Új hardvereket hoz az ősz

Grafikus kártyák és bikinis akció



A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (áfa és kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Az utóbbi időben rengetegszer elmarasztaltuk a grafikus kártyák gyártóit, hogy trükkösen, új kategóriák bevezetésével tolták feljebb termékeik árát. Pont jókor, az őszi, iskolakezdési szezonra kellemes meglepetést nyújt az AMD: lejjebb tolta a Radeon HD 7800-as és 7950-es kártyák árát, ami minden gyártónál szépen meg is mutatkozott. A 2 GB memóriával ellátott HD 7850-et korábban picivel hetvenezer forint alatt lehetett megvenni, most viszont ezt jó tíz százalékkal csökkentették, hatvanezer forint közelébe. Aki még ennyit sem akar költeni egy jó kis VGA-ra, az megveheti az új, 1 GB memóriával szerelt Radeon HD 7850-et is, amit a Sapphire két év garancia mellett 55 000 forintért kínál. Korábban a HD 7770 kapcsán azt tapasztaltuk, hogy Full HD felbontáson vagy alatta nincs feltétlenül szükség a második gigabájt memóriára, ez nagyjából igaz a HD 7850-re is.

Egy szinttel feljebb, a Radeon HD 7870-ek ára is csökkent. Néhány napja a Sapphire vagy az MSI csak egy kicsivel kilencvenezer forint alatt adta a saját versenyzőjét, amit most már bőven nyolcvanezer forint alatt megkaphatunk. Nem ilyen nagymértékű, de szintén általános csökkenés tapasztalható a Radeon HD 7950-nél, ami korábban valamivel százezer forint fölött kezdett, most viszont több modell ára ötjegyű összegre zsugorodott.

Forró nyarat tudhatunk magunk mögött, biztosan sokan strandoltak, napoztak és közben fényképeztek. Őket célozta meg legújabb Facebook nyereményjátékával a PCX webáruház. A versenyben 18. életévüket betöltött magyar hölgyek vehetnek részt saját, egészalakos bikinis fényképükkel, amit az erre készített Facebook alkalmazással tölthetnek fel. Az a résztvevő, aki a legtöbb szavazatot kapja, egy Packard Bell EasyNote F5211 notebookkal lesz gazdagabb, illetve az összes résztvevő között kisorsolnak majd egy táblagépet. A nevezés és szavazás szeptember 24-én délben zárul.

Egér, billentyűzet és hűtők

A Drakonia után újabb ígéretes egérrel rukkolt elő a Sharkoon. A sötét DarkGlider egyik különlegessége, hogy talpait nem a szokásos műanyagból vagy valamilyen teflonhoz hasonló anyagból, hanem a még annál is keményebb kerámiából készítették. Lézeres érzékelője 6000 dpi maximális felbontásra képes, az egeret pedig nem kevesebb mint tíz programozható gombbal látták el. További extrája, hogy súlyozó rendszerrel vértezték fel, görgője pedig oldalra dönthető. A Sharkoon DarkGlider egér komoly tudását figyelembe véve nem is olyan nagyon drága, 13 030 forintért vásárolhatjuk meg.

Játékos billentyűzetet is vásárolhatunk Sharkoon márkajelzéssel. A Skiller egy egészen ígéretes darab, a szokásosokon felül húsz kiegészítő gombja van, melyekből mindkét oldalra öt-öt, felülre pedig tíz jutott. A Skiller egyik lényeges tulajdonsága, hogy egyidejűleg tizennyolc billentyű lenyomását tudja kezelni (18KRO). Kapunk hozzá fejlett programozófelületet is, ahol nem csak az extra, hanem a standard billentyűk funkciója is átszabható. Nagy kár, hogy a kedvező, 4788 forintos vételárba nem fért bele a háttérvilágítás.

Nyár elején futott be a hazai piacra a Cooler Master legújabb csúcskategóriás processzorhűtője, a TPC-812XS, melynek fő különlegessége, hogy hőcsövek mellett hőkamrát is felhasznál a processzoron képződő meleg elvezetésére. A hatalmas bordára gyárilag egy ventilátort szereltek, és az óriást 22 080 forintért lehetett megvásárolni. A napokban érkezett egy valamivel olcsóbb verziója, mely azért kerül kevesebbe, mert nincs rajta 120 milliméteres ventilátor, de ahogyan az eredetihez, ehhez is jár szerelőkészlet két lapátkerékhez. A ventilátor nélküli modellt TPC-800-nak keresztelték, vételára pedig 18 160 forint.

