Gyorskeresés
VGA-CPU párválasztó
Az erősebb videokártyák mezőnyében nézünk körül, melyik modellhez milyen teljesítményű processzort érdemes társítani.
Hirdetés
Újra itt...
Újabb részével jelentkezik a processzorok és videokártyák ideális párosítási lehetőségeit vizsgáló cikksorozatunk. A teszt alapjában véve arra keresi a választ, hogy adott videokártyákat milyen processzorral érdemes meghajtani, illetve fordítva, egy adott processzorhoz milyen videokártya illik, tehát röviden és tömören, optimális CPU–VGA párosokat keresünk. A sorozat harmadik részével megvártuk az AMD GeForce 8800-asokra adott válaszát, hiszen az új Radeon nélkül nem lett volna teljes ez a teszt. A HD 2900 XT megérkezett, így minden akadály elhárult előlünk, újra összeválogattunk néhány hardvert, illetve szoftvert, és mérésekbe fogtunk.
Eddigi tesztjeinkben sorra vettük az elmúlt két év slágerprocesszorait és azokat a videokártyákat, melyek a legtöbb játékos számítógépében megtalálhatók. Mindkét alkalommal úgy válogattuk össze a videokártyákat, hogy az adott típus egy vagy több másféle GPU-hoz hasonló teljesítményt nyújtson, azaz így sokkal jobban le tudtuk fedni az aktuális választékot. Például előző cikkünkben azért szerepelt a 7600 GT, mert az nagyjából azonos sebességű a 6800 GT/Ultra/GS kártyákkal, illetve a Radeon X800-as és X850-es széria tagjaival. A 7900 GT-ről elmondható volt, hogy körülbelül egy sebességű a 7800 GTX-szel, az X1800 XT-vel és az X1900 GT-vel, és így tovább. Ezúttal kicsit másképpen alakultak a dolgok, több okból kifolyólag is. Egyrészt az új generációs videokártyák olyan teljesítménybeli ugrást jelentenek, hogy nem lehet őket egy kalap alá venni az előző széria tagjaival. Másrészt a két nagy gyártó ezúttal nem dobott piacra számtalan verziót egy adott GPU-ból, tehát végeredményben a csúcskártyák skálázódása lesz a fő téma. Persze ismét előhúztunk néhány régebbi VGA-t a viszonyítás kedvéért, de a cél a GeForce 8800-asok és a HD 2900 XT kiaknázásához elegendő teljesítmény kimérése.

A Core 2 Duo és az Athlon 64 X2 még mindig a sláger [+]
Legutóbbi mérésünk óta a processzorpiacon a helyzet nem változott túl sokat, a Core 2 Duo a vezető, az Athlon 64 X2 pedig bőven megfelel azoknak, akik kicsit kevesebbel is beérik, a Pentium D egyre inkább visszaszorul, amit egyáltalán nem bánunk. Érdekes, hogy az órajeleket tekintve sem változott túlságosan a helyzet, a Core 2 és az Athlon 64 X2 skálázódása is megállt, a Core 2 legmagasabb órajelű példánya az Extreme X6800, amely 2,93 GHz-en ketyeg, míg a kétmagos Athlon 64-es kicsit gyorsult, de a 3 GHz-es 6000+ és FX-74 típusjelzésű processzorokkal nemigen találkozik földi halandó. Ezen szempontokat figyelembe véve „dobtuk” a Pentium D-t, és csak az Athlon 64 X2, illetve Core 2 Duo processzorokra koncentráltunk. Az Athlon 64 X2-ből ezúttal is egy 2 GHz-es órajelűt vettünk alapul, ugyanis a – nem tuningoló – felhasználók többségének 2 GHz körül jár a processzora. A másik oldalra egy 2,6 GHz-es (+30%) X2-est állítottunk, ez elfogadható a tuningolt Athlon 64 X2-es átlagos órajeleként (általában 2,4–2,8 GHz-re lehet az X2-es CPU-kat húzni).
Core 2 Duóból három különböző órajelűt vettük alapul, először egy E6300-ast teszteltünk, amely 1,86 GHz-en jár, és 2 MB a másodszintű gyorsítótára. A második egy E6700-es volt, amely 2,67 GHz-es órajelű (+42%), és 4 MB az L2 cache mérete, végül harmadikként az E6700 túlhajtott változatát vettük alapul, a processzort 10x330 MHz-re, azaz 3,3 GHz-re tuningoltuk (+23%).

