Gyorskeresés
Hardver
Online vásárlás
Kiemelt gyártók
RSS csatornák
Új generáció - iPod nano 3G és touch
Megnéztük az Apple két újabb iPod zenelejátszóját, a harmadik generációs nanót és az iPhone-ból lett touchot.
iPod nano 3G – belső, változások
A nagyobb kijelző megkívánta, hogy ezúttal valami dizájn is legyen a menüben. Az Apple-t emiatt nem kell félteni, jól vették ezt az akadályt. A rendszer struktúrája és felépítése megmaradt, a lényegi különbség az, hogy a szöveget (azaz a menüpontokat) a képernyő bal oldalán láthatjuk, jobbra pedig mindig egy kép kerül, mely szemlélteti az aktuális rész tartalmát. A főmenüben jobb híján egy véletlenszerűen kiválasztott albumborító kinagyított része úszkál, hogy mi alapján választ a gép, azt nem tudom, nálam valamiért szinte mindig Kispál és a Borz volt, pedig nem ez volt a legtöbbet hallgatott muzsika a tesztkészüléken.

A zenei rész nem sokat változott, továbbra is előadó, album, stílus és szerző szerint szelektálhatunk muzsikáink között. Lehetőség van a dalszöveg megjelenítésére, menet közben osztályozhatjuk az aktuális számot, tekerhetünk, valamint beállíthatjuk az ismétlést. Van viszont egy új menüpont, melyet a touchból már ismerhetünk: Cover Flow.


Itt annyira nem látványos a dolog, mint az érintőkijelzős iPodon, melynek fő oka, hogy a nano hardvere egy kicsit gyengének tűnik a dologhoz; egyrészt a képek elég lassan töltődnek be, másrészt ha gyorsan tekerünk egyet a Click Wheelen, a lemezek csak akadozva gördülnek tovább. Alapvetően azért itt is jópofa a dolog. Átlagos nézetben (azaz mondjuk előadóknál) van gyorskeresés; ha megfelelő sebességgel görgetjük a tárcsát, megjelenik előttünk az ábécé egy betűje, amit gyorsan el tudunk tekerni a kívánt kezdőbetűhöz.

A hangszínszabályzóban ezúttal sem tudunk egyéni sémákat létrehozni, de legalább van vizuális képünk az előre definiáltakról (lásd a képen). A Beállítások menüpontban rengeteg dolgot piszkálhatunk: a kijelző fényereje, a menü felépítése, ismétlés, keverés, hangerőkorlát, hangoskönyvek olvasásának sebessége.

A mozgóképek lejátszásával kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint a touchnál: H.264, azaz konvertálgatás. A képminőség és a sebesség tökéletes, ha valakit nem zavar, hogy egy relatíve apró kijelzőn kell filmeznie, az tökéletesen meg lesz elégedve a nanóval. Hangszóró ezen sincs – pittyegő viszont van –, így a mozizás csak fülhallgatóval lehetséges, melyből a gyári olyan, mint az összes többi iPodé, a hangminőségről tehát nem tudok semmi újat elmondani.

Megújult a játékkínálat is. A bénácska Pasziánsz helyett most már a Klondike-kal tudunk kártyázni. Van továbbá egy Vortex nevű faltörő játék, melyben ütőnk egy amolyan csőben van és körbe-körbe tud mozogni – azaz végre kitaláltak egy játékot, melyet tökéletesen lehet irányítani a Click Wheellel. A legnagyobb királyság azonban nem ez, hanem a teljesen kicserélt Music Quiz. A kérdések az előző verzióval ellentétben nem arra korlátozódnak, hogy épp melyik zene szól, a nanón lévő fájlok ID3 tagjeiből rengeteg dolgot kérdez a program, vannak bónusz részek, rengeteget játszottam vele, nagyon élveztem.

Az extra funkciók nem hoznak újat. Van névjegyzék, naptár, világóra, ébresztő, stopper és időzítő, ennél több egy ilyen eszközbe nem is kell. A képnézegető finoman szólva is villámgyors, a képek között olyan sebesen lehet tekerni, hogy az már-már hihetetlen. Bónuszként diavetítő funkciót is találunk benne.
Összegezve, az új generációs iPod nano méltó elődeihez. Egy rendkívül kis méretű, jó minőségű, szolgáltatásokban gazdag készülék, melyből egyedül az FM rádiót hiányoltam. Ajánlott fogyasztói ára 44 500 forint (4 GB), illetve 60 000 forint (8 GB). Mind ő, mind pedig az iPod touch megérdemlik az ajánlott plecsnit.
![]() |
| iPod touch iPod nano 3G |
Bocha
BitMarket ajánlatok
-
Trust 5.1 External Surround Sound Card SC-5500p
Specifikációk: Sample rate: 48, Csatlakozás: usb, 5.1 surround hangzás: van, 4 hangszóró támogatás: van, Audio s...
9 275 Ft-tól -
Asus Xonar D2
Specifikációk: Sample rate: 48 KHz, Csatlakozás: PCI Express x1, 5.1 surround hangzás: van, 6.1 surround hangzás...
37 400 Ft-tól -
Creative Sound Blaster X-FI Xtreme Gamer
Specifikációk: Sample rate: 96 kHz, Csatlakozás: PCI, 5.1 surround hangzás: van, 7.1 surround hangzás: van, THX ...
21 121 Ft-tól
-
Altec Lansing Orbit
11 086 Ft-tól -
Genius iSlim 1300
7 900 Ft-tól -
Logitech N700 Lapdesk notebook
13 900 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
Terítéken az újgenerációs almás újdonságok
Könnyű és jól szól a Razer Moray+
-
Zenés Samsung páro-S
Kipróbáltuk a Samsung kavics alakú S2, illetve lapos, fényes-fémes S3 zenelejátszóját.
-
Iriver kvartett
Négy különböző felépítésű, de egy gyártótól származó mini médialejátszót teszteltünk.
-
Jó árú mini médialejátszó
Vajon mit nyújt az Alcor Lux névre keresztelt, sokat ígérő lejátszója?
-
Csak zene, de az nagyon!
Meghallgattuk, mit tud a Cowon iAudio U5 lejátszó.
Előzmények
Tévét is nézhetünk az LG új médialejátszóján
Okos médialejátszó az iRivertől
-
Samsung P2 - kis gép nagy képpel
Megcsodáltuk a koreaiak új érintőképernyős, bluetoothos mini médialejátszóját.
Merevlemezzel is kapható az Archos 405 médialejátszó
-
ZENélő egérmozi
Megnéztük, mit tud a Creative nyáron megújult Zen hordozható médialejátszója. Vajon a 2,5 hüvelykes kijelző elég a mozizáshoz?
-
Cowon A3 - PMP a köbön
Megkaparintottuk az A2 ráncfelvarrt utódját, melynek már a HD felbontás sem okoz gondot, sőt tévézni is lehet vele.
-
Samsung YP-T10 - Vaú!
Az új lejátszó a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk. A Samsung ismét megmutatja, hogy van helye a prémium szegmensben.
-
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.




















