Univerzális CPU-hűtők

  • (f)
  • (p)
Elemzés – Írta: fLeSs | 2005-01-24 09:39

Bő hat kilónyi színesfémet gyűjtöttünk össze – a több mint tucatnyi termék egyetlen közös célja: a processzor hűtése.

Processzorhűtők leleplezve

Legutóbbi hűtőtesztünkben AMD processzorokra való modelleket hasonlítottunk össze, most azonban univerzális, azaz mind AMD Athlon 64, mind Intel Pentium 4 processzorokra ráilleszthető hűtőket vettünk nagyító alá. Olyan neves gyártók termékeit sorakoztatjuk fel, mint például az Asus, a Coolink, a Thermaltake vagy a Zalman (a teljesség igénye nélkül). Nagy örömünkre egy magyar cég is versenybe bocsátotta készülékét: az ALM Ipari és Javító Szolgáltató Kft.-től származik az Alcomp Cu-Al 520 Pro-P.

A készülékek túlnyomó része immár hőcsöves, bár akadt hagyományos, rézből vagy rézből és alumíniumból készült egyaránt. A feladat mindegyiknek kemény volt, hiszen egy 3,2 GHz órajelen üzemelő Prescott magos Intel Pentium 4 CPU hőháztartását kellett kordában tartani, ez pedig nem kevesebb, mint átlagosan 103 wattos hőtermelést jelent. A rendszer alapja egy Abit IC7 alaplap (24-es BIOS-szal) és két 512 MB kapacitású Corsair RAM modul volt. Íme a hűtők:


Ugyanez Excel-táblázatban

A magyar szereplő: az Alcomp CU-AL Pro-P

A hagyományos felépítésű hűtő hőátvevő lemeze (talpa) rézből, míg a bordázat alumíniumból készült (erre utal az egység neve is).

A fenti képen látható, hogy a processzor kupakjára fekvő felület megmunkálása kitűnő, akár borotválkozáshoz is alkalmas lehetne tükörnek. Az igen kedvező árú készülékhez fodulatszámszabályzó/határoló potenciométer is jár. Mint kiderült, erre szükségünk is lesz, hiszen az enyhén zörgő hangot hallató ventilátort bizony nem árt a magasabb (2900 rpm) fordulatszám-tartományban tartani; ezernégyszázas fordulaton ugyanis túlmelegedett a Prescott CPU. Ugyan hűtése alacsony fordulaton nem megfelelő (itt egyébként elég zajosnak is nevezhető), a magasabb tartományban határozottan jó eredményt produkált a mezőny többi tagjához mérten kellemesen alacsony hangszint mellett.

A forgalmazóval folytatott rövid beszélgetés során azonban kiderült, hogy a ventilátor fordulatszám szabályzása még nem makulátlan, fejlesztés alatt áll. Ennek megfelelően várható, hogy a jövőben kiküszöbölik az alacsonyabb tartományban tapasztalható anomáliákat.

Ami tetszett:

  • magyar termék,

  • jól megmunkált réz hűtőfelület,

  • magas fordulaton alacsony zajszint,

  • magas fordulaton jó hűtőteljesítmény.

Ami nem tetszett:

  • megjelenés (kidolgozottság),

  • alapjáraton korlátozott teljesítmény (melynek javításán dolgoznak),

  • enyhe zörgés alapjáraton (ventilátor-csapágy?).

Asus Star Ice

A tesztelt hűtők egyik legdrágább darabja a leginkább sugárhajtóműhöz hasonlítható Asus Star Ice. A hőcsöves készülék műanyag borítása alatt rejtőzik a teljesen rézből készült bordázat.

Az alapjáraton szinte elviselhetetlen sípoló hangot hallató egység hűtési teljesítménye nem az igazi. A körülbelül 1500-as fordulaton produkált hőelvezetés elég gyenge volt. Lehet, hogy ennek a csak nagyvonalúan eldolgozott hőátvevő felület az oka?

