Általánosságban elmondható, hogy a hordozható számítógépek vásárlásánál legtöbbször pont az egyik leglényegesebb szempont – a hordozhatóság – játszik alárendelt szerepet egy-egy új készülék kiválasztásakor. A gyártók – egyedül talán a japán piacot leszámítva – mindmáig az ún. DTR (desktop replacement, azaz asztali gépeket helyettesítő) modellekből adják el a legtöbbet, melyen tulajdonképpen nincs is miért meglepődni vagy megbotránkozni, ezeket a gépeket lehet ugyanis a legkönnyebben legyártani, ezekbe zsúfolhatók bele legegyszerűbben a felhasználók által oly sokszor megkívánt csúcstechnológiák (gyors processzor, erős GPU), így főleg az első szempont miatt ezek a gépek sokszor lényegesen olcsóbbak lehetnek, mint a miniatűr szubnoteszek. A DTR gépekkel egészen addig nincs is baj, amíg a felhasználó nem kapja vállra őket, és nem ingáz naponta ötven-száz kilométert oldalán a tartozékokkal együtt bő 4-5 kilogrammosra hízott hordozható PC-vel.
A méret (esetünkben inkább a tömeg) tehát bizonyos helyzetekben igenis számít, ezért egyre több gyártó kínál mintegy alternatív megoldásként olyan könnyű és vékony hordozható számítógépet, mely esetenként 0,5-1,5 kilogrammal könnyebb a nagy átlagnál, ugyanakkor méreteit tekintve még nem szubnotesz (amitől sokan máig idegenkednek az összezsugorodott billentyűzet, kijelző és persze az árcédula miatt). Ezek a gépek többnyire 14 hüvelykes képátlójú kijelzővel érkeznek, ráadásul egyre divatosabb a széles képarányú megjelenítő, olyannyira, hogy a mégoly konzervatív IBM-Lenovo is piacra dobta nemrégiben az ebbe a koncepcióba illő ThinkPad Z sorozatát.

A Clevo noteszgép-kínálatának összeállítása és tervezése során mindeddig nem igazán helyezett hangsúlyt a gépek méretére és tömegére, a többnyire rendkívül funkcionális, letisztult külsőt kapott noteszek legtöbbször bumfordibbak és nehezebbek lettek az átlagnál, az alacsony fogyasztói ár, a kitűnő konfigurálhatóság és a relatíve nagy teljesítmény ugyanakkor mindezen hiányosságukat feledtette.
A nyáron ez a helyzet gyökeresen változott, a gyártó ugyanis piacra dobta legújabb vékony és könnyű noteszgépcsaládját, az M540G-t, mely valahol mérföldkő a cég történetében, de legalábbis könnyen átformálhatja a Clevo márkanévről eddig kialakult sztereotípiákat. Az M540G legnagyobb vívmánya, hogy 2,2 kilogrammos tömeggel tudja mindazt, amit a „nagyok”, ráadásul a gép kialakítása és anyagminősége sokat javult a korábbi modellekhez képest, de ne szaladjunk ennyire előre, ismerkedjünk meg néhány fontos részlettel!
Előre szeretnénk leszögezni, hogy az M540G – ellentétben a gyártó számos más modellcsaládjával – nem azoknak készült, akik elsősorban játszani szeretnének noteszgépükön. Bár a gép rendkívül széleskörűen konfigurálható és a forgalmazó által összeállított számos típus tovább módosítható, az M540G lelke az Intel i915GM + ICH6M lapkakészlete, amely egyben meghatározza a noteszgép grafikus képességeit; a 14 hüvelykes WXGA (1280x800) pixeles felbontású kijelzőt a lapkakészletbe integrált GMA900-as grafikus vezérlő hajtja meg. A GMA900-at azért nem lenne illő ilyen gyorsan leírni, hiszen végső soron egy DirectX 9.0 támogatással rendelkező grafikus motorról van szó, mely a Radeon Xpress X200-as integrált megoldás után a második leggyorsabb a mobilpiacon, és számtalan grafikus feladathoz bőségesen elégséges teljesítménnyel rendelkezik. A hozzánk érkezett modell emellett 2 GHz-es Pentium M processzort, 512 MB DDR2 memóriát, egy 80 GB-os, 5400 fordulat/perces motorral ellátott merevlemezt és egy super-multi DVD-írót tartalmazott.
