XS-es öltöny Lifebook címkével

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: rudi | 2009-03-12 09:43

A Fujitsu Siemens szabóinál készült kicsike üzleti szubnotebookot, a Lifebook P8020-at próbáltuk ki.

Külső

Múltkor az ESPRIMO Mobile U9215-tel megmutattuk, hogy Fujitsu Siemens notebook alatt nem csak a rendszerint olcsó Amilókat kell érteni. Most egy újabb kategóriába, a Lifebookok közé nyerünk bepillantást egy olyan géppel, amely a gyártónál a felsőkategóriás mobilitást képviseli. A P8020 a legfrissebb Intel technológiát öltöztette egy kicsi és könnyű ruhába. Megjelenésére sem lehet panaszunk. Bár 12,1”-os, szélesvásznú (16:10-es) monitora van, pár centiméterrel keskenyebb a kategória szokásos darabjainál. Fedele fényes, fekete bevonatot kapott, amit középen keresztbefutó ív tesz egyedibbé.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a fedél lakkfekete, de alaposabban szemügyre véve pici csillámszemcséket fedeztünk fel a fényezésben. Tényleg egyedi ez a felület, de mi jobban örültünk volna valami matt rétegnek – esetleg fémből – ami kevésbé vonzza az ujjlenyomatokat.

Elölről nézve a kis Lifebookot látszik, hogy vastagabb annál, mint amire számítottunk. Elöl majdnem három, hátul pedig már közel négy centiméter a mérete – ennél vékonyabbak a Dell vagy Lenovo konkurensek. A fronton nincsenek csatlakozók, csak a kártyaolvasó bevágása és a vezeték nélküli hálózati eszközöket ki/bekapcsoló retesz került ide. Fontos részlet a szokatlan, balra alul elhelyezkedő bemeneti szellőzőnyílás. Ennek hátul található meg a társa, ami mellett már csak az akkumulátornak maradt hely. Dicséretes és bizalomgerjesztő, hogy a zsanér fémből van.

Ritka eleme az üzleti szubnotebookoknak a belső optikai meghajtó. A Lifebook P8020-at ilyennel is felszerelték, ráadásul nem vékonyított modellel, mint a Toshiba Portégé R500-at. Nagy kár, hogy körülményes kiszerelni, és a helyére nem illeszthető második akkumulátor vagy merevlemez, esetleg üres, súlycsökkentő modul. Persze a tömeggel és a teleppel így sincs gond, mert a P8020 a hatcellás, 62 Wh-s akkuval is csak 1,3 kilogrammot nyom. Az optikai meghajtó fölött fura módon nem ExpressCard, hanem régebbi PC Card foglalat látható. Mögöttük egy USB és egy üres betét sorakozik. Alaposan telezsúfolták a túlsó oldalt. Itt két hangcsatlakozó és egy mini FireWire nyitja a sort, majd két USB, Ethernet csatlakozó, analóg monitorkimenet, tápcsatlakozó és Kensington zár következik. Örültünk volna egy digitális monitorkimenetnek, bár ez rendszerint a dokkolóra szokott kerülni. Tessék egy pillantást vetni a felső és alsó rész közötti, ehhez a kategóriához méltatlan résre is!

Kinyitva a kis Lifebookot azt láthattuk, hogy milyen szélesnek illene lennie minden 12,1”-os kijelzővel ellátott notebooknak. Örvendetes, hogy nincs az LCD panelnek több centiméteres oldalsó kerete, igaz, felül és alul faraghattak volna még rajta. Kár, hogy a monitor felülete tükrös, és fényes az alatta húzódó kezelőszervek komor sora is. Szokatlan az alsó részen a billentyűzet és csuklótámasz aránya. Az utóbbi lehetne keskenyebb, az előbbi pedig szélesebb, mondjuk egy extra sorral.

Ugyan nem teljesen laposra, de megfelelően nagy szögben nyílik a kijelzőpanel. Mozgatása közben azt érezni, hogy félelmetesen vékony, hajlik jobbra-balra, akárcsak a Toshiba Portégé R500 fedele, sehol sincs a Lenovókra jellemző masszivitás. Azt feltételezzük, hogy a műanyagon felül semmilyen extra anyagot nem használtak fel a készítésekor. Ha nem így lenne, akkor minden bizonnyal büszkén hirdetnék ezt a honlapján.

