Gyorskeresés
Új generáció - iPod nano 3G és touch
Megnéztük az Apple két újabb iPod zenelejátszóját, a harmadik generációs nanót és az iPhone-ból lett touchot.
Hirdetés
iPod touch – külsőségek
Az iPhone megjelenése után teljesen egyértelmű volt, hogy piacra fog kerülni egy telefonos funkció nélküli változat is, csak az volt kérdéses, hogy mikor. Az európai vásárlók legnagyobb örömére viszonylag hamar, fél éven belül jött a „butított” verzió, így az öreg kontinens lakói végre hivatalosan is élvezhették az iPhone-ban lévő funkciók garmadáját. A lejátszó bemutatásakor sokszor fogok hivatkozni az Apple első telefonjára, melyről a Mobilaréna több alkalommal is írt (Apple iPhone megateszt, Független iPhone teszt, Az iPhone mindenki ellen, Az iPhone szoftveres oldala). Nem szívesen keverek bele mobilos dolgokat ebbe cikkbe, de mivel a Touch gyakorlatilag ikertestvére az említett gépnek, kénytelen leszek.

A koncepció azonos az almatelefonéval, hatalmas kijelző, kevés gomb, vékony kialakítás. A méret változott, a zenelejátszó ugyanis vékonyabb (8 mm), de kicsit szélesebb (62 mm), mint társa, magasságuk és tömegük nagyjából megegyezik (110 mm, 120 gramm). Az anyaghasználat viszont teljesen más, az iPod touch hátlapja csillogós, karcolódásra erősen hajlamos fémből készült, ez volt az első generációs nano egyik leginkább kifogásolt pontja, ezt javították ki a második generációs modellnél, a touchnál pedig visszahozták, érthetetlen. A nálam járt tesztpéldány nem volt sokat használva, a hátlap mégis össze-vissza volt karcolva, ami egyrészt nem valami esztétikus, másrészt roppant idegesítő, elvégre valaki leszurkol több tízezrest egy ilyen masináért, ami egy hét múlva úgy néz ki, mintha megsmirglizték volna hátulról. A bal felső sarokban van egy műanyag rész, ami szintén ront egy keveset az összhatáson.

Az előlap fekete színű, körülötte sötétszürke perem található, amely a tapasztalatok szerint a kijelzővel ellentétben elég sérülékeny. A megjelenítő szerencsére nem az, ugyanazt a karcálló borítást kapta, mint tesója, tehát rendkívül ellenálló a külső erőkkel szemben. A kijelző 3,5 hüvelyk átlójú, felbontása 320x480 pixel. A képminőség elsőosztályú, de sajnos gyengébb, mint az iPhone-é, ez bizony nem ugyanaz a panel, a színek kevésbé élénkek. Érintésérzékeny és természetesen multi-touch rendszerű, azaz egyszerre több ponton képes érzékelni a nyomást, ez még mindig egyedülálló és egyben szenzációs tulajdonság.

A bekapcsológomb a bal felső sarokba került, ezzel küldjük készenléti állapotba a gépet (ami ekvivalens a billentyűzárral), szóval gyakran fogjuk használni. Az imént említett gomb megfelelő méretű és süllyesztett, véletlenül szinte lehetetlen megnyomni. Jobb- és baloldalt nincs semmi, alulra pedig az adatkábel és a fülhallgató csatlakozói kerültek. Hangszórót hiába keresünk, nem találunk sehol, ami valljuk be, elég nagy veszteség. Az iPhone-ban lévő kamera szintén hiányzik a touchról, ám az egy PMP-n igazából nem is létszükséglet. A fülhallgató-kimenet standard 3,5 mm-es jack csatlakozó, szerencsére bármilyen fülest bele lehet dugni, nem csak a gyárit. A kialakítása viszont kicsit furcsa, ugyanis egy íves felületű részre került, ami miatt úgy néz ki, mintha ki akarna esni belőle a fülhallgató – szerencsére ez csak a látszat.

A flashmemóriás lejátszóból három típus létezik, a legkisebb tárkapacitása 8, a közepesé 16, a legnagyobbé pedig 32 GB. Az akkumulátoros üzemidő mindhárom verziónál azonos, a gyártó 22 óra zenelejátszást vagy 5 óra filmnézést garantál egy töltéssel – ez csak közelít a valósághoz, tapasztaltom szerint az az 5 óra inkább 4. A telep teljes feltöltése 3 órát vesz igénybe, de van másfél órás gyorstöltés is, mely 80 százalékra tornássza fel a töltöttségi szintet. A személyi számítógépekhez az ún. Dock connectoron keresztül köthetjük a gépet, melyet aztán az iTunes nevű szoftver fog kezelni. A csatlakozó elvileg tévékimenet is egyben, az efféle használathoz viszont külön kábel szükséges, ilyet a géphez nem adnak; a gyári tartozékok a következők: sztereó füles, adatkábel, dokkoló adapter, szövet törlőkendő, leírás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Terítéken az újgenerációs almás újdonságok
Könnyű és jól szól a Razer Moray+
-
Zenés Samsung páro-S
Kipróbáltuk a Samsung kavics alakú S2, illetve lapos, fényes-fémes S3 zenelejátszóját.
-
Iriver kvartett
Négy különböző felépítésű, de egy gyártótól származó mini médialejátszót teszteltünk.
-
Jó árú mini médialejátszó
Vajon mit nyújt az Alcor Lux névre keresztelt, sokat ígérő lejátszója?
-
Csak zene, de az nagyon!
Meghallgattuk, mit tud a Cowon iAudio U5 lejátszó.
Előzmények
Tévét is nézhetünk az LG új médialejátszóján
Okos médialejátszó az iRivertől
-
Samsung P2 - kis gép nagy képpel
Megcsodáltuk a koreaiak új érintőképernyős, bluetoothos mini médialejátszóját.
Merevlemezzel is kapható az Archos 405 médialejátszó
-
ZENélő egérmozi
Megnéztük, mit tud a Creative nyáron megújult Zen hordozható médialejátszója. Vajon a 2,5 hüvelykes kijelző elég a mozizáshoz?
-
Cowon A3 - PMP a köbön
Megkaparintottuk az A2 ráncfelvarrt utódját, melynek már a HD felbontás sem okoz gondot, sőt tévézni is lehet vele.
-
Samsung YP-T10 - Vaú!
Az új lejátszó a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk. A Samsung ismét megmutatja, hogy van helye a prémium szegmensben.
-
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kijelzővédő fólia felhelyezése
A drága érintőkijelzős okostelefonokat érdemes ...
Már elérhető az FF XIII-2 Lightning & Amodar DLC
Tegnap óta elérhető az FFXIII-2 első letölthető...
Új csúcsmodellel készül a Nokia
A Mobile World Congress során legalább egy csúc...
G.SKILL RipjawsX - Egy erős közepes?
Végre kezemben a G.Skill F3-12800CL7D-4GBXM ram...
Google Chrome Andoird modellekre
Elkészült a népszerű Google Chrome böngésző And...
Sleeping Dogs: Bejelentés
A Square Enix leleplezte az eleddig rejtélyességet okozó Sleeping Dogs című játékot.
MA!TV: androidos PNA
Megjött hozzánk a WayteQ legújabb navijának prototípusa. Páros lábbal tapos a WinCE lelkébe.
Szabad szoftvert a sulikba?
A Tisztaszoftver program bizonytalan jövője nagy lehetőség a nyílt forráskód hívei számára. Elindult a Szabad út weboldal.






