2012. február 7., kedd

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Hazai Pálya rovat

Újdonságok minden szinten

Aktuális hardverpiaci helyzetjelentésünkben friss alaplapok, grafikus kártyák, házak és néhány érdekes konfiguráció szerepel.

Kedvező árú házak

Alapvetően kétféle számítógépház létezik, olyan, ami megéri az árát, és olyan, ami nem. Persze az igények és az elvárások minden vásárlónál mások. Most mutatunk pár olyan 3R System pécélakást melyek szerintünk az első kategóriába tartoznak. Nemrég jelent meg a hazai piacon a K100 második V2 kiadása. A sötét színű, 420 mm magas és 450 mm mély miditorony kellemesen letisztult formavilágú előlapot kapott, melyen két integrált fedél rejti el az optikai meghajtókat. A négy darab 5,25 hüvelykes fiók alatt még egy kisebb ajtó van, ami mögött nem kevesebb mint négy USB csatlakozó rejtőzik, sőt a két hangos konnektor mellett van itt egy eSATA aljzat. Belül a teljesen fekete fényezés érdemel említést, illetve az a tény, hogy a gépház viszonylag kicsi, 450 mm-es mélysége ellenére is 280 milliméteres VGA-k férnek bele, tehát a Radeon HD 5870 vagy a GeForce GTX 280 beszerelése sem okoz majd gondot. Az ügyes kis 3R Systems K100 V2 vételára alig haladja meg a 13 000 forintot.

Nagyon egyszerű, ennek megfelelően kellemesen olcsó jószág az R3 System K400 jelzésű háza. A csupán 418 mm magas és 400 mm mély miditoronynak derékszögű élekkel szabták meg a formáját, ennek ellenére egészen jól mutat. A négy 5,25 hüvelykes bőtítőhelyéből kettő optikai meghajtós takarót kapott. Alattuk egy 3,5”-os rés húzódik, amibe mostanában már nem floppy meghajtót, hanem nagyon sok az egyben kártyaolvasót szokás szerelni. Az előlap alján található két USB és két hangcsatlakozó. Belül egyszerű, de praktikus elrendezést kapunk. Ugyan a hely nem túl nagy, de a hat merevlemez-pozíció közül biztosan találunk majd olyat, aminél grafikus kártyánk is elfér. Persze az alaplapról lelógó óriások itt nem jönnek számításba. A szellőzésről elöl univerzális ventilátorhely, hátul 80 mm-es ventilátor, oldalt pedig a CPU és a VGA magasságában is szellőzőnyílás gondoskodik. Az egyszerű 3R System K400 kevesebb mint 7500 forintért vásárolható meg.

Akinek nem jön be a szögletes formaterv, de szeretne jó árú házat, választhatja a 3R System kínálatából az R450-et. Kellemesen ívelt a homlokzata, és ezt a formát a felső optikai meghajtós takarólemez is követi. Külső mérete és belseje hasonlít a K400-ra, de nem teljesen egyformák. Szerencsére az R450 sem drága, vételára nagyjából 8000 forint.

Manapság egyre divatosabbak a Mini-ITX alaplapra épülő számítógépek. Aki látott már neki ilyen gép felépítésének, az tudhatja, hogy nagyon nehéz kedvező árú és jó kialakítású házat találni hozzá. A legtöbb modell túl kicsi szokott lenni az asztali gépekbe való 5,25”-os meghajtókhoz, szóval a Blu-ray kezelés meglehetősen drága lesz bennük. Az 3R System V20-as modellje megoldás erre a problémára. Aljába Mini-ITX alaplapot tehetünk, középre jön az SFX formátumú táp, legfelül pedig elfér benne a normál optikai meghajtó. A kis kockaház 260 mm mély, 200 mm magas és 185 mm széles. Szellőzéséről elöl 80 mm-es, hátul 50 mm-es ventilátor gondoskodik, vételára pedig táp nélkül 8100 forint.

Nagyon kedvező, 8000 forint alatti áron kerül forgalomba az XDL Hero 25 névre keresztelt háza. Érdekessége az előlapjára szerelt, méretes LCD, ami unikum ebben az árkategóriában. Rajta egy hőérzékelő értékét, illetve három ventilátor fordulatszámát követhetjük nyomon, utóbbiakat állíthatjuk is. A Hero 25 négy 5,25”-os bővítőhelyéből egyet optikai meghajtós takaróval láttak el. Belsejébe hat merevlemezt telepíthetünk, melyek rögzítése a többi komponenshez hasonlóan szerszám nélkül elvégezhető. A szellőzésről elöl univerzális, hátul 92 mm-es ventilátorhely gondoskodik, az oldallapba pedig szellőzőrácsokat vágtak. Az XDL Hero 25 fekete színben, szürke vagy sárga díszítéssel kapható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.