A folytatás...

Intel Xeon 5150 CPU és a hűtő [+]

Az Intel is látta, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő azt szeretné, ezért egyáltalán nem volt váratlan részéről, hogy előrukkolt egy teljesen új architektúrával, amely a Core nevet viseli, és alapjaiban változtatta meg a processzorpiacot. Az asztali CPU-k piacán az Intel eltüntette a Pentium márkanevet, míg szerverfronton továbbra is ragaszkodik a Xeonhoz (érthető okokból). A Core megjelenésével nemcsak új asztali, de szerverprocesszorok is napvilágot láttak, melyekben már egy új belső dübörög. Ezek a Core-alapú Xeonok a Woodcrest kódnéven futó processzormagra épülnek, ami felépítését tekintve teljesen megegyezik a Core 2 Duóban található Conroe-val, azonban gyorsabb rendszerbuszra szállt, és megkapta a többprocesszoros működéshez szükséges támogatást is. Az új Xeonok 51xx típusjelzéssel kerülnek forgalomba.

A Woodcrest Xeon az előzőleg tárgyalt Dempseyhez hasonlóan Socket 771-es foglalatú, így kompatibilis mindazon alaplapokkal, melyeket az Intel 5000X, 5000P és 5000V chipsetekre épülnek, és előzőleg támogatták a Dempsey processzorokat. Az új Xeonok, mivel az előzőtől teljesen eltérő architektúrára épülnek, órajeltartományukat tekintve is különböznek az elődtől, 1,6 GHz-től 3 GHz-ig skálázódnak. Jelenleg hét modell létezik, ezek közül érdekes az 5148-as, amely az 5140-eshez hasonlóan 2,33 GHz-es órajelű, de fogyasztása jóval alacsonyabb annál. A két leglassabb modell rendszerbuszsebessége 1066 MHz, azonban a többi már 1333 MHz-es, azaz az FSB 266 MHz-ről 333 MHz-ra nőtt.

CPU-Z és az eszközkezelő [+]

A Woodcrest a cache mennyiségét tekintve hasonlóságot mutat a Dempseyvel, hiszen mindkét processzorban 4 MB L2 cache található, csakhogy a Dempseyben magonként 2 MB, míg a Woodcrestben 4 MB megosztott másodszintű gyorsítótár található annak minden előnyével együtt. A Core architektúra jellemzőit korábbi cikkeinkben már kiveséztük, ezért ezekre most nem térünk ki újra.

1 GB Micron FB-DDR2-667 memória [+]

A Woodcrest, illetve a hozzá társítható chipsetek támogatják az FB-DIMM memóriát, amiből mi 4 GB 667-es sebességűt kaptunk, ugyanis az 1333 MHz-es rendszerbuszhoz pont ez az órajel passzol (ahogy a Dempsey 266 MHz-es FSB-jéhez az 533-as RAM).

Most pedig lássuk, hogy az AMD mit tud felmutatni. Az AMD 2003. április 22-én a K8-as architektúrát az Opteron processzorok bemutatásával indította útjára. Az Opteron egy olyan szerverprocesszor volt az első időkben, amit az integrált memóriavezérlő, a HyperTransport kommunikáció, a 64 bites kiterjesztés és a SOI gyártástechnológia fémjeleztek. Először talán még maga az AMD sem hitt abban, hogy az Opteron komoly piaci tényezővé válik, azonban az előzőleg felsorolt technológiai újítások végül megalapozták a sikert. Az integrált memóriavezérlőnek köszönhetően minden egyes processzor közvetlenül hozzáférhet a memóriához, nincs chipset vagy bármi más, ami lassíthatná az adatforgalmat. A HyperTransportnak köszönhetően az AMD processzorai egy 1 GHz-es órajelű, csomagalapú chip-to-chip összeköttetés révén kommunikálnak egymással, vagyis a chipsetre itt sincs szükség, az adatok közvetlenül a processzorok között tudnak vándorolni. És végül, de nem utolsósorban, a SOI (silicon on insulator) technológia révén az AMD processzorai a versenyképes teljesítmény mellett alacsony hőtermelésükről is híresek.

Opteron 285 [+]

Mindez elég volt ahhoz, hogy az Intel szerverpiaci eladásai csökkenjenek, az AMD pedig egy-két év leforgása alatt bebiztosíthassa anyagi helyzetét. A kétmagos csatát az asztali processzorok piacán az Intel nyerte, viszont a sokkal nagyobb haszonnal kecsegtető szerverpiacon az AMD lett a befutó, a dual-core Opteronok taroltak (a Paxville ellenében), és a Dempsey, illetve Woodcrest megjelenése után még mindig nagyon jól tartják magukat. Tesztünk AMD-s szereplője, az Opteron 285 pont a Dempsey processzorok megjelenése előtt került piacra, hogy addig is kihangsúlyozza az Intel mélyrepülését ezen a színtéren.

CPU-Z screenshot és az eszközkezelő [+]

Az Opteron 285 egy teljesen „szokványos”, 2,6 GHz-en ketyegő kétmagos Athlon 64 X2-re hasonlít (megjelenésének idején az FX-60 megfelelője), ám két koherens HyperTransport-linkkel bír. Mint minden korábbi Opteron processzor, ez is 940 lábbal rendelkezik, 1,35 V feszültséget igényel, és kétcsatornás memóriavezérlője a DDR400-as memóriákat támogatja. Az Opteron 285 a 0,09 mikronos gyártástechnológiával készített Italy kódnevű magra épül, amely az asztali processzoroknál megismert Toledo mag rokona (2 x 1 MB L2 cache). A processzor sebessége körülbelül megegyezik az FX-60-nal, az Opteronok némileg lassabb, regiszteres, ECC-s memóriákat igényelnek. Az eszközkezelőben látszik, hogy egy dupla Opteron 285-ös processzort tartalmazó rendszerben négy magot lát az operációs rendszer. Az Opteronok támogatják az AMD PowerNow! technológiáját (alias C'n'Q), ami üresjáratban visszaveszi a processzor órajelét és feszültségét, így csökkenti a fogyasztást és a hőtermelést.

Tesztünkben tehát három processzor, pontosabban platform mérkőzik meg egymással, kicsit olyan ez, mintha a Core 2 Duo, a Pentium D és az Athlon 64 X2 csatáját láthatnánk újra, hiszen a két gyártó szerverprocesszorai a módosításokat leszámítva sokban hasonlítanak az asztali változatokhoz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!