Gyorskeresés
Szponzorunk
XPS noteszek - Dell bácsi játékai
Az amerikai gyártó kínálatában számos játékgép található. Mi ezúttal két notebookot próbáltunk ki; a legkisebbet és a legnagyobbat.
Hirdetés
Nem csak gyerekjáték
Nagyapám ügyes kezű mesterember lévén még maga készítette a játékokat a gyerekeinek. A mi gyerekkorunkban már azoknak az egykor volt mesterembereknek a játékaival játszottunk, akik úgy gondolták, hogy a saját gyerekeik mellett miért ne gyárthatnának mások számára is játékszereket. Magyarán gyűjtöttük a matchboxokat és a legót. Persze minél többet és minél drágábbat – így váltak ezek a játékszerek egy korszak gyerekeinek státusszimbólumává.
A XXI. században a lego és a játékautó a dedósok játékszere. Helyette minden magára valamit adó apuka és anyuka megveszi gyerekének a számítógépet, ami oktat és szórakoztat, ha kell. A gyártók pedig természetesen készséggel kiszolgálják ezt az igényt is: „Játszani szeretne a gyerek a géppel? Hogyne, kérem szépen, tekintsék meg termékpalettánk kifejezetten erre a célra szánt típusait!” – mondja tenyerét dörzsölve az eladó (vagy maga a gyártócég, ugye), aki ezen a ponton már tudja, hogy ezúttal az átlagosnál jó eséllyel nagyobbat fog kaszálni.
Lapunk rendszeres olvasói számára aligha kell részleteznünk, hogy a modern játékprogramok futtatására kihegyezett konfigurációkért vagy PC-s perifériákért cserébe tekintélyes summát kell a boltban hagyni. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy ilyen holmikat nemcsak gyerekeknek, de játékosabb kedvű felnőtteknek is el lehet adni minden további nélkül, máris érthetővé válik, hogy egyes gyártók miért fordítanak kiemelt figyelmet erre a szegmensre.

A globális PC-piac jelenlegi második legnagyobb gyártójaként jegyzett Dell például nemrégiben egy meglehetősen neves, játékkonfigurációkat gyártó cégre tette rá a kezét, ráadásul a vállalat addig sem számított kispályás versenyzőnek ebben a szegmensben: a brutális számítási kapacitással bíró, méregdrágán értékesített XPS (Xtreme Performance Systems) konfigurációk többnyire rendre megdöntöttek minden elképzelhető rekordot. A limitált darabszám ellenére ezeket a gépeket máig komoly profittal tudja értékesíteni a cég, amely egy ideje noteszgépekre is rányomja a jól mutató XPS márkajelzést.
Számtalanszor leírtuk már, a trendek is egyértelművé tették, hogy a hordozható számítógépek rohamos, megállíthatatlan térnyerése gyakorlatilag minden szegmensben megfigyelhető. A notebook régebben méregdrága munkaeszköz volt, manapság ez helyzet azonban olyannyira megváltozott, hogy tulajdonképpen az irodai munkára szánt hordozható számítógépekhez lehet a legolcsóbban hozzájutni, a plusz szolgáltatásokért (teljesítményért) viszont esetenként komoly összegeket kell fizetni.

A Dell XPS noteszgépei tehát elsősorban a játékosok elvárásait igyekeznek teljesíteni, jelenleg három (augusztustól négy) széleskörűen konfigurálható típuscsalád által. Ezekből hozzánk most a hazai kínálat két véglete jutott el; a legkisebb, M1210 és az óriási M2010 széria egy-egy itthon is elérhető konfigurációja bizonyíthatta rátermettségét. Elsőként az apró M1210-et tettük próbára.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Nagy notebook jó áron
Az MSI ER710 „tepsikomputer” akár ki is végezhetné az asztali személyi számítógépeket, de mégsem teszi.
-
Frag végkimerülésig - gamer noteszek
Az MSI és az Asus egy-egy játékra szánt notebookját hasonlítottuk össze.
-
Acer Aspire - három táskányi drágakő
Az Acer nemrég teljesen átterveztette noteszgépeit, melyek ára arányaiban nem változott, de sokkal drágábbnak néznek ki.
-
MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék
A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.
Előzmények
Hamarosan piacon a Toshiba új gamer notebookja
Visszahozná a turbó kapcsolót az MSI
-
Santa Rosa platform - álszent vagy megváltó?
Májusban új mobil technológiával rukkolt elő az Intel: a Centrino Duo platform több ponton is frissítést kapott. Megnéztük, jó-e ez nekünk.
-
Lamborghini VX2 - wroaaam!
Az Asus legújabb autós notebookja tett nálunk egy kört, hogy lenyűgözzön minket egyedi dizájnjával és fejlett technológiáival.
Elrajtoltak a második generációs Lamborghini-noteszek
Brutálisan gyors az Idegenek új notebookja
Új szívet kapott a Dell játékos notebookja
Játékosokat cserkésznek be az Asus új notebookjai
-
Óriások földjén
Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.
-
Asus W2V csúcsnotesz
Az Asus W sorozatú noteszgépei mindig is kategóriájuk csúcsát képezték. Írásunk a W2V modellt mutatja be.
-
Csúcsnotesz a Clevótól
Bemutatjuk a valaha nálunk járt leggyorsabb, legnagyobb, legnehezebb és legdrágább notebookot, a Clevo D900T-t.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Fatal Frame 2 Wii Edition - képek
A nyár folyamán Wii-n tér vissza az eredetileg ...
Gyorsan elavul a magyar informatikusok tudása
Az informatikai területen dolgozó szakemberek e...
ZTE mobilok 3D kezelőfelülettel
A Rightware Kanzi UI megoldásának köszönhetően ...
Állítólag kárpótolják az átvert Facebook-részvényeseket
A botrány jót tett a részvényárfolyamnak, a viz...
Lumia 900 – Tango alapokon
Finnországban már WLAN hálózati megosztással ke...
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.
Lesz EU-s digitális személyi?
Neelie Kroes szívügye, hogy a lassan másfél évtizede egy helyben toporgó vállalkozást sikerre vigye, de hatalmas ellenállást kell legyőznie.