Processzorhűtői mellé már jó ideje csomagol hővezető pasztát a Cooler Master, amit akár külön is megvehetünk. A háromféle típusból a legegyszerűbb, fehér színű az IC Value V1, melynek hővezetési tényezője közelíti a 2 W/mK értéket. Lényegesen jobb nála az aranyszínű IC Essential E2, amely 3,5 W/mK értékkel büszkélkedik, a legjobb pedig az ezüstös IC Essential E1, mely eléri a 4,5 W/mK-t. Mindhárom paszta 1,5 milliliteres kiszerelésben kapható, kissé furcsa módon különböző teljesítményük ellenére azonos, 900 forintos áron.

Multimédia

Újabb, ezúttal nagyon kedvező árú tablettel rukkolt elő a MyAudio. A Series 7 708M héthüvelykes, mai mércével mérve már elég kis felbontású, 800x480 pixeles kapacitív érintőképernyőt kapott, ennek meghajtásáról 1,2 GHz-en pörgő, egymagos Wondermedia WM8850 SoC és Mali-400 MP grafikus mag gondoskodik 512 MB memória és 8 GB-os háttértár segítségével, utóbbi microSD kártyával bővíthető. Természetesen az operációs rendszer negyedik generációs Android, és van HDMI, USB, Wi-Fi, hangszóró és egy VGA felbontású előlapi kamera videotelefonáláshoz. Nem hiányoznak a MyAudio hozzáadott extrái sem, mint a 30 GB-os, felhőalapú online tárhely vagy a kétszáz csatorna vételét biztosító internetes tévészolgáltatás. Nyilván nem a MyAudio Series 7 708M a legfejlettebb tablet a piacon, de 29 990 forintért kimondottan figyelemreméltó ajánlat.

Sok konkurense mellett a hálózati médialejátszók terén jól ismert Xtreamer is rendelkezik Android futtatására képes médialejátszóval. Az Xtreamer SideWinder 3 a Realtek RTD 1186-os processzorra épül, ami a robotos operációs rendszer mellett a 3D tartalmakkal is megbirkózik. A térhatású képet HDMI 1.4 csatlakozón küldi ki, emellett van komponens és kompozit kimenete is, a hangot pedig a HDMI mellett analóg sztereóban, vagy koaxiális és optikai formában digitálisan is ki tudja küldeni. Adatot Ethernet hálózaton, két USB 2.0 csatlakozóján és (SD) kártyaolvasóján keresztül fogad, szerelhető a belsejébe 2,5 hüvelykes merevlemez, illetve számítógépes kommunikáció céljából kapott egy USB 3.0 uplink csatlakozót. Fél éve még legalább 50-60 000 forintot elkértek volna az Xtreamer SideWinder 3 tudásáért, ma viszont már 33 830 forintért megvásárolható.

Ha elegünk van a vezetékekből, és szeretnénk nélkülük hangot továbbítani valami Bluetooth-képes eszközről, mondjuk mobiltelefonról, akkor érdemes lehet egy pillantást vetni az egyszerűen csak BTR006-nak nevezett eszközre. A gyufásskatulya méretű dobozka jack csatlakozóját hangszórókészletünk analóg bemenetére kell kötni, majd a Bluetooth modult elérhetjük a lejátszóval. Az eszköz a szabvány 2.1-es verzióját használja, vagyis hatótávolsága elérheti a tíz métert. Áramellátásáról beépített, 250 mAh-s akkumulátor gondoskodik, 12 órányi lejátszást biztosít, töltése pedig 2,5 óráig tart. A BTR006 vételára 7990 forint.

Szintén mobil készülékekhez lehet hasznos a Choiix külső akkumulátora. A kártyapakli méretű, 132 grammos dobozkába 5600 mAh-s akkut rejtettek, ami 5 volton akár 2 amperes áramerősség leadására is képes; ezzel egy okostelefon akkuját 3-5 alkalommal fel lehet tölteni. Ha kifogyott belőle az energia, egy éjszaka (6-8 óra) alatt táplálhatjuk vissza. A Choiix külső akku fehér és fekete színben kapható, vételára 11 050 forint.

