Gyorskeresés
Visszavág az NVIDIA?
Centrino 2-es notebookok, telefonegér és egyéb érdekességek mellett új GeForce-ok érkezéséről számolunk be heti piaci tárlatvezetésünkön.
Hirdetés
Mode Com
Több éve megvásárolhatóak már a hazai piacon a Mode Com termékei, de áprilistól erősebbé vált a vállalat magyarországi jelenléte. Megnyitotta hazai irodáját, mely a végfelhasználókat tanácsadással, a kereskedőket marketing- és technikai támogatással segíti. A Mode Com 1999-ben alakult Lengyelországban, egy vezető számítógépház-gyártóból vált ki. Rövidesen előkelő pozíciót szerzett magának a kontinensen, amiben segítségére volt, hogy az egyetlen európai gyártósorral is rendelkező cég a piacon, ezért gyorsabban és rugalmasabban tudja kielégíteni a megrendelők igényeit. 2003-ban a házak és tápok mellett hangfal-rendszerek gyártását kezdte meg, és ma már különböző kiegészítőket is forgalmaz.

Aktuális termékkínálatából az AZA házat érdemes kiemelni, mely csupán 8200 forintba kerül. A fekete vagy szürke, krómozott berakásokkal díszített PC-ház elején négy nagy és egy kis meghajtóhely alatt LCD kijelzőt találunk, amely a pontos időn kívül a házban uralkodó hőmérsékleteket mutatja. Gombjai segítségével a beszerelt ventilátorok fordulatszáma is állítható. Előlapi csatlakozóit, melyek közül a FireWire sem hiányzik, a homlokzat élére telepítették. A 478 mm mély és 415 mm magas házba legfeljebb ATX alaplapot és öt 3,5 hüvelykes merevlemezt szerelhetünk.

Tápegységek területén egyebek mellett az FSP-vel is kapcsolatban áll a Mode Com. Elsősorban a jó ár/érték arányt célozza Feel III nevű, 500 wattos modelljük, mely valamivel kevesebb, mint 8000 forintba kerül. A kétfelé osztott 12 voltos részlegű áramforrást 120 mm-es ventilátor szellőzteti, áganként pedig 15, illetve 17 amper leadására képes. Felszerelték egy PCI Express VGA-s és két SATA csatlakozóval is, így az átlagos felhasználók igényeit tökéletesen kielégíti.

Újdonság az MC-2090 hangszórókészlet, melynek két szatellitje és mélynyomója is fából készült. A 40 wattos teljesítményből 16 jut az 5 hüvelykes, mélyeket megszólaltató hangszóróra, a maradék 12–12 pedig két 3 hüvelykesre. A basszusláda mérete 223 x 240 x 172 mm, a szatelliteké 102 x 96 x 172 mm. A Mode Com MC-2090 hangfalkészlet 6700 forintért vásárolható meg.

Szintén új termék az MC-5002 billentyűzet, mely 2000 forint alatti ára ellenére meglehetősen sokat tud. Modern, lapos formájának része a világosabbra fényezett csuklótámasz és a seregnyi extra gomb is, melyek multimédiás és internetes funkciókat kaptak. Érdekes, hogy a Mode Com új, MC-910 jelű egerének is G-Laser érzékelője van, akárcsak egyes A4 Tech modelleknek. A 2500 forintos elektronikus rágcsálónak oldalra dönthető görgetője, 800, 1200 és 1600 dpi között váltó gombja, és kényelmes formája van. Az alja fekete, a felső betétje szürke, kék vagy piros lehet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
Egerek az Icon7-től
Öt érdekes vezetékes és vezeték nélküli Icon7 egeret vizsgáltunk meg.
Radeon HD 4800-as kártyák - gazdag termés
GeForce 9500 GT, az új mainstream kártya
-
Vesztes helyzetben a GeForce-ok?
Hardveres újdonságok és akciók mellett ismét elővesszük a felsőkategóriás grafikus kártyákat.
Új szubnotebook a Lenovo kínálatában
-
Asus bőrbe bújt Centrino 2
Az Asus F8-as notebookjában teszteltük az Intel új, kettes számmal fémjelzett Centrino mobil platformját.
Érintőkijelzős asztali gépek a HP-től
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