Szerencsére maximális fordulatszámon már bíztatóbb a teljesítménye, ám ezzel sajnos zajszintje is arányosan nő. Az ígéretes külső megtévesztő, és mi is csalódtunk az amúgy jó minőségérzetet keltő készülék hőelvezető képességében. A sípoló hang eredetére pedig nem sikerült fényt derítenünk.

Ami tetszett:

  • érdekes dizájn.

Ami nem tetszett:

  • sípoló hang alapjáraton,

  • alacsony hűtési teljesítmény,

  • hőátvevő felület megmunkálása nem az igazi,

  • drága,

  • nehézkesen szerelhető házban lévő alaplapra.

Cooler Master Hyper 6

A tesztalanyok legsúlyosabb tagja a Cooler Master Hyper 6, amely ötven gramm híján egy kilós tömegével nehezedik a processzorra (fektetett ház esetén).

A fegyvernek is használható készülék bordázata teljesen rézből készült. Az optimális légáramlásról alumíniumból készült gúnya gondoskodik, amely igény esetén akár két ventilátorral is felszerelhető. A mért teljesítménye alapján ez teljesen fölöslegesnek tűnik, hiszen alapjáraton és teljes fordulaton is tökéletesen hűti a rendszert. Bár alapjáraton kissé hangos a többi készülékhez mérten (zörgött a ventilátora), full fordulaton egyike a leghalkabb hűtőknek. Sajnos a szerelhetősége egyes alaplapokon gondokba (értsd kondikba) ütközhet: tesztrendszerünkön egy kondenzátort elég ijesztő mértékben el kellett hajlítani, hogy a Hyper 6 rendesen a helyére kerülhessen.

Érdekes, hogy a csupán közepes pontossággal megmunkált talapzat ellenére ilyen kiváló a teljesítménye.

Ami tetszett:

  • kiváló hűtés,

  • igényes kivitelezés,

  • maximális fordulaton sem ijesztő a hangja.

Ami nem tetszett:

  • drága,

  • alapjáraton zörgő ventilátor,

  • egyes alaplapokon nehézkesen szerelhető.

Coolink BAT1VS

A Coolink „Denevér” BAT1VS lett tesztgyőztesünk. Bár a Cooler Master Hyper 6 valamivel jobban képes hűteni a forró fejű Prescott processzorokat, összességében mégis a BAT1VS-nek ítéltük a címet.

A szintén hőcsövekkel szerelt készülék réz és alumínium keverékéből lett kialakítva. Felépítése érdekes, ennél a készüléknél ugyanis egy nagy központi heat-pipe gondoskodik a hő elvezetéséről.


Érdekes talp központi hőcsővel

Felépítésének köszönhetően a denevér viszonylag könnyűre sikeredett, csupán 570 grammot nyom a mérlegen. A jó teljesítményért bizonyára nem utolsó sorban a tizenkét centiméter átmérőjű ventilátor is felel. Ebből eredően a zajszintek a legalacsonyabban vannak mind alapjáraton, mind maximális fordulaton, így akár aludni is lehet mellette. Idle állapotú és terhelt rendszereket egyaránt jól hűt, és ára is elfogadható.

Ami tetszett:

  • nagyon halk üzem,

  • jó hűtés alapjáraton is,

  • hatékony felépítés.

Ami nem tetszett:

  • lehetne kisebb.

Coolink BEAR1VS

A Coolink medvéje a BAT-hoz hasonló felépítésű, ám a tizenkét centis ventilátort itt nyolc centissel váltották fel. A hűtő opcionálisan két légcsavarral is felvértezhető, anyaga réz és alumínium.

A hőleadó lamellák csökkentett mérete, a csupán nyolc centis ventilátor nem tettek jót sem a zaj, sem a hűtés szempontjából. Bár alapjáraton és teljes fordulaton még nem vészes a hangja (bár rokonához képest hangos), hőelvezető képessége nem nevezhető kimagaslónak. Talán az opcionális második ventilátorral javulna a róla kialakított kép, de nyilvánvaló, hogy két ventilátor a zajszintet is emelné. 480 grammos tömegével szerencsére nem kell attól tartani, hogy cipelés közben letépi a keretet az alaplapról. Felépítése és talapzata azonos a BAT1VS-ével.