Új Dell és HP notebookok

Többek között abból lehet tudni, hogy kezdődik az iskola, hogy a boltok polcait elöntötték az új notebookok. A Dell is megújult, az alsóházban 15,6 hüvelykes Inspiron 5520 sorozatával indulnak. A külsőhöz egy világos ezüst árnyalatot választottak, amit hagyományosan többféle színben kapható, cserélhető fedélbetét egészít ki. Hardverben őrzi a Dell az Intel hagyományt, és a Core i processzorok harmadik generációjára voksolt. Egyelőre a legolcsóbb i3-at még nem láttuk, csak drágább, i5-ös és i7-es összeállításokat.

A Core i5-3210M processzorral, 4 GB memóriával, 500 GB-os merevlemezzel, integrált grafikus maggal, négy USB 3.0 csatlakozóval és hatcellás akkuval ellátott modell Windows nélkül és egy év garanciával 175 247 forintba kerül, ezzel nem nevezhető éppen olcsónak. Aki valami komolyabbra vágyik, nézze meg a drágább, 228 854 forintos összeállítást, mert bár ehhez sem jár Windows és a garancia is csak egy év, de négymagos Core i7-3612QM processzort, 8 GB memóriát, Radeon HD 7670M grafikus alrendszert és 1 TB-os merevlemezt szerelnek bele.

A HP kisvállalati ProBookjai matt kijelzőjük és a hasonló árú, otthonra szánt modelleknél robusztusabb felépítésük miatt közkedveltek. A friss, 70-es vagy 75-ös számról azonosítható széria a komolyabb EliteBookokéhoz hasonló, szögletes formatervet kapott, a nagyoknál sötétebb – szerintünk egészen tetszetős – árnyalattal. A 14 hüvelykes modellek között találtunk egy olyat, aminek elsősorban az AMD-pártiak örülnek majd: a HP ProBook 6475b-nek a legfrissebb, Trinity családba tartozó AMD A6-4400M processzora van, melynek két magja alapból 2,70 GHz-en jár, de akár 3,20 GHz-ig is fel tudnak pörögni. A központi egységben Radeon HD 7520G grafikus mag dolgozik, 192 számolóegységével nem képvisel komoly 3D-s teljesítményt, de azért alapszintű játékhoz elég lesz. A konfigurációt 4 GB memória, 500 GB-os merevlemez, USB 3.0, eSATA és DispalyPort csatlakozó, hatcellás akkumulátor, Windows 7 Professional operációs rendszer, valamint három év garancia teszi teljessé, a vételár pedig 216 726 forint.

Első hallásra magasnak tűnhet az AMD-s ProBook ára, de érdemes mellétenni egy alap Intel konfigurációt, hogy pontosan lássuk a viszonyokat. A szintén 14 hüvelykes ProBook 6470b második generációs – tehát nem a legfrissebb – Core i3-2370M processzorral, 4 GB memóriával, CPU-ba integrált grafikus maggal, 320 GB-os merevlemezzel és az előbbi AMD márkatárssal azonos felszereléssel 251 955 forintot kóstál. Vagyis lényegesen drágább nála, és bár processzorban erősebb is, 3D-s és multimédiás képességekben az AMD a nyerő.

Felfrissült a csúcs HP EliteBookok kínálata is. Külsőre nem sok változás történt, de a motorházfedél alatt generációt váltottak. A 15,6 hüvelykes, fémházas EliteBook 8570p-ben már a Core i processzorok harmadik generációja dübörög, amit az IGP mellett Radeon grafikus rendszerekkel egészítenek ki. Megjelent az USB 3.0 csatlakozó, és a korábbi gyakorlathoz híven HDMI helyett DisplayPort monitorkimenetet tettek az analóg D-Sub mellé. A HP nemcsak ezen a téren tartja meg a hagyományos csatlakozókat: eSATA és soros port is került a csúcs vállalati vasra, amiről a dokkolóaljzat sem hiányzik. A 2,80 GHz-ről egészen 3,50 GHz-ig felpörgő Core i5-3360M processzorral, 4 GB memóriával, Radeon HD 7570 grafikus alrendszerrel, 1600x900 pixeles, matt kijelzővel, hatcellás akkumulátorral, Windows 7 Professional operációs rendszerrel és három év garanciával ellátott HP EliteBook 8570p vételára 375 247 forint.

