Gyorskeresés
Xeonok az Opteron ellen
Tesztünkben az Intel Xeon szerverprocesszorok két újabb generációjának számítási teljesítményét vetettük össze az AMD Opteronokéval.
Hirdetés
Dempsey + Blackford VS = Bensley

Intel Blackford Dual-Core Xeon szerver [+]
A Bensley platformot egy Intel szerver testesítette meg, ami egy Intel SC5299-E típusú házban kapott helyet. Ez két Xeon 5060-as processzort tartalmazott 2 GB DDR2-533-as FB-DIMM memóriával egyetemben, mindez pedig egy Intel S5000VSA alaplapban volt megtalálható, amely nevéből is láthatóan az Intel 5000V chipsetre épül.
Laikusként szemlélve is azonnal feltűnik, hogy az Intel szerver inkább költséghatékony megoldásnak számít a Supermicro SuperServerével szemben, ami már nevében sem éppen a mindennapiságra céloz. Ez a munkaállomás egy teljesen átlagos méretű házba került, 6 merevlemez befogadására képes, belsejében az alkatrészek elhelyezése kicsit túlzsúfoltnak tűnik. Az Intel S5000VSA alaplap nem titkoltan költséghatékony, kis- és középméretű üzleti megoldások alapjául szolgál, támogatja az összes Socket 771-es processzort akár 1333 MHz-es rendszerbusszal is, nyolc memóriafoglalatába maximum 16 GB RAM tehető, két Intel gigabites hálózati vezérlőt tartalmaz, az ATI ES1000-es integrált videovezérlő már nem ismeretlen számunkra, és az egyetlen IDE porton felül további hat SATA portot tartalmaz RAID 0, 1 és 0+1 támogatással. „Nagy” (x16-os) PCI Express foglalat ezen az alaplapon sincs.
A ház belülről kicsit szűk, ha szándékunkban állt volna bármilyen kártyával bővíteni a masinát, valószínűleg meg kellett volna küzdenünk a helyhiánnyal és a sok kábellel. Az FB-DIMM modulok melegedésének problémájára itt is külön gondot fordítottak, a memóriákról egy óriási, dupla vastagságú, 12 cm-es ventilátor szívja el a meleget. Az ominózus ventilátor hangjából ítélve szinte minden levegőt kiszívhat a számítógépházból, amire szükség is van, hiszen NetBurst-alapú Xeonokkal megrakodva szép kis sivatagi időjárás uralkodhat odabent működés közben. Mindezek ellenére a ház belsejébe mindössze egy 8 cm-es ventilátor juttatja be a levegőt, ettől függetlenül stabilitási problémával nem találkoztunk. Mindez különös jelentőségű, miután rápillantunk a tápegységre, amely 550 wattos, és Delta gyártmányú, ám ennél többet mond, hogy az egyik +12 V-os ág 40 A leadására képes, amire szükség is van két Xeon processzor mellett.
Az Intel gyártotta alaplap BIOS-a teljesen olyan, mint egy asztali Intel lap BIOS-a, azzal a különbséggel, hogy ebben szerverrel kapcsolatos beállítások találhatóak... Az egyik menüpont lehetőséget ad a Hyper-Threading letiltására, ezért nem voltunk restek kipróbálni a Xeonokat HT nélkül is. Ahhoz képest, hogy ez egy „low-end” szerverlap, képes a ventilátorok vezérlésére akár egyszerre két paramétertől függően is. Egyrészt beállíthatjuk, hogy a sebesség vagy a hangerő domináljon, másrészt beállíthatjuk a szerver elhelyezkedésének tengerszint feletti magasságát is. Erre, mint kiderült, azért van szükség, mert nagyobb magasságban a kisebb légsűrűség miatt magasabb fordulatszámon kell járatni a ventilátorokat azonos légmennyiség elszállításához. Érdekes, hogy egy szerveralaplap esetében ilyesmire is gondolnak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Fókuszban az AMD K10 architektúra
Elemzésünkből kiderül, milyen újításokat tartalmaznak a harmadik generációs Opteronok és a friss Phenom processzorok.
Előzmények
Érkeznek az utolsó NetBurst processzorok
Bemutatkoztak az új Opteronok
-
Az Intel visszavág: megérkezett a Core 2
Az Intel 65 nanométeren készült vadonatúj modelljeit, a régóta várt Core 2 Duo és Core 2 Extreme processzort vizsgáltuk meg.
Szolgálatba áll az Intel Core mikroarchitektúra
Megtört a jég: AMD-re is épít a Dell
-
Processzor-megateszt - 2/2
Cikkünk második részében mérések egész sorával derítünk fényt az Intel és az AMD chipjeinek erényeire – és gyengéire.
-
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?
