A belbecsnél ezúttal lényegesebb szerephez jut a külcsín, mely lényegében az igazi erősségét jelenti az M540G szériának. A gépház a Clevótól eddig megszokotthoz képest teljesen más koncepcióval készült; a kasztni mindössze 33 cm széles, 24,3 cm mély és 2,4-3,3 cm vastag, kifejezetten vékony, kecses vonalvezetésű darab. A notesz tömege csupán 2,2 kg (figyelem, széles képernyős modellről van szó!), utazósúlya töltővel együtt sem éri el a 3 kilogrammot, a gép tulajdonosa tehát lényegében éppoly fürgén szökellhet a busz vagy a vonat felé, mintha semmi nem lenne a táskájában, de ha nem sikerül elérni a járműveket, akkor sincs katasztrófa; hosszas gyaloglás során sem lesz túl kényelmetlen az M540G hordozgatása.
A gép külalakját tekintve szintén sokat fejlődött a korábbi modellekhez képest. Mondhatni most már akármilyen márkajelzést rátehetnének a gépre, a legtöbben feltétel nélkül bedőlnének neki (ThinkPadnek azért nem néznénk, de mint tudjuk, az egy teljesen más világ), ez pedig nagy szó, eddig ugyanis nem sokaknak jutott eszébe Clevo gépeket egy lapon említeni brand gépekkel, legalábbis ami a dizájnt illeti.
A manapság divatos ezüst-fekete színösszeállítású gép külsejére jó szokásunkhoz híven ráaggatjuk a letisztult jelzőt, az M540G azonban ezúttal nem úgy letisztult, mint egy tégla, a ház ugyanis mindenhol finoman ívelt peremeket kapott, a külső így egyszerre elegáns és modern. Sehol egy oda nem illő design-elem, nyomógomb, jelzőfény, sőt, erről a modellről még a sokak által annyira utált, különféle logókat tartalmazó matricák is hiányoznak, bár lehet, hogy ez csak tesztpéldányunk kiváltsága.
A műanyag minősége meggyőzőnek tűnik, persze rövid távon nyilván semmi nem fog kiderülni az anyagminőségről, az mindenesetre ígéretes, hogy a nyomkodásra nem hallat nyekergő, recsegő hangokat az M540G, semmi nem lötyög-lifeg, a kijelzőfedél nem horpad be minimális nyomásra, mindemellett annak ellenére, hogy nincs reteszelőmechanika, határozottan zár, és stabilan tartja a panelt felnyitott állapotban. Mind a panel, mind a billentyűzet jól kitölti a rendelkezésre álló szélességet, nincsenek irreálisan nagy holtterek, a panel alatti területre hangszórók kerültek, a széles kijelző felett pedig még elfér egy webkamera is (opcionális kiegészítő).
A beviteli felület jelentős részét elfoglaló klaviatúra kategóriájában az egyik legjobb, amivel valaha találkoztunk, sem a kiosztásba, sem a minőségbe nem tudunk belekötni, a rugóerő pont jó, a gombok határozottan járnak, a gombsor stabilan áll a helyén, nem csúszkál vagy rugózik.

A billentyűzet alatt megszokott érintőpad lapul, mely csak két gombot kapott, ugyanakkor mind a vízszintes mind a függőleges görgetésre lehetőség adódik, amint az érintésérzékeny felület jobb oldalán vagy alsó peremén végighúzzuk ujjunkat.
A csuklótámasz bal alsó peremére került négy visszajelzőfény, melyeknek kissé eldugott helyre, a homlokzati részre kerültek a piktogramjai, így első ránézésre (amíg meg nem tanuljuk melyik LED mit jelez számunkra) nem biztos, hogy megfelelően le tudjuk olvasni őket. Szerencsére a fények egyike sem világít vakító fénnyel, ugyanez a helyzet a klaviatúra felett található három visszajelzőlámpával, amelyek ilyen szempontból még kritikusabb helyen vannak. A fentre került lámpák mellett három funkciógombot helyezett el a gyártó, itt tudjuk továbbá bekapcsolni a gépet (ilyenkor a bekapcsológomb kék fénnyel kezd ragyogni).
Csatlakozókból és portokból az M540G minden oldalára jutott bőséggel, balra találjuk a hálózati vezérlő RJ-45-ös csatlakozóját, két USB kaput, egy Firewire portot és a hangrendszer két csatlakozóját, közvetlenül a Cardbus aljzat szomszédságában. A gép bal oldalra fújja ki a meleg levegőt, ami jó megoldás, hiszen ha egerészni akarunk, akkor a noteszgép jobb oldalán nem fog zavarni (minket, jobbkezeseket) a forró szél.
