Gyorskeresés
Szponzorunk
Turion 64-belépő
Bemutatjuk a hazai piac jelentős szereplőinek három, SiS lapkakészletre épülő turionos noteszét.
Összegzés
A teszt során lényegében bebizonyosodott, hogy az ugyanarra a processzorra (sőt lapkakészletre) épülő gépek esetében is lényeges, mérhető különbségek adódhatnak a különböző gyártók által útjukra bocsátott modellek között. A turionos gépek választéka éppen ezért nagyon sokszínű, ami egyfelől jelenthet előnyt, de akár hátrányt is, hiszen ember legyen a talpán, aki jól behatárolt igényeinek megfelelő turionos noteszgépet szeretne vásárolni.
Belátjuk, hogy a mobil Sempron processzort tartalmazó gépnek a tesztben történő szerepeltetése gonosz húzás volt részünkről, hiszen mint ahogy az eredményekből is jól kitűnik, a nagy újdonságként beharangozott Turion 64 CPU néhány szempontból bizony alulmaradt az „elavult” technológiához képest. Mindezek között a legfájóbb az akkumulátoros üzemidő, melyben úgy látszik, továbbra sem sikerült maradandót alkotnia az AMD-nek. Marad tehát a nagyobb gyorsítótár, illetve a 64 bites kódok támogatása, ez utóbbi tulajdonság azonban továbbra sem használható ki teljes mértékben.
A noteszgépeket egyenként értékelve, bár az Acer Aspire 5002WLMi teljesítményét tekintve néhol elmaradt a többi modellhez képest, illetve ebben a gépben volt a legnagyobb étvágyú processzor, mégis azt mondhatjuk, hogy ebben a kategóriában nehéz az Acer gépénél jobb vételt találni. A noteszgép minőségére és tudására nemigen lehet panaszunk; amennyiben azonban valakinek hiányozna a komoly 3D-s gyorsító, vagy a FireWire csatoló, netán kártyaolvasó, az bizonyosan talál igényeinek megfelelő turionos noteszt az Acer bőségesnek mondható modellválasztékában. A gépre ugyan csak egy év jótállást vállal a gyártó (nemzetközi utazógarancia), ez azonban a vásárlást követő egy éven belül meghosszabbítható akár három évre is.
Az Asus A6K ugyan gyári mintadarab volt, ettől függetlenül meggyőző teljesítményt nyújtott. A gép ráadásul némileg időtállóbbnak bizonyult tesztünk többi résztvevőjéhez képest, köszönhetően a SiS PCI Express technológiát támogató lapkakészletének. A kifejezetten multimédiás felhasználási területre szánt A6K lényegében minden területen megállja a helyét, a gép hordozhatóságát azonban némileg korlátozza a meglehetősen rövid akkumulátoros üzemidő. A notebookra két év garanciát vállal a gyártó, ezzel lényegében elmondhatjuk, hogy bemutatónk szereplői közül az Asus gépe érkezik a legkedvezőbb jótállási feltételekkel.
A Fujitsu Siemens A7640-ről hasonlókat tudunk elmondani, mint az Acer Aspire 5002WLMi-ről; véleményünk szerint talán kiegyensúlyozottabb képet nyújtana a gép 512 MB memóriával szerelve, a bővítés azonban könnyűszerrel megoldható később is, illetve a gyártó kínálatában fellelhetünk több memóriával szerelt változatot. A tesztekben néhol ellentmondásos eredményeket produkáló notesz alapszintű feladatokra éppen elégséges teljesítmény nyújt, ám ha mindez meglehetősen nyomott árral párosul (márpedig ez a helyzet) könnyen komoly sikereket érhet el a piacon. A gépre mindössze egy év jótállást vállal a gyártó, ugyanakkor a Fujitsu Siemens weboldalán fellelhető a magyarországi helpdesk telefonszáma, illetve egy fórum is, mely segíthet az esetleges problémák megoldásában.
A Turion 64 mobil processzort tartalmazó noteszgépek közül ezúttal a SiS lapkakészletével szerelt modellek sorából ismerkedtünk meg három példánnyal. A lapkakészletet gyártó cég soha nem tartozott azok közé a gyártók közé, amelyek csúcsteljesítményű vezérlőkkel látják el partnereiket, ugyanakkor a SiS megoldásai cserébe kedvező árral kecsegtetnek. A későbbiekben igyekszünk megvizsgálni néhány ATI, illetve (amennyiben megjelennek az első példányok) NVIDIA lapkakészletre épülő turionos noteszgépet is, addig is azt javasoljuk azoknak, akik nem vágynak mindent elsöprő teljesítményre, mindamellett szeretnék visszafogni kiadásaikat, hogy bátran válasszanak maguknak a SiS lapkakészletet tartalmazó turionos noteszgépek közül.
![]() |
| Acer Aspire 5002WLMi Asus A6K Fujitsu Siemens A7640 |
Renwick
Az Acer gépeket a CHS Hungary Kft.-től, az Asus A6K-t és az ASUS hazai képviseletétől, a Fujitsu Siemens A7640-et a Notebook.hu-tól kaptuk kölcsön.
Azóta történt
-
A notebookok és a SEx
Heti piaci bemutatónkban az év végén befejeződő Sulinet Expressz keretein belük kapható hordozható számítógépekkel foglalkozunk.
-
Notebookot, de milyet?
Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.
-
Vékony Clevo notesz
Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.
-
Acer-ász
Athénben jártunk az Acer sajtókonferenciáján, ahol megismerhettük a cég üzleti eredményeit és legújabb termékeit.
-
Notebook-iránytű
Cikkünkben útmutatóval szolgálunk az ideális noteszgép kiválasztásához, és persze pár konkrét tippet is adunk.
Előzmények
Tovább bővül az Acer noteszgép-kínálata
PH! exkluzív: Sowah Dealer Nap 2005
Újabb kedvező árú notesz az Asustól
-
Mobilitás Acer módra
Az Acer öt különböző kategóriába tartozó noteszgépét vizsgáltuk.
Újabb turionos notesszel bővül az Acer flottája
-
Bemutatkozik a Turion 64
Az MSI közreműködésével megvizsgáltuk, megdöntheti-e a Turion 64 az Intel évek óta tartó egyeduralmát a könnyű notebookok piacán.
Notebookkal a rákbetegek megsegítéséért
Megabook S270 immár Magyarországon is
-
Bemutatkoznak az MSI MEGABOOK noteszgépei
Két modell fontosabb külső és belső tulajdonságaival ismerkedtünk a Magyarországon most debütáló notebook-szériából.
-
Körutazás Sonomában
Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.
-
Noteszgép méreten alul
A Sony VAIO TR3AP1 vizsgálata során megpróbáljuk kideríteni, vonatkozik-e rá a mondás: kicsi a bors, de erős.
-
Asus A3 notebook
Bemutatjuk a tajvani gyártó üzleti felhasználóknak szánt noteszsorozatának egyik új tagját, az A3000N-t.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
WP7 blog: A 256 MB RAM okozta limitációk
Avagy milyen korlátokba ütköznek a 256 MB RAM-m...
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