GeForce 8800 GTS 320 MB és GeForce 8800 GTX [+]
Videokártyák terén, ahogyan már említettük, elsősorban az aktuális csúcskártyák közül szemezgettünk. Így esett a választásunk először a GeForce 8800 GTS 320 MB-os változatára, amely napjaink egyik legjobb ár/teljesítmény mutatójú VGA-ja, nem kell különösebben bemutatni. A második NVIDIA GPU-ra épülő kártya a GeForce 8800 GTX lett, amely végeredményben szintén elég jó ár/teljesítmény mutatóval rendelkezik, igaz, hogy nagyon drága, de cserébe nagyon is gyors. A 8800 GTX-szel kapcsolatban örök vita a fórumokon, hogy milyen processzor kell a kihajtásához, egyesek szerint egy kicsit húzott Athlon 64 X2 is elég, mások viszont arra esküsznek, hogy minimum 3 GHz-es Core 2 Duo kell alá. Feltételezzük, hogy ha valaki vesz egy 8800 GTX-et, akkor azt nem élsimítás nélkül fogja használni, low detail beállításokkal, márpedig napjaink játékaiban, ha bekapcsoljuk a látványjavítókat, akkor már korántsem okoz akkora problémát kihajtani egy VGA-t (erről persze a játékfejlesztők is gondoskodnak).

A HD 2900 XT alá vajon mit kéne tenni? [+]
A tesztelt videokártyák közé egyértelműen beválogattuk a Radeon HD 2900 XT-t is, hiszen eleve erre a kártyára vártunk több mint fél évet. A HD 2900 XT teljesítménye valószínűleg még javulni fog a közeljövő meghajtóprogramjainak kiadása után, de nem tartjuk valószínűnek, hogy olyan egetverő gyorsulás következzen be, aminek következtében a most készült teszt érvényét veszítené. A HD 2900 XT az egyszerű videokártyatesztekben a 8800 GTS és a 8800 GTX teljesítményét képes hozni játéktól függően, viszont az igen eltérő felépítés miatt esetleg előfordulhat, hogy a skálázódás máshogyan alakul, mint az NVIDIA GPU-ival.

Radeon X1950 Pro és XTX a porondon [+]
Végül az erő vörös oldaláról további két VGA-t vettünk jobban szemügyre; az X1950 Prót azért válogattuk be, mert teljesítménye igencsak reprezentatív az előző generáció felsőkategóriájára nézve, sebessége nagyjából megegyezik a GeForce 7900-es család tagjaival, illetve az X1900 GT és X1800 XL sem állnak tőle messze. Az X1950 XTX-ről is hasonlóképpen vélekedünk, a GeForce 8800 GTX megjelenése előtti egychipes király sebessége közel van a tesztsorozat második részében használt 7950 GX2-éhez és a 7900 GTX-hez, ám a nagymértékű árcsökkentések következtében végül egészen jó vétel lett belőle (ha eltekintünk attól, hogy nem DirectX 10-kompatibilis).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Újabb VGA-CPU párosok
Harmadik részéhez érkezett a processzorok és videokártyák optimális párosításait kutató sorozatunk.
-
CPU játékhoz - legyen két maggal több?
Hogyan fejlessze PC-jét, aki játszani szeretne: vegyen négymagos processzort, vagy ruházzon be egy erősebb videokártyába?
-
Játékos konfigok tegnap és ma
Fél év után ismét elsősorban játékhoz való számítógépeket ajánlunk, és terítékre kerülnek a konzolok is.
-
Iskolakezdés a hardverpiacon
Újdonságok tömkelegével és néhány érdekes akcióval készülnek a gyártók a nyári szünet utáni újrakezdésre.
-
Processzorok a felsőházból
Ezúttal drágább CPU-k kerülnek terítékre, köztük az Intel négy maggal, illetve újabb, 1333 MHz-es rendszerbusszal ellátott modelljei.
-
Kisebb Radeon HD 2000-esek - frissítve
Az AMD ATI Radeon HD 2600 XT és HD 2400 XT videokártyáinak képességeit mértük fel. A sort most a HD 2600 Próval bővítettük!
-
Megjöttek a kis Radeon HD-k!
Passzív táp, felfrissített processzorhűtő, extra házak, akciós Samsung termékek és még sok minden más került aktuális piaci összefoglalónkba.
Előzmények
Radeon HD 2900 XT megduplázott memóriával
Intel videokártyák már 2008-ban?
-
Szupermodellek a VGA-bizniszben
Az NVIDIA aktuális csúcskategóriás GeForce kártyái ellen a Radeon HD 2900 XT és egy dupla GPU-s Radeon X1950 Pro lép a küzdőtérre.
-
GeForce 8 a középkategóriában
Bemutatkoznak az NVIDIA új, középkategóriás DirectX 10-es grafikus kártyái.
Különleges GeForce-újdonságok a nagyok műhelyeiből
GeForce 8800-asok különleges hűtővel
Megjött az AMD első ATI Radeonja
-
A legnépszerűbb videokártyák tesztje
Az elmúlt időszakban az ATI és az NVIDIA is átrendezte a csúcskategóriás grafikus kártyák kínálatát – a tesztet a megújult Radeon X1900 GT-vel és a GeForce 7900 GTO-val bővítettük.
-
CPU-VGA-párosítás hatékonyan
Cikkünkben az új Core 2 Duo bevonásával arra keressük a választ, hogyan lehet összehangolni optimálisan a modern processzorok és grafikus kártyák teljesítményét.
-
Ideális CPU-GPU párosok
Mi történik, ha nem a processzor vagy a videokártya mesterséges kihajtására törekszünk, hanem a rendszer összteljesítményét szeretnénk valós körülmények között maximalizálni?
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.