Ami tetszett:

  • ötletes felépítés,

  • könnyű szerkezet.

Ami nem tetszett:

  • nem kimagasló hűtési képességek,

  • viszonylag drága.

Gigabyte 3D Cooler-Ultra

Érdekes felépítésű a 3D Cooler-Ultra. A hűtő teljesen rézből készült; négy heat-pipe-on kúszik fel a hő, amit egy körfolyosós házhoz hasonló felépítésű lamellarendszeren keresztül hűt a belülre elhelyezett, speciális kialakításű ventilátor.

Bár a mellékelt fordulatszámszabályzó segítségével – melyet egy háromfeles meghajtó helyére csavarozhatunk – csökkenthető a légcsavar fordulatszáma, nem segít azon, hogy alap- és maximális fordulaton egyaránt igen hangos a hűtő. Hatékonyság tekintetében sem vizsgázott jelesre, szerencsére viszonylag problémamentes a szerelhetősége és nem is drága.

A talapzat felülete nem egészen egyenletes, a marásból eredő íves nyomvonalakat tár a szemlélő elé; a megmunkálása lehetne pontosabb, simább is.

Ami tetszett:

  • érdekes külső,

  • praktikus fordulatszámszabályzó egység,

  • kedvező ár.

Ami nem tetszett:

  • viszonylag hangos és

  • korlátozott hűtőhatás.

Gigabyte 3D Rocket Cooler Pro

Olcsóbbik testvérének bakijait igyekszik velünk feledtetni a 3D Rocket Cooler Pro.

Nem véletlenül viseli a Gigabyte e terméke a rakéta jelzőt, hiszen alakja valóban hasonlít a régi klasszikus sci-fi filmek űreszközeire. Felépítése a 3D Cooler-Ultrát idézi. Itt is négy hőcső fut végig felfelé a „rakéta” testének négy sarkában, hogy az általuk felvezetett hőt egy alumínium lamellákból álló rendszer hatástalanítsa a belső, speciális kialakítású ventilátor segítségével. A hűtőborda oldalán található műanyag „szárny” nemcsak esztétikai okokból került oda, ahova. A borda közepén található ventilátor a „szárny” feletti területről szívja be a hűvös levegőt, majd a felmelegedett levegő a „szárny” alatti területen távozik duplán pozitív hatást elérve, hiszen így a processzorfoglalat környékén található alkatrészek is intenzív szellőben részesülnek.

A gyártó itt is mellékeli a háromfeles meghajtó helyére szerelhető fordulatszámszabályzót, melynek segítségével 2500 és 4000 fordulat/perc között szabadon állíthatjuk a légkavaró sebességét. Erre a funkcióra szükségünk is lesz, hiszen felépítéséből eredően elég hangos a szerkezet úgy alapjáraton, mint teljes gázon. Szerencsére van miért, a teljesítménye ugyanis „mérföldekkel” jobb, mint olcsóbb testvérének.


Ennek a hűtőnek sem tükörsima az alja

Ami tetszett:

  • jó teljesítmény,

  • érdekes dizájn,

  • ötletes elgondolás,

  • elfogadható ár.

Ami nem tetszett:

  • viszonylag hangos.

Thermaltake Fanless 103

Elérkeztünk az abszolút legcsendesebb darabhoz, a Thermaltake Fanless 103-as hűtőjéhez, amely nem más, mint egy nagy, hőcsöves borda.