Elég fura fenéklemeze van a P8020-nak. Nekünk elsősorban a szellőzők hiányoztak róla, de a merevlemez cseréjét segítő nyílást is hiába kerestük. Egyedül a két memóriafoglalathoz fértünk hozzá.

A gép kis súlya ellenére kellemesen testes akkumulátor mögé rejtették a 3G modem SIM kártyájának nyílását.

Kaptunk a géphez egy port replikátort, amire négy USB, analóg és digitális monitorkimenet, illetve hangkimenet került. Ha ráhelyezzük a gépet, tovább emeli hátsó részét, billentyűzetét pedig kismértékben megdönti.

Teljesítmény - CPU, RAM, HDD

A nálunk járt Lifebook P8020-ban az Intel különlegesen takarékos Core 2 Duo processzora dolgozott. Az SU széria tagjai csupán 10 wattos TDP értékkel rendelkeznek, szóval nem esznek sokkal többet, mint az Atom, miközben az SU9400-nak két valódi Core 2 magja van, melyek 1,4 GHz-en járnak, 3 MB másodszintű gyorsítótárral gazdálkodnak, a chipkészlettel pedig 800 MHz-es rendszerbuszon keresztül kommunikálnak. Mellette a HD videolejátszást is gyorsító, GMA 4500M HD grafikus maggal ellátott GS45 chipkészlet dolgozik, mellyel 25 watt környékére emelkedik a rendszer TDP fogyasztása, ami az aktuális Centrino Atom értékének a duplája. Memóriából kétszer két gigabájtot kaptunk a notebookos vonalon legkomolyabbnak számító DDR3-1066-ból, a merevlemez viszont nem SSD, ahogyan egy alacsony fogyasztásra kihegyezett üzleti géptől várnánk, hanem hagyományos winchester, ráadásul csak 160 GB kapacitással. Valami fura oknál fogva az Everest nem tudta megmondani a beépített optikai meghajtó márkáját, azt viszont elárulta, hogy Sierra Wireless márkájú 3G modul van az Intel fejlettebb Wi-Fi Link 5300 Draft N-es adaptere és a Bluetooth modul mellett. Most akkor lehet megkapaszkodni, jön az ár: a Fujitsu Siemens P8020 a fenti kiszerelésben, a kategóriára jellemző kiegészítőkkel majdnem hatszázezer forintba kerül, tehát lényegesen drágább a Lenovo ThinkPad X200s-nél vagy a Dell Latitude D4200-nál.


Termék megnevezéseFujitsu Siemens Lifebook P8020
ProcesszorIntel Core 2 Duo SU9400 (1,40 GHz, 3 MB L2 cache, 200 MHz FSB)
LapkakészletIntel GS45+ICH9-M
Memória2 x 2048MB Samsung DDR3-1066
Kijelző12,1", 1280x800 pixeles TN+film panel
LED háttérvilágítással
GrafikaIntel GMA X4500M HD
HangRealtek ALC269
Merevlemez2,5"-os Fujitsu, 160 GB, SATA, 5400 rpm
Optikai meghajtóDVD-újraíró
KommunikációIntel EEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Intel Gigabit Ethernet, Bluetooth 2.1+EDR, Sierra Wireless MC8790 3G modem (opcionális)
Interfészek- 3 x USB 2.0,
- D-Sub monitorkimenet,
- FireWire
- Ethernet,
- PC Card
- audio ki- és bemenet
Extrák1,3 megapixeles webkamera,
ujjlenyomat-olvasó,
cseppálló billentyűzet,
port replikátor
Akkumulátor kapacitása6 cellás – 62 Wh
Méret281 x 210 x 28,5-37,4 mm
Tömeg1,30 kg
Operációs rendszerWindows Vista Business Edition
Gyártó weboldalawww.fujitsusiemens.hu
Termék weboldalaLifebook P sorozat
Garancia2 év
Vételár590 000 Ft

Egy átlagosnak nevezhető notebook és egy netbook teljesítményéhez viszonyítottuk az ultraalacsony fogyasztású Intel platform tudását. Megjegyeznénk, hogy a Lifebook P8020 ezen eredményeit az ugyanilyen hardverrel ellátott konkurensek is tudják.


