Gyorskeresés
Zene a zsebben - MP3-lejátszók tesztje, 2. rész
Nyáron elkezdett sorozatunk második részében a zenélő zseb(és nem annyira zseb)kütyük újabb egyedei intéznek támadást füleink ellen.
Hirdetés
A legnagyobb: Linkway LJ950
A nyáron indított, MP3-lejátszókat boncolgató cikk-sorozatunk első részében a Creative MuVo és a Trust Digital MP3 Player debütált, mint két "belépő szintű" lejátszó. A második részben, tehát jelen bemutatónkban (tesztünkben - bár grafikonokra senki se számítson) összesen négy lejátszó képviselteti magát, immáron több kategóriában.
A Linkway LJ950
A Linkway lejátszóját normál CD-vel lehet etetni, mérete egy hagyományos discmanéhez hasonlít, viszont kissé vastagabb azoknál. Érdekesség, hogy az audio és MP3-as lemezeken kívül VideoCD-ket is lejátszik. A formaterv elég kellemesre sikerült, a színe jól eltalált - még az elegáns jelzőt is kiérdemelné, ha nem lenne olyan vastag; emiatt kicsit bumfordinak tűnik.
A csomagolás szintén ízléses, halványzöld színű, ronda fontok és hivalkodó grafika nélkül. Miután kinyitottuk a dobozt, kiegészítők egész garmadájával kerülünk szembe. A dobozban a lejátszó mellett találunk egy fülhallgatót (melynek formaterve kísértetiesen hasonlít a Motorolák headsetjéhez), egy csíptetős távirányítót (ez pedig egy Panasonic távirányítójának az ikertestvére), egy "asztali" távirányítót, egy készlet audio/video kábelt, egy tartót, amelyre helyezve a lejátszót CD/VCD lejátszóként akár a TV mellé is tehetjük, valamint egy néhány lapos használati utasítást. Magyar nyelvű használati utasítás sajnos nem járt a készülék mellé.

Minden itt van, ami számít
Első lépésként a kuriózumnak számító funkciót, a VCD lejátszást teszteltük. Erről, mivel igazából ez csupán egy érdekes plusz, annyit szeretnénk megjegyezni, hogy létezik, működik, ennyi. A mellékelt kábellel gyerekjáték volt összekötni a TV-vel, minden simán ment. Csupán annyit említenénk itt meg, hogy a navigációt néha lassúnak találtuk, valamint a távirányító is hagy maga után némi kívánnivalót, de erről később még szó lesz.
A komolyabb nyúzás ezután következett. Tapasztalataink szerint minden CD-t olvas, bekapcsolás után a lemezen lévő számok mennyiségétől függően 10-30 másodperc alatt kerül lejátszásra kész állapotba. Komoly hiányosságként említendő meg az apró kijelző, amely egyrészt minimális információkat közöl csak, másrészt a lejátszó oldalára került (valószínűleg a tartóra helyezhetőség miatt), és igen korlátozottan látható - mivel az LCD panelt kissé besüllyesztették, szinte a szemünk elé kell emelni, hogy jó szögben láthassuk. Rendelkezik viszont háttérvilágítással, szép kékes színűvel.
A lejátszó oldalán dupla fülhallgató kimenetet találunk - használatára elsősorban a VCD lejátszáshoz volt szükség, de jó szolgálatot tehet akkor is, ha ketten szeretnék hallgatni az aktuális lemezt. Ezen kívül itt kapott helyet az összes kezelőszerv is, valamint a hálózati adapter csatlakozója. A gombok kissé apróra sikeredtek, és elég kemények, körömmel kell őket nyomkodni. A távirányító gombjai szintén keményre sikeredtek, de a méretük már jobban eltalált. Az "asztali" távirányító tulajdonképpen egy műanyag lap, a "gombok" elég érzéketlenek, az infra nagyon korlátozott szögben találja csak el a lejátszó oldalán trónoló vevőt és félő, hogy néhány hónap használat után a fóliaréteg megrepedezik; mindent egybevéve nem tűnik időtálló konstrukciónak. Viszont hibáival együtt is kedves ötlet a mellékelése.

Egyedül nem megy...