Eme speciálisnak nyugodt szívvel nevezhető hűtőegység nem visel ventilátort, így gyakorlatilag teljesen passzív, zajtalan hűtést tesz lehetővé. Vagy mégsem? A réz talp és annak alumínium bordázata tekintélyes hőleadó felülettel rendelkezik, de azirányú próbálkozásaink, hogy a Prescott magos Intel Pentium 4 processzorunkat teljesen ventilátorok beiktatása nélkül hűtsük, eredménytelenül zárultak. Első kísérletünkben a tesztrendszert a házból kiszerelve, asztalon futtattuk, de pillanatok alatt elérte a CPU hőmérséklete a 80 fokot, így annak (és az alaplapnak) épsége érdekében inkább kikapcsoltuk a gépet. Második lépésben egy Thermaltake Damier v6000 típusú házba építve próbálgattuk feszegetni a dolgot, a légelszívó szerepét a teszttápunk alján található 12 cm-es ventilátor látta el, ám így is – bár lassabban – eljutottunk az egészségesnek nem nevezhető hőfokig.

Végső próbálkozásainkhoz a fentebb nevezett házba beszereltünk egy hátsó ventilátort, amelyet két fordulatszámon pörgetve mértünk eredményeket. Sajnos így sem volt lenyűgöző a Thermaltake Fanless 103 teljesítménye, így eredeti célját, mégpedig azt, hogy zajtalanul hűtse processzorunkat, a Prescott esetében nem érte el.


Nem igazán sima felület

Ami tetszett:

  • szép kivitelezés,

  • nemes ötlet.

Ami nem tetszett:

  • drága,

  • csak alacsonyabb órajelű processzorokhoz ajánlott,

  • Prescott hűtésére csak házventivel alkalmas.

Thermaltake SilentTower

Szerencsére nem csak egy készülékkel nevezett be a Thermaltake, így még nem szabad leírni a gyártót. A SilentTower egy réz-alumínium kombinációból felépített, hőcsöves torony.

A hallgatag torony vaskos rézalapokon nyugszik, melyből összesen hat hőcső nyúlik az égbe. Ezeket nagy összfelületű lamellák zárják közre és egy, illetve opcionálisan két 9 cm-es ventilátor fújja át. Mi az egy légforgatóval szerelt változatot teszteltük, s amint azt az eredmények mutatják, ennyi bőven elég. A hűtő teljesítménye nagyon jó, egyedül az alapjáraton produkált zaj szintje kifogásolható.

Sajnos, mint kollégájánál, a CPU kupakjára fekvő felület megmunkálása igen érdes, azaz bőven hagy réseket a két fémfelület között. 640 grammos tömegével a mezőny felső-középkategóriájába sorolható. Gépcipelésnél ekkora súlynál már érdemes vigyázni.

Ami tetszett:

  • meggyőző teljesítmény,

  • elfogadható ár.

Ami nem tetszett:

  • nincs fordulatszámszabályozás, és alapjáraton viszonylag hangos,

  • a hőátvevő felület megmunkálása.

Zalman CNPS7000B Al-Cu és CNPS7000B Cu

Ki ne ismerné a Zalman már-már legendás hűtőit, a CNPS7000 alumínium-réz, illetve teljesen réz változatait? Ezek a készülékek alacsony zajszint mellett képesek hatékonyan kordában tartani akár a magasabb teljesítményű processzorok hőháztartását is.


CNPS7000B Al-Cu


CNPS7000B Cu

Mindkét változathoz jár fordulatszámszabályzó, amely ugyan hosszabb vezetékkel rendelkezik, de a házból csak ügyefogyottan vezethető ki. Nos, amint azt már említettük, mindkét hűtő – köszönhetően a 9 centis légcsavarnak – nagyon halkan végzi a dolgát. Alapjáraton és maximális fordulaton egyaránt zavaró szint alatt maradt a szélzaj. De mi a helyzet a hűtéssel? Vajon az újabb Prescottokkal is elbírnak a már nem mai darabok? Kellemetlenül ért minket a meglepő tény, hogy bizony már majdnem a penge élére került a hűtők teljesítménye. Az alsó-középkategóriába estek vissza ebben az erős tagokat is számláló mezőnyben.


Al-Cu felülete


Cu felülete

Talán lehetne valamit javítani a helyzetükön, ha a gyártó polírozná a hőátvevő felületet?

Ami tetszett:

  • halk,

  • könnyen és biztonságosan szerelhető.