Lenovo notebookok és kiegészítők

Annak ellenére, hogy jó két hónapja jelentették be, még csak most érkeznek az első, Ivy Bridge alapú Core i3 processzorral ellátott notebookok a hazai piacra. Azért a késlekedés, mert a kereskedőknél még bőséggel van raktáron az előző generációs modellekből, így amíg azok el nem fogynak, nem igazán számíthatunk a jobb IGP-vel szerelt utódokra. Múlt héten a Fujitsu Lifebook UH552 képében megmutattuk az első alacsony fogyasztású Core i3-3217U-val szerelt notebookot, most itt az első normál, 35 wattos i3-3110M-mel ellátott masina.

A 2,40 GHz-es HD Graphics 4000-el felvértezett lapka a 15,6 hüvelykes Lenovo IdeaPad Z580-ban debütál, mellé 4 GB memóriát, 1 TB-os merevlemezt és GeForce GT 630M grafikus kártyát tettek, került rá két USB 3.0 és HDMI csatlakozó, akkumulátora hatcellás, vételára pedig 196 990 forint, vagyis nem éppen olcsó. Aki szeretne kicsit spórolni, Windows 7 Home Premium nélkül 181 590 forintért viheti haza. Érdemes észben tartani, hogy Core i5-3210M-mel és 8 GB memóriával az IdeaPad Z580 Windows nélküli változata 204 900 forintba kerül, tehát alig több mint 20 000 forinttal drágább az i3-asnál.

Korábban már mutattunk igényes Lenovo ThinkPad kiegészítőket: billentyűzetet, headsetet és vezeték nélküli egeret, ám most tálalunk még egy szép adagot. A vörös görgőjű Bluetooth egérnek van kisebb, olcsóbb, vezetékes társa, a Thinkpad Travel Mouse, mely hasonlóan praktikus formával, de oldalra nem dönthető görgővel 4990 forintos árral vesz részt a vásárlók kegyeiért vívott harcban.

Manapság óriási divatja van az SSD-knek, és saját méréseinkkel, illetve napi tapasztalatunkkal támaszthatjuk alá, hogy a flash memóriára alapozó tároló az utóbbi évek egyik legjobb teljesítménynövelő eszköze. Igen ám, de a kapacitásuk még most is nagyon kicsi, ezért egy SSD+HDD páros tűnik a leginkább nyerő megoldásnak, csakhogy a notebookok többségébe nem fér két 2,5 hüvelykes meghajtó, és az mSATA aljzat sem olyan elterjedt még. A legtöbb ThinkPadnek viszont 2,5 hüvelykes merevlemeztartóra cserélhető amúgy is háttérbe szoruló optikai meghajtója, ami ideális hely második tárnak. Az alap 7 vagy 9,5 milliméteres eszközöket fogadó Hard Drive Bay Adapter III a 400-as és 500-as ThinkPadsorozattól kezdve használható, vételára pedig 21 190 forint. Az újabb T és W sorozatú gépekhez létezik magasabb adapter is, abba akár 12,7 milliméteres winchestereket is be lehet tenni, vételára pedig 19 690 forint.

Aki sokat használja notebookját asztali környezetben, az biztosan nagyra értékeli az olyan sokoldalú notebookállványt, mint a Lenovo Essential Notebook Stand. A magasságban és dőlésben is állítható talapzattal könnyen szemmagasságba hozható a laptop monitora, ráadásul elforgatható is, így munkánkat egyszerűen meg tudjuk mutatni például a mellettünk vagy velünk szemben ülőnek. Az állvány kompatibilis a legtöbb 9-17 hüvelyk közötti ThinkPad és Ideapad notebookkal, vételára pedig 20 990 forint.

Minőségi notebooktáskákat is kínál a Lenovo ThinkPad-stílusban. A Business Backpack hátizsákot ellenálló nylon és műbőr jellemzi, puha notebookrekeszébe legfeljebb 15,6 hüvelykes laptop fér, emellett rengeteg kisebb-nagyobb zsebbel látták el, melyekbe jól elrendezhetőek napi feladataink kellékei, legyenek azok apróságok vagy éppen egy nagyobb mappa, esetleg vizespalack. Odafigyeltek olyan részletekre is, mint a jó terheléselosztású vállpántok, a kényelmes hátrész vagy a bőröndre szerelést segítő pánt. A Lenovo ThinkPad Business Backpack 23 790 forintért vásárolható meg, és korlátozott élettartam-garancia vonatkozik rá.

rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés