Gyorskeresés
Szponzorunk
XPS noteszek - Dell bácsi játékai
Az amerikai gyártó kínálatában számos játékgép található. Mi ezúttal két notebookot próbáltunk ki; a legkisebbet és a legnagyobbat.
XPS M2010 – I.
A nagy átlagból alig-alig kiemelkedő XPS M1210 után a Dell jelenlegi mobil zászlóshajójának számító XPS M2010-től vártuk, hogy az XPS márkanévhez minden tekintetben méltó repertoárral kápráztasson el minket. A hatalmas, sokat sejtető dobozban lapuló PC-t szándékosan nem nevezzük noteszgépnek, ekkora notesz ugyanis egész egyszerűen nem létezik – az XPS M2010 így inkább a notebookok és asztali PC-k egyfajta keveréke.
A dobozból a temérdek kiegészítőt (akkumulátor, töltő, egérpad, Bluetooth egér, extra hangcsatlakozók, tv-kimenet elosztókábel, CD-k, leírások stb.) tartalmazó kisebb doboz alól egy brutálisan nagy és nehéz (valamivel több, mint 8 kilogramm tömegű), elsőre noteszgépnek látszó tárgyat emelhettünk ki. Szó szerint a fülénél fogva. A méreteit tekintve minden megközelítésből impozáns XPS M2010-hez hasonló géphez nemigen volt eddig szerencsénk, álmélkodva forgattuk és tapogattuk a teljes felületén bőrszerű bevonatot kapott monstrumot.
A gép igazi meglepetéssel akkor szolgál, ha a két oldalsó, mágnesesen oldó reteszt eltolva felnyitjuk a vaskos kijelzőt: az így feltáruló látvány már csak távolról emlékeztet noteszgépre, az XPS M2010 beviteli felületével ugyanis gyakorlatilag minden létező normát felrúg, olykor kifejezetten praktikus megoldásokat kínálva.
Először is a 20,1 hüvelykes képátlójú kijelző dupla zsanérral rendelkezik, azaz a dőlésszöge mellett bizonyos kereteken belül a magassága és a gép hátlapjától mért távolsága is szabályozható. Plusz a klaviatúra teljesen előre került (csuklótámasz nincs), a felhasználó így nem kényszerül rá, hogy gépelés közben 30 centiméter távolságból, félig görnyedve meredjen a hatalmas TFT-re.
Maga a géptest élesen elválik a kitűnő minőségű, teljes numerikus blokkot, sőt egy tapipadot is tartalmazó klaviatúrától. A szó szoros értelmében, a billentyűzet ugyanis egy mozdulattal lepattintható a központi egységről. A beviteli egység ilyenkor vezeték nélküli üzemmódba vált (Bluetooth szabvány szerint) és beépített akkumulátorával üzemel (hogy pontosan mennyi ideig, azt nem közli a gyártó). A billentyűzeten a 109 gomb mellett hét funkciógomb is felsorakozik, a multimédiás gombsor használata kétségkívül kényelmesebb, mint az Fn gombbal és egy további funkcióbillentyűvel zsonglőrködni. A tényleg kitűnő minőségű klaviatúra kiosztása egyébként amerikai angol, magyar változat tudomásunk szerint sajnos nincs belőle.
A fent említett gombsor érintőmező formájában a központi egységen, a kissé felnyíló ajtajú, slot-in mechanikás optikai egység alatt is megtalálható. Ettől jobbra a Media Direct alkalmazást indító gomb és a bekapcsológomb, balra pedig öt kéken ragyogó visszajelzőfény található. A fényes fedlapú géptest teteje ezeken kívül teljesen üres, egyedül a márka és a típusjelzés, valamint a Centrino és Windows matricák árválkodnak a két oldalon.
Az XPS M2010 oldalain nincs az átlagosnál sokkal több csatlakozó és bővítőport, ezek elhelyezése ennélfogva kevésbé zsúfolt, és jutott belőlük bőséggel hátulra is. A felhozatal ez esetben négy USB kapuból, egy FireWire portból, ExpressCard aljzatból, kártyaolvasóból, DVI és S-Video kimenetből, RJ11 és RJ45 konnektorból továbbá hangcsatlakozókból áll. Utóbbiak száma egy mellékelt, speciális végű elosztó segítségével többszörözhető. A szellőzőrendszer hátulra fújja ki a meleg levegőt, az utánpótlást pedig részben alulról, részben oldalról szívja be.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Nagy notebook jó áron
Az MSI ER710 „tepsikomputer” akár ki is végezhetné az asztali személyi számítógépeket, de mégsem teszi.
-
Frag végkimerülésig - gamer noteszek
Az MSI és az Asus egy-egy játékra szánt notebookját hasonlítottuk össze.
-
Acer Aspire - három táskányi drágakő
Az Acer nemrég teljesen átterveztette noteszgépeit, melyek ára arányaiban nem változott, de sokkal drágábbnak néznek ki.
-
MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék
A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.
Előzmények
Hamarosan piacon a Toshiba új gamer notebookja
Visszahozná a turbó kapcsolót az MSI
-
Santa Rosa platform - álszent vagy megváltó?
Májusban új mobil technológiával rukkolt elő az Intel: a Centrino Duo platform több ponton is frissítést kapott. Megnéztük, jó-e ez nekünk.
-
Lamborghini VX2 - wroaaam!
Az Asus legújabb autós notebookja tett nálunk egy kört, hogy lenyűgözzön minket egyedi dizájnjával és fejlett technológiáival.
Elrajtoltak a második generációs Lamborghini-noteszek
Brutálisan gyors az Idegenek új notebookja
Új szívet kapott a Dell játékos notebookja
Játékosokat cserkésznek be az Asus új notebookjai
-
Óriások földjén
Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.
-
Asus W2V csúcsnotesz
Az Asus W sorozatú noteszgépei mindig is kategóriájuk csúcsát képezték. Írásunk a W2V modellt mutatja be.
-
Csúcsnotesz a Clevótól
Bemutatjuk a valaha nálunk járt leggyorsabb, legnagyobb, legnehezebb és legdrágább notebookot, a Clevo D900T-t.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?