Ami nem tetszett:

  • magasabb órajelű Prescottokhoz már nem optimális választás egyik sem,

  • teljesítményükhöz képest drágák.

Zalman CNPS7700 Al-Cu és CNPS7700 Cu – az új generáció

Véleményünk szerint már a Zalman is tisztában volt a 7000-es sorozat teljesítményhátrányával, így nagyot nyeltek, visszaültek a tervező asztalhoz és megalkották a CPU-hűtők Godzilláit, a 7700-asokat.


7000 vs. 7700


CNPS7700 Al-Cu


CNPS7700 Cu

A 7700-asokban 12 centiméter átmérőjű légcsavarok dolgoznak. Lapátjaik soha nem látott felülettel és masszívsággal rendelkeznek. A 7700 Cu a maga 918 grammos tömegével igazi féltégla benyomását kelti, s egyben a felhozatal második legnehezebb darabja. Beszerelése után kissé félve állítottuk fel a házat.


Al-Cu felülete


Cu felülete

A Zalman, úgy látszik, nemcsak a méretet, de a hőátvevő felületet is sikeresen módosította, ez utóbbi ugyan még mindig nem tükör sima, de már érezhetően egyenletesebb felületű, mint a 7000-es sorozatnál. Alapjáraton jól, maximális fordulaton kiválóan teljesítettek a mezőny többi tagjaihoz képest – már ami a zajszintet illeti. Hűtésben határozottan jobbak elődeiknél, de maximális terhelés mellett csak a tiszta réz változat tud meggyőzően teljesíteni.

Ami tetszett:

  • nagyon halkak,

  • a Cu jól hűt.

Ami nem tetszett:

  • nagyon drága mindkét változat,

  • az Al-Cu nem győzött meg teljesítményével,

  • a Cu nagyon nehéz, messze túlhaladva az Intel specifikációin.

Tesztek

Következzenek a mérések eredményei. A tesztkonfiguráció a következő volt:

Tesztkonfiguráció:

  • Processzor: Intel Pentium 4 3,2E GHz (szorzólockmentes Prescott)
  • Alaplap: Abit IC7 BIOS rev. 24
  • Videokártya: Asus ATI Radeon X800 XT
  • Memória: 2 x 512 MB PC3200 Corsair TwinX CMX1024-3200XL – CL 2-2-2-5
  • Merevlemez: Hitachi Deskstar 7K250 160 GB


A tesztrendszer [+]

OS és szoftverek:

  • Windows XP Professional Service Pack 1
  • DirectX 9.0c
  • Intel Chipset Installation Utility 6.0.1.1002
  • Speedfan 4.16
  • Windows Media Encoder 9

A processzort 3,2 GHz-en, 1,3625 voltos magfeszültség mellett 103 wattos hőleadást eredményezve teszteltük le. A tesztelést egy asztalon végeztük el felállított alaplappal, az alkatrészeket nem szereltük házba (kivéve a Thermaltake Fanless 103-at). A grafikonokon minden esetben a ΔT, azaz a processzor maghőmérséklete és a környezeti hőmérséklet különbsége szerepel (a tesztelés ideje alatt 22-24 fokos volt a hőmérséklet a szobában).

A processzor beizzításáért a Windows Media Encoder 9 a felelős, mellyel egy szép nagy MPG fájlt konvertáltunk át a WMV formátumra. Lássuk hát a grafikonokat, elsőként a zajszint-értékeket!

A vásárlók túlnyomó többsége elsősorban a zajszintértékek alapján választ magának processzorhűtőt. A méréseket egy nagyon egyszerű zajszintmérő eszközzel végeztük el: minden hűtő esetében a ventilátor középpontjától pontosan 16 mm-es távolságra vizsgáltuk a zajszintet, majd ebből az értékből számoltunk vissza, és kaptuk meg az aktuális ventilátor 1 méterre vonatkoztatott zajszintjét.