Kizárásos alapon jobb oldalra nyílik az optikai meghajtó tálcája, mely tesztgépünkben egy LG GMA-4080N típusú super-multi DVD-író volt, azaz lényegében nincs a piacon olyan lemezformátum, amit ne tudna megírni. A tálca mellé helyezték el a tápfeszültség bemeneti csatlakozóját, míg az átellenes oldalra további két USB kapu, illetve két, a hangrendszerhez tartozó jack csatlakozó került. Az összesen négy ki- és bemenet kettébontását nem tartjuk szerencsésnek, nem igazán értjük mi indokolta ezt a megoldást, de hát legyen ez a legnagyobb baja a dizájnnak!
A D-Sub és TV-kimeneteknek, a modem RJ-11-es csatlakozójának és a Kensington-zár aljzatának oldalt már nem találtak helyet a mérnökök, ezért ezeket az M540G hátuljára építették.
A képek alapján amúgy is mindenkinek nyilvánvaló külső ismertetése után érdemes rátérni az M540G külsejéhez képest hasonlóan kellemes meglepetéseket ígérő belső kialakításra. Bár a gépen nem található erre utaló matrica (valószínűleg azért, mert a Wi-Fi vezérlő csak opcionális kiegészítő), az M540G mégis ízig-vérig centrinós masina, azaz Pentium M processzorra és Intel i915GM lapkakészletre épül, a konfiguráció része továbbá egy vezeték nélküli hálózati vezérlő is.
Mint korábban említettük, az M540G rendkívül széleskörűen konfigurálható, ettől függetlenül a hazai forgalmazó több előre kialakított, gondosan összeállított rendszert kínál a vásárlóknak. A hozzánk eljutott konfiguráció dacára a 2 GHz-en üzemelő processzornak, szinte teljes csendben tette a dolgát, a bekapcsoláskor felzúgó egyetlen ventilátor szinte azonnal elcsitult, majd az operációs rendszer betöltődését követően a legnagyobb nyári melegben is teljesen leállt (!), és csak akkor kapcsolt vissza, ha leterheltük a gépet, ám hangja akkor sem volt zavaró. Egyetlen sonomás gép vizsgálata során sem találkoztunk eddig hasonlóan hatékony, jól konfigurált hűtéssel.
A halk hűtés már csak azért is meglepő, mert a gyors processzor mellett bizony jócskán akad melegedő komponens az M540G-ben, így a lapkakészlet vagy a DDR2 memória (a tesztgépbe egy 512 MB-os DDR2 modult szereltek) tetemes mennyiségű hőt termel, de az M540G esetében ez valahogy nem jelentett problémát, a remek szellőzésnek köszönhetően a ház sehol nem melegedett zavaróan.
A hozzánk eljutott gép adattároló rendszere a megszokott 4 az 1-ben kártyaolvasóból, egy, a már fentebb is említett, 2,4x DVD+R DL, 8x DVD+R/-R, 4x DVD+RW/-RW, 3x DVD-RAM, 16x CD-RW és 24x CD-R írásra képes LG GMA-4080N típusjelzésű modellből, illetve egy 80 gigabájt kapacitású, 5400 fordulat/perces motorral ellátott Fujitsu merevlemezből állt, ezzel bőségesen elegendő tárhelyet és mentési opciót nyújtva a felhasználónak.
A grafikus alrendszerről lerí, hogy elsősorban 2D-s munkafolyamatokhoz vagy alapvető 3D-s megjelenítési feladatokhoz optimalizálták. Említést tettünk az i915GM lapkakészletbe integrált GMA900-as grafikus motorról, mely egy teljesen szokványos felépítésű, széles képarányú 14 hüvelykes, WXGA (1280x800 pixeles) felbontású kijelzőt hajt meg. Se csúcs 3D grafika, se GlareType kijelző, ennek ellenére a képminőségre nem lehet panasz, a széles képarány pedig a munka/tanulás mellett fennmaradó szabadidőben jól jöhet egy kis egyszemélyes házimozizáshoz.

