kellett lefelé ásni, mint a Nunnál.
A szokatlan formájú füles könnyen kiesett, kényelmetlennek éreztük, és a hangminősége sem volt varázslatos. Basszusban viszonylag jól szólt, de a többi tartományban bizonytalankodott, meg sem közelítette a Meizu füldugó minőségét. Persze az igényesebb hangszórócskákkal sem volt sokkal jobb a helyzet, magasból túl sokat, középből szinte semmit nem kaptunk. Egy kis EQ variálással végül sikerült olyan eredményt elérnünk, ami szerintünk ezen az árszinten elfogadható. Jó pont, hogy képnézegetés közben is volt zene, bár a bélyegnyi ábrácskákat a Head Music nem forgatta el. Sajnos az akkumulátor nem volt valami fényes, három próbát is tettünk vele, és mindháromszor kevesebb, mint hat óra alatt feladta.
A Meizu M3, más néven Music Card bekapcsolásához csak a play/pause gombot kellett hosszabb ideig tartani. Induláskor mindig gyors könyvtárfrissítést végzett, hogy felépítse adatbázisát az ID3 tagek alapján. Ebből is sejteni lehet, hogy a másik két, USB-s külső meghajtóként működő modellel ellentétben az M3 lejátszó Media Playerrel vagy hasonló szoftverrel szinkronizálható. Szerencsére az USB üzemmódja a menüben átkapcsolható, és akkor működik külső meghajtóként is. A gépecskébe beépítettek egy tücsköt is, ami nagyon hasznosan akkor ciripel, ha ügyködünk az érintős részen; persze le is csapható. A menürendszer azonnal használhatóvá válik, mihelyt olvasható hátteret választunk alá. A húzós rész pillanatok alatt megszokható, bár zsebben biztosan nagyon nehéz lesz kezelni. Szerencsére a következő számra léptetéshez és megállításhoz nem ezt a részt kell használni. A főmenüt a szabadon konfigurálhatósága teszi tökéletessé. Mindenki olyan opciókat rak bele a hosszú listáról, amilyeneket csak akar.
Hangban is legalább olyan jó az M3, mint menüben. A mellékelt füles szerintünk kielégítő minőségű, persze mindennél lehet még jobbat találni. Utazás közbeni zenehallgatáshoz, és nem hifi-élvezetek hajszolásához bőven elegendő a gépecske hangminősége; basszusai, közepei és magasai is szépen szólnak, a hangerőt pedig jó magasra fel lehet tekerni. Akkumulátorban is versenytársai fölé nőtt a Meizu, majdnem 13 óráig bírta.
Értékelés
Az Alcor Nun ígéretesen indul, de van még mit finomítani rajta. Elsősorban a menürendszer igényli az átgondolást, de a füles minőségén is javíthatnának, viszont pozitívum, hogy memóriakapacitása bővíthető. A Head Music RC-890 tudásával nem tör magasra, ehhez szabták a 2 GB-os modell 16 900 forintos árát is. Amin mindenképpen jó lenne változtatni, az a kényelmetlen füles.
Mai tesztalanyaink közül egyértelműen a Meizu M3 volt a legjobb, a 2 GB-os modellt a maga 26 000 forintos árával nem sok konkurense tudja megszorongatni, ezért ajánlott minősítést érdemel. A Meizu szárnyalásának csak az szabhat némi gátat, hogy valamivel kevésbé ismert, mint márkás konkurensei, az iPod vagy a Zune, esetleg a Samsung gépei.
![]() |
| Meizu M3 |
rudi
Az MP3-lejátszókat az Infopatika Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.