Az abszolút befutó ezen a téren a Coolink BAT1VS lett: minimálisra csökkentve ventilátorának fordulatszámát mindössze 10,1 decibelt mértünk, ez szó szerint hangtalan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 15-20 decibel zajszintű ventilátorok is még abba a kategóriába tartoznak, melyeket egy zárt házból nem fogunk kihallani, nem is említve azt a lehetőséget, amikor még plusz házventi is van a számítógépházban. A sors furcsa fintora, hogy az első helyeket rendre a Zalman hűtői szerzik meg, kivételt képez a Coolink Bear 1300 rpm-es sebességen mért zajszintje, mely 18,1 decibel, ám ne felejtsük el, hogy ezen a sebességen a Coolink hűtője a hűtés szempontjából már nem igazán brillírozott.

20 és 30 decibel között állítható fordulatszámú ventilátorral rendelkező hűtések szerepelnek, általában 1500 és 2500 rpm közötti sebességen, a Zalmanok is idetartoznak. Amit tehát már most megállapíthatunk, hogy a Zalman ténylegesen a minél nagyobb csendre törekszik CPU-hűtőinek megtervezésénél, kérdés már csak a teljesítmény. Ebbe a csoportba sorolható a magyar Alcomp hűtő is, mely mindössze 1400 rpm-en jár, ám mégis picit zörgő hangot hallat, viszont ezen a sebességen nem volt képes lehűteni a processzort. Érdekes csata szemtanúi lehetünk, a Gigabyte 3D Cooler-Ultra picit magasabb fordulatszámon (2000 rpm) picit alacsonyabb zajszintet (24,7 decibel) üt meg, mint az 1900 rpm-en járó Cooler Master Hyper 6. Kérdés, hogy hűtés szempontjából is hasonló lesz-e a helyzet.

Innen következnek azok a hűtők, melyeket már tényleg nem lehet halknak tekinteni (30 decibel fölött). Ide sorolható az Asus turbinája (alacsony fordulatszámon jellegzetes sípoló hangjával), a Thermaltake SilentTower, és az összes többi hűtő 2500 és 5000 rpm-es fordulatszám között. A pálmát az Asus viszi 52 decibeles értékével, az óriás gyártónak a hűtések tekintetében még van mit tanulnia.

Következzenek az üresjáratban lemért hőmérsékleti értékek. A grafikonról egyértelműen kiderül, hogy egetverő különbségek nincsenek, szinte az összes hűtő a 21 és 28 fokos ΔT értéken belül mozog, kivételt képeznek azok a termékek, melyek rossz tervezésüknek és/vagy nagyon alacsony fordulatuknak és/vagy nem Prescottokhoz illő felépítésüknek köszönhetően már alig-alig bírnak el tesztprocesszorunkkal. Érdemes kiemelni a Thermaltake Fanless 103 szereplését, melyet jobban szemügyrevéve egyértelművé válik, hogy a ház hátuljába beszerelt ventilátor sebességének felturbózásával előrébb kerülhet a képzeletbeli ranglétrán, ugyanakkor az is jól látható, hogy az elfogadható mértékű hűtéshez magas fordulaton kell járatnunk a házventilátort, márpedig ez semmiképpen nem eredményez hangtalan, sőt még halk működést sem! A régi és az új Zalmanok egymáshoz fűződő viszonya sem tabutéma, nagyon úgy tűnik, hogy a 7700-asok alacsony fordulaton képesek azt a teljesítményt hozni, amit a 7000-esek magas fordulatszámon.