CPU tesztekLifebook P8020
Intel Core 2 Duo SU9400
(1400 MHz, 3 MB L2 cache)
Apple MacBook
Intel Core 2 Duo P7350
(2000 MHz, 3 MB L2 cache)
Asus Eee PC 1000H
Intel Atom N270
(1600 MHz, 512 kB L2 cache)
Everest v4.5
CPU Queen
584380773520
Everest v4.5
CPU PhotoWorxx
610461512238
Everest v4.5
CPU Zlib (kB/s)
17 75424 6158454
Everest v4.5
CPU AES
514172691839
Everest v4.5
FPU Julia
25503537531
Everest v4.5
FPU Mandel
13121817128
Everest v4.5
FPU SinJulia
682941285
Renderelés
Cinebench 10 1 CPU
15732150551
Renderelés
Cinebench 10 x CPU
28184039846
Super PI - 1M (mp)34,45825,66292,812
Videokódolás
AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s)
145107319

Ahogyan számítani lehetett rá, a Core 2 Duo SU9400 az órajelének megfelelő mértékben – tehát durván 40%-kal – volt lassabb a Core 2 Duo P7350-nél, melynek ugyanúgy 3 MB másodszintű gyorsítótára és 800 MHz-es rendszerbusza van. Érdekesebb az alacsony fogyasztású Core 2 Duo és az Atom viszonya. Mivel az előbbi papíron nagyjából a dupláját fogyasztja az utóbbinak, akkor lennének azonos teljesítmény/energia mutatójúak, ha a Core 2 Duo kétszer olyan gyors lenne, és az esetek többségében ezt sikerült bőven túlteljesítenie. Volt, ahol az Atomnál tízszer gyorsabbnak bizonyult, tehát gazdaságosabb nála – de persze sokkal drágább is.


MemóriatesztekLifebook P8020
2 x 2048 MB DDR3-1066 RAM
Apple MacBook
2 x 1024 MB DDR3-1066 RAM
Eee PC 1000H
1 x 1024 MB DDR2-533 RAM
Everest v4.5
memóriaolvasás (MB/s)
528357573649
Everest v4.5
memóriaírás (MB/s)
415956162808
Everest v4.5
memóriamásolás (MB/s)
379651911196
Everest v4.5
memóriakésleltetés (ns)
87,395,2120,9

Érdekes, hogy az elvileg azonos memóriás rész ellenére az Apple MacBookban dolgozó DDR3-1066 RAM magasabb késleltetési értékkel jobb olvasási, írási és másolási eredményt hozott, mint a kis Lifebook. Természetesen az atomos netbook ebben a versenyszámban is messze lemaradt a maga egyetlen, DDR2-533 moduljával.


Lifebook P8020 160 GB-os winchesterrel

Merevlemez-kezelésben nem volt túl nagy különbség a két Intel Centrino platformos gép között. Mindkettőben 160 GB-os winchester dolgozott, így közel azonosan teljesítettek. A netbook lemaradása sem a platform, hanem a 80 GB-os Seagate tár gyengeségének tudható be, ez a pici masina is hozza a két nagyobb teljesítményét. Szóval az öt netbook árába kerülő Lifebookba igazán illett volna valami komolyabb winchestert, esetleg egy SSD-t tenni.


MacBook 160 GB-os, illetve Eee PC 1000H 80 GB-os winchesterrel

Kijelző, bevitel

Akárcsak a konkurenseibe, a kis Lifebookba is 12,1”-os, LED háttérvilágításos, de mégiscsak TN+Film technológiás panelt telepítettek annak – előnyei mellett – minden hátrányával együtt. Emiatt a kép csak elölről nézve igazán szép, felülről hamar homályosodni kezdett, alulról pedig szinte azonnal átfordultak a színei. Örvendetes viszont, hogy oldalról nem fakultak olyan gyorsan az árnyalatai, mint az átlagos notebookkijelzőké.

Megvizsgáltuk a monitor színhelyességét is. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Természetesen azt kaptuk a színhelyesség mérésekor, amire számítottunk. Alapállapotban csúnyán túl voltak szaturálva ennek a laptopnak a színei is, de a kalibrálás egészen jó eredményt hozott. Egyetlen lényeges bajunk volt a P8020 kijelzőjével. Háttérvilágítása a monitor alsó és felső peremén is mindenféle fényviszonynál jól látható, világos sávot hagyott. Akárcsak a merevlemeznél, itt is az a véleményünk, hogy egy ilyen drága géphez méltatlan ez a részlet. Egyébként a panel egyenletessége rendben volt, 200 cd/m² körüli maximális és 0,5 cd/m²-es minimális fényerejéből 400:1 körüli kontrasztarány következik.

Egy komoly üzleti notebook fontos jellemzője a gépelési komfort. Ebben a kategóriában tilos horpadnia a klaviatúrának az átlagosnál valamivel határozottabb leütések alatt. Bizony, erre a P8020 nem volt képes, régi ThinkPad X60-unk lényegesen jobb volt ebből a szempontból, utódjáról nem is beszélve. A Lifebook gombjai járhatnának valamivel hosszabb úton.

Nem értjük, hogy az ESPRIMO Mobile U9215 viszonylag okos elrendezése után hogyan kerülhetett a cseppálló billentyűzet jobb felső sarkába az „ultrafontos” Pause/Break gomb, illetve minek a dedikált Num/Scroll lock. Sokkal jobb helye lenne itt a laposított kurzormozgatókra száműzött Home, End, PageUp, PageDown négyesnek. Olyan nehéz lenne a tapipad gombjai alatt üresen tátongó egy centiméteres sávot felvarázsolni a billentyűzet fölé, és belevágni a négy hiányolt gombot?

Az sem világos, hogy miért kell egy elvileg visszafogottan elegáns üzleti szubot telerakni kék LED-ekkel. Rendben van, hogy kell pár visszajelző fényforrás, de a négy extra funkciógomb és a világító Lifebook felirat szerintünk nem esztétikus. Valószínűleg a kis hangszórókat is el lehetett volna helyezni elegánsabban, például valahova a fenéklemez elejére. Bár ott a szellőzés és az optikai meghajtó útjában lennének.

Kellemesnek találtuk a touchpadot. Felülete kissé érdes, oldalán nem jelölték a gördítősávot, de tudja ezt a funkciót, és szoftverének köszönhetően multi-touch képességgel is rendelkezik, lehet például két ujjal nagyítani. Gombjai közé beszorították az ujjlenyomat-olvasót, de így is elég nagyok – főként magasak – maradtak, és kellemesen jártak, ahogy egy üzleti gépnél illik.

Hűtés, fogyasztás

Értelemszerű, hogy az alacsony fogyasztású platform kevesebb hőt termel, mint a hétköznapiak. Már csak az a kérdés, hogy mennyivel, és ezzel milyen hatékonyan és hangosan birkózik meg a hűtés. Érdemes visszaemlékezni, hogy a Lifebook a szokásos alsó bemeneti szellőzőnyílások helyett csak egyetlen elülsőt kapott, kimeneti nyílását pedig hátra, az elsővel egy vonalba tették. Lényegében tehát átáramlik a levegő a gép alján, míg a másik részt az optikai meghajtó és az akkumulátor foglalja el.

Nyugalmi állapotban egy jó és egy rossz dolgot konstatáltunk. A jó, hogy a gép háza különösen hűs maradt. Szobánkban 22 fokos hőmérséklet uralkodott, eközben csak a notebook hűtését rejtő bal felső sarok melegedett 30 fok fölé. Sajnos eközben meglehetősen kellemetlen hangot adott ki a hűtés, durván 22 dB környékén. Ez azért is zavaró volt, mert néha hosszabb-rövidebb időre elhallgatott, majd újra megszólalt.