A lejátszóhoz csomagolt fülhallgató kissé kényelmetlen, de a hangminősége kielégítő. Ugyanez mondható el a lejátszó hangminőségéről is: ebben az árkategóriában megfelelő. Szintén ez igaz a hangerőre is, akár BKV-zás közben is hallgathatjuk, van benne elég kakaó, bár magas hangerőnél torzít. Viszont nem tudunk szó nélkül elmenni egy igen bosszantó hiba mellett: néha lejátszás közben hosszú másodpercekre csak a rosszul kódolt MP3-akra jellemző sercegést hallgathattuk - persze jól kódolt zenéknél. Másik komoly hibája, hogy a rázkódásvédelme gyakorlatilag a nullával egyenlő - már egy lassú tempójú séta is megoldhatatlan feladat elé állítja a lejátszót.
Mindent összevetve a maga árkategóriájában jónak mondható lejátszót ismertünk meg, néhány kellemes extrával és pár bosszantó hibával. Körülbelül 16.000 Ft-ot kell leszurkolnia annak, aki egy ilyen készülékre vágyik, ugyanakkor a hibái miatt kérdéses, hogy nem éri-e meg kicsit többet rászánni és eggyel magasabb kategóriába lépni.
Ami tetszett:
- kellemes extra funkciók
- design
- ár
Ami nem tetszett:
- rázkódásvédelem
- kijelző
- lejátszás közben néha rapszodikusan serceg
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Zenélő elefántcsont
A Sapphire Ivory nem csak jó minőségű MP3-lejátszó, de karaokegép és diktafon is. Van rajta tetris és még sok más extra.
-
Három mp3-lejátszó
Cikkünkben a Jungsoft, az iRiver és a Cowon Systems egy-egy készülékét vetjük vizsgálat alá.
-
Bemutatkozik a Transcend
Hazánkban is kaphatók a tajvani vállalat RAM moduljai, memóriakártyái, USB- és egyéb külső tárolóeszközei.
-
eDVR multimédiás pendrive
Bemutatónkban egy hang- és videórögzítésre, fényképezésre is alkalmas USB-s tárolóról rántjuk le a leplet. Frissítve!
-
Az Apacer elegáns mp3-lejátszója
Bár az Apacer név sokkal inkább a minőségi memóriák révén vált híressé, most egy mp3-lejátszó járt laborunkban.
-
Mp3-lejátszók a nagyító alatt
A walkmanek ideje leáldozott, hódítanak a digitális zenei kísérőtársak. Mi most kilencet vettünk a nagyító alá.
-
iRiver iMP-400 mp3-lejátszó
Bemutatónkban egy újabb CD-alapú mp3-lejátszót mutatunk be, az iRiver felsőkategóriás iMP-400 SlimX MP3 modelljét.
-
Creative Muvo NX MP3-lejátszó
Legújabb bemutatónk tárgya a Creative Nomad Muvo 2 X-Trainer MP3-lejátszó kistestvére, a méretben és tárolókapacitásban egyaránt kisebb Muvo NX.
Előzmények
Új iPod-változatok
MP3-lejátszók a Lenovo-QDI-től
Creative - MP3-lejátszó dömping
MP3-lejátszók az iRivertől
Merevlemezes MP3-lejátszó a Toshibától
Debütált a Creative MuVo NX
MP3-lejátszók a Riótól
-
Zene a zsebben - MP3-lejátszók tesztje, 1. rész
Ezúttal hordozható MP3-lejátszók kerülnek terítékre, első körben azokból is a Creative MuVo és a Trust Digital MP3 Player.
-
iRiver FP180T - az MP3 sava-borsa
Ahogy a mondás tartja, kicsi a bors, de erős. Az iRiver MP3-lejátszói meghódították a világot, és szerkesztőségünket is.
-
Freecom Beatman MP3 lejátszó
MP3 lejátszó, bruttó 40 ezer Ft környékén, ráadásul igényes kivitelben? Meglátjuk...
-
Creative D.A.P. Jukebox
A Creative MP3-as lejátszója talán kiküszöbölheti elődeinek számos hiányosságát. Megteszi? Kiderül...
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