A terheléses hőfokok által nagyon szépen kirajzolódik a hűtők közötti valódi különbség, a legjobb és a legrosszabb eredmény között nem kevesebb, mint 28 fok differencia van. A mindentverő címet a Cooler Master Hyper 6 szerzi meg, előnye 3 fok a Thermaltake SilentTower előtt. Mindezek ellenére tekintetünket inkább a Coolink BAT1VS-re kell fordítanunk, hiszen az első helyezettől csupán 4 fokkal marad le, azonban mindezt 2000-es fordulatszámon teszi. Az Asus Star Ice is jó helyezést ér el, azonban az ehhez párosuló zajszintet is figyelembe véve már korántsem olyan kiemelkedő ez a teljesítmény. A réz 7700-as Zalman maximális fordulaton hatodik, azonban ehhez igencsak alacsony zajszint párosul. Ha a hűtőteljesítmény mellé csendet is szeretnénk, akkor Coolink BAT1VS és a Zalman 7700-asai kiemelkedő helyet foglalnak el, ellenben a korábbi „sztár” 7000-es Zalmanok ebben a mezőnyben már „csak” középkategóriás hűtőként szerepelnek, míg a Gigabyte megoldásai alacsony fordulaton sajnos nem nyújtanak meggyőző teljesítményt. A Thermaltake Fanless103 leszerepel, az Asus Star Ice-ról nem is beszélve, az Alcomp utolsó helyezése pedig árának és felépítésének tükrében nem túl meglepő.

Értékelés

Az értékelésnél több szempontott vettünk figyelembe, mégpedig a készülékek szerelhetőségét, zajszintjét és természetesen hőelvonó képességét. Pontosan mit értünk szerelhetőség alatt: a mezőny tagjai túlnyomó részt igen nagy kiterjedésűek, ami ugyan nagy hőleadő felületet, de sajnos nagy helyigényt is jelent. Egyrészt fontosnak tartottuk a rögzítő megoldások könnyű és biztos kezelhetőségét, valamint azt, hogy a hűtő beszerelésénél lehetőleg minél kevesebb alkatrészt kelljen elhajlítgatnunk az alaplapon. Kisebb házzal rendelkezők olyan problémával is szembesülhetnek, hogy az adott hűtőt ugyan rá tudják aplikálni az alaplapra, de az a házba már nem tudják beszerelni, mert a lelógó borda beleütközhet a ház tápjába.

A táblázatból kiderül, hogy a zajszint értékelésénél nagyobb hangsúlyt fektettünk az alapjárati zajongásra. Ez logikus, hiszen a felhasználók általában 75 százalékban netezésre, levelezésre, filmezésre használják a gépüket, ahová nem kell irdatlan processzorteljesítmény, s ezáltal magas fordulatszámok is fölöslegesek a hűtő ventilátorának részéről. Bizonyára nem sokan hagynák éjszakára bekapcsolva gépüket, ha annak hűtője állandóan fölöslegesen sivítana.

Hasonló módon nagyobb arányban pontoztuk a terhelés melletti hűtési teljesítményt, hiszen ha minden kakaó kell, akkor létszükséglet a jó, hatékony hűtés. Egy LAN-parti házi bajnokságán nem lenne jó pont egy fagyás miatt kikapni, ugye?

Tesztgyőztesünk: a Coolink BAT1VS

Táblázatunkból kiderül, hogy bár van nála jobb teljesítményű hűtő, ám összességében alacsony zajszintjével, relatíve alacsonyabb árával és határozottan jó teljesítményével megérdemelten lépett fel a virtuális dobogó legfelső fokára. Ha csak és kizárólag a teljesítményt vesszük figyelembe, akkor egyértelműen a Cooler Master Hyper 6 az, amely minden más készüléket maga mögé utasítva állna a győztes dobogóján.

Verhetetlen ár: Alcomp CU-AL 520 Pro-P

A legolcsóbb készülék a magyar gyártmányú Alcomp CU-AL 520 Pro-P lett. Bár nem tudott sem hűtőteljesítményével, sem zajszintjével kimagaslóan szerepelni, de bruttó 4500 forintért derekasan teljesített. Mindezek ellenére, ha valaki a vásárlás során az olcsóbb hűtőket részesíti előnyben, akkor az Alcomp helyett a Gigabyte 3D Cooler-Ultrát ajánljuk, hiszen az Alcompnál csupán 900 forinttal drágább, de a tesztekben sokkal meggyőzőbben szerepelt annál.

fLeSs és MLaca

A processzorhűtőket az Alm Kft., az Asus, a Cédrus Számítástechnikai Kft., a Co-Run Computer Kft., az Expert Computer Kft., a Kelly-Tech Kft., a Komel Kft. és a Pixel Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.