Örvendetes, hogy félórás hajtás után is alig melegedett fel a Lifebook felső része. Alul is csak a hűtés környéke jutott 36 fok fölé. Persze egy alacsony fogyasztású platform még jó, hogy nem melegszik különösen. A CPU terhelésével először állandósult a 22 dB-es szint, majd pár perc múlva 25 dB-re kapcsolt a 8020-as, végül úgy 10 perc után megállapodott 28-on, ami szerintünk sok. Főleg azért, mert a gép közben hűs maradt. Kicsit több fok és kevesebb decibel üdvözítőbb lenne.

Hőterhelési tesztjeinket rendszerint asztalon szoktuk végezni, de ennél a gépnél azt is megnéztük, hogy ölbe véve hogyan reagál. Ilyen helyzetben ugyanis combunkkal könnyen elzárhatjuk az egyetlen bemeneti nyílást. Ez sajnos meg is történt, és pár decibellel hangosabb, illetve alsó részének minden pontján 4-6 fokkal melegebb lett, ami a hűtés környékén 40 fok fölötti értéket hozott.

Annak ellenére, hogy a Lifebook P8020 csak 1,3 kilogrammot nyom, meglehetősen nagy teljesítményű, hatcellás, 62 Wh-s teleppel szerelték fel. Mivel ez alacsony fogyasztású hardverrel párosul, különösen hosszú akkumulátoros üzemidőre számítottunk. Annak idején a Tohiba Portégé R500 hasonló akkumulátorral több mint nyolc óráig bírta.

Eléggé meglepődtünk, amikor minimális terhelésen elvégzett tesztünk elején az új akkura általában jól tippelő Vista 12 órát jósolt. Végül 10 óráig tudtunk minimális fényerő mellett e-bookot olvasni. Persze ez nem túl jellemző felhasználási módszer. A Wi-Fi-t használva bő hat órát sikerült egyetlen töltéssel internetezni, 720p-s HD filmből pedig majdnem ötórányit tudtunk megnézni. Teljes terheléssel a Lifebook úgy három és fél óráig volt használható. A telep visszatöltéséhez kikapcsolt és bekapcsolt géppel is majdnem négy órára volt szükség. Nyugalmi állapotban 13, terhelve 28 wattos fogyasztást mértünk, míg normál notebookoknál 25, illetve 40-50 watt, netbookoknál pedig 15, illetve 20 watt körüli értékeket szoktunk mérni.

Értékelés

A Fujitsu Siemens Lifebook P8020 egy különösen jól hordozható szubnotebook. Mérete és súlya kiválóan mutatja, hogy mekkorának kellene lennie egy mobil számítógépnek, ami jó esetben akár 10 óráig is üzemel elektromos hálózat nélkül. Miközben alig nagyobb és nehezebb egy netbooknál, annál lényegesen nagyobb számítási teljesítménnyel rendelkezik, tehát durván azonos fogyasztása miatt gazdaságosabb.

Csakhogy a Lifebook P8020 nem a netbookok mezőnyében versenyez, hanem a notebookok csúcskategóriájában, a különösen mobil üzleti gépek között. Itt pedig a hétköznapi masinák olyan apró hiányosságai sem megengedettek, mint a kissé horpadó billentyűzet vagy a fényes peremű monitor, esetleg az ölben nem annyira hatékony, túl hangos hűtés. Nem, mert az árcédulán majdnem 600 000 forint szerepel, a konkurensek pedig nagyon meggyőzőek. Figyelembe véve a hasonló hardvertartalmú – bár optikai meghajtó nélküli, de sokkal masszívabb – Lenovo ThinkPad X200s 450 000 forintos, vagy az SSD-s, nagyon csinos Dell Latitude E4200, illetve a szintén optikai meghajtós Toshiba Portégé R500 durván félmilliós árát, az egyébként jó kis Lifebook P8020 már nem tűnik annyira ígéretes alternatívának. Szerintünk az ESPRIMO Mobile U9215 méretarányos kicsinyítése sokkal több sikerre számíthatna ebben a nagyon erős mezőnyben.

rudi

A Fujitsu Siemens Lifebook P8020 notebookot a Fujitsu Siemens hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.