Hangszórók a kijelzőpanelben
A hangrendszer ebből a szempontból jól passzol a széles kijelzőhöz; az Intel High Definition Audiója akár nyolccsatornás hang előállítására is képes, igaz a noteszbe (közvetlenül a kijelző alá) szerelt sztereó hangszórópár vajmi keveset fed fel a hangvezérlő tényleges képességeiből. Vájtfülű zenebarátok ugyanakkor akár digitális erősítőre is ráköthetik az M540G-t, így biztos, hogy szinte kifogástalan hangélményben lesz részük, de legalábbis a rossz hangvisszaadásért ilyenkor már semmiképpen nem okolható a noteszgép.
Az M540G-től nem vártunk megváltást, legalábbis ami a teljesítményadatokat illeti, ettől függetlenül a szokásos módon lefuttattuk az összes általunk preferált teljesítménytesztet, hogy meggyőződhessünk arról, mire képes „izomból” a Clevo gépe. Mivel a gép operációs rendszer nélkül érkezett, először telepítettük a Windows XP Professional SP2-es csomaggal frissített változatát, majd az összes szükséges meghajtóprogram telepítése után következhetett a tesztelés.
A PCMark04 eredményekről megfelelő összehasonlítási alap híján nehéz lenne nyilatkozni, itt mindenesetre annyit érdemes kiemelni, hogy a gép teljesen az elvárásoknak megfelelően teljesített, az eredményt egyedül a relatíve gyenge grafikus rendszer befolyásolta negatívan. A 3D-s teljesítményt mérő 3DMark03 tesztprogrammal végzett mérésünk pedig végképp bebizonyította, hogy a GMA900-as grafikus mag, ha megfeszül, sem tud 1000 pontnál többet elérni az általánosan alkalmazott 1024x768-as felbontású tesztben.
Az Everest Ultimate Edition tesztprogrammal mért eredmények ezúttal szintén összehasonlítási alap nélkül maradnak, mert bár a legutóbbi tesztünkben szerepelt Asus W2V hasonló processzort tartalmazott, a memória-alrendszer az M540G-vel ellentétben kétcsatornás DDR2 memóriákra épült, mindemellett teljesen más kategóriát képez a két noteszgép.
| Mérési eredmények | |
| Teszt | Eredmény |
| PCMark04 v1.3.0 | 3476 pont |
| 3DMark03 v3.6.0 | 1000 pont |
| Everest Ultimate Edition 2005 Memóriaolvasás |
2889 MB/s |
| Everest Ultimate Edition 2005 Memóriaírás |
719 MB/s |
| Everest Ultimate Edition 2005 Memória-késleltetés |
4-4-4-12, 117,2 ns |
| Everest Ultimate Edition 2005 CPU PhotoWorxx |
2563 pont |
| Everest Ultimate Edition 2005 FPU Mandel |
1419 pont |
| Akkumulátoros üzemidő minimális terhelés |
3:12 óra (192 perc) |
| Akkumulátoros üzemidő maximális terhelés |
1:58 óra (118 perc) |
Az akkumulátoros üzemidő mérését az eddig megszokott módon végeztük, azaz a Battery Eater program teljes és minimálterhelés mellett egyaránt feljegyezte számunkra, hogy a 6 cellás akkumulátorral ellátott M540G meddig képes telepről üzemelni. A Clevo gépei mindezidáig nem alkottak kiemelkedőt energiatakarékosság terén, noha találkozhattunk néhány kevésbé sikeres, de elsőre legalább ígéretesnek tűnő próbálkozással, a gyártó noteszgépei legtöbbször a kategóriájuk középmezőnyében vagy alsó szegmenségben kullogtak. Az M540G-nél tapasztalt három óra tizenöt perces üresjárati rendelkezésre állás mindazonáltal jónak mondható, egy 6 cellás akkumulátortól ennél sokkal több nemigen várható, teljes terhelés mellett pedig két perc híján kétórás üzemidőt mértünk az M540G-vel, ami szintúgy átlagos eredménynek számít.
A rövid tesztidőszak alatt tulajdonképpen csupa kellemes meglepetéssel szolgált számunkra a Clevo M540G. A gépről nehéz lenne megmondani első ránézésre, hogy kevésbé neves gyártó terméke, egyedül a fedlap lecsukott állapotában látható „Style Note” felirat lehet árulkodó. A noteszgép formavilágát tekintve sok szempontból szakított az eddigi „clevós” megoldásokkal, és bár a gépet látva így sem vágjuk rá azonnal, hogy kifejezetten gyönyörű látvány, de mint tudjuk, a külalak megítélése egyéni ízlés kérdése.
Az M540G nyers teljesítményét tekintve is felveszi a versenyt a nagyokkal, ráadásul a gép a Clevótól megszokott módon rendkívül könnyen és gyorsan bővíthető, ami néhány konkurens gyártó modelljeiről nem kifejezetten állítható. Ezenfelül egy esetleges meghibásodás esetén is hamar rendeződhet ügyünk, a szakszerviz ugyanis megfelelő alkatrész- és szakemberbázissal rendelkezik, így a 2 éves jótállási időszak alatt szinte biztosan nem lesz probléma az alkatrészellátással.
Az új könnyű és vékony noteszgépcsaládjával a Clevo megítélésünk szerint most ismételten egy olyan ajtón kopogtat, ami egy teljesen más világba, más dimenzióba nyílik. Az M540G vérbeli üzleti masina, a hardver kiépítése, a külalak és a gép tömege mind-mind azt sugallja, hogy a gépnek leginkább egy üzletember/üzletasszony táskájában lenne a helye. Az üzleti élet szereplői viszont – tisztelet a kivételnek – sajnos végtelenül sznobok, ezért a Clevo a jól csengő, ismert nevű konkurensekkel teletűzdelt mezőnyben igen erős hendikeppel indul.
Úgy sejtjük, hogy van egy egészen más társadalmi réteg, melynek tagjai közül sokan bizonyosan inkább értékelni fogják az M540G-t; az egyetemisták, főiskolások egyre kevéssé tudják nélkülözni a számítógépet tanulmányaik során, egy ilyen megfizethető, könnyű hordozható gép számukra ideális választás lehet, más kérdés, hogy a forgalmazó konfiguráció-választékában – nyilván a pontosabb piacismeretre épülő üzleti megfontolásból – jelenleg nem szerepel 2 GHz-nél alacsonyabb órajelű processzorral ellátott példány, de mint említettük, egyedileg is konfigurálhatóak ezek a gépek, így akár 1,6 GHz-es Pentium M processzorral is rendelhető a notesz.
Elsősorban az imént említett, egyetemeken, főiskolákon tanuló diákok örülhetnek annak, hogy a Clevo szokásához híven operációs rendszer nélkül árulja az M540G-t, így a Campus licencel rendelkező vagy Linux-párti diákok szabadon telepíthetik a gépre a megfelelő operációs rendszert, de a forgalmazó abban az esetben is tud megoldást nyújtani, ha valaki nem rendelkezik Windows licenccel vagy a telepítéshez szükséges szakértelemmel.

| Clevo M540G | |
| Processzor | Pentium M 760 (2,0 GHz) |
| Lapkakészlet | Intel i915GM + ICH6M |
| Memória | 1 x 512 MB DDR2 |
| Merevlemez | 80 GB Ultra-ATA100, 5400 rpm, 8 MB cache |
| Kijelző | 14" WXGA (1280x800 pixel) |
| Grafika | Intel GMA900 |
| Hang | ICH6M - Intel High Definition Audio |
| Optikai meghajtó | DVD±R/RW DL super-multi író |
| Kommunikáció | V.92/V.90 modem, Gigabit Ethernet, 802.11b/g WLAN |
| Interfészek | 4 x USB 2.0, 1 x FireWire, SPDIF, D-Sub és TV-kimenet, PC Card slot |
| Akkumulátor | 6 cellás, 4000 mAh |
| Méret, tömeg | 333 x 243 x 24-33 mm, 2,2 kg |
| Jótállás | 2 év |
| Fogyasztói ár | konfigurációtól függ |
Összességében nagyon kellemes csalódást okozott nekünk a Clevo első 14 hüvelykes széles kijelzővel ellátott noteszgépe, melyet ajánlunk mindenkinek, aki jól összerakott, jó minőségű és megfizethető árú vékony és könnyű noteszgépre vágyik, mindemellett nem zavarja, ha a gépen nem valamelyik ismertebb gyártó logója virít.
Ami tetszett:
vékony,
könnyű,
gyors,
mindez együtt megfizethető áron.
Ami nem tetszett:
a „Stlye Note” felirat.
![]() |
| Clevo M540G |
Renwick
A tesztben szereplő Clevo M540G noteszgépet az notebook.hu bocsátotta rendelkezésünkre.