Gyorskeresés
Szponzorunk
Turion 64-belépő
Bemutatjuk a hazai piac jelentős szereplőinek három, SiS lapkakészletre épülő turionos noteszét.
Intro
Nagyjából egy hónappal ezelőtt az MSI S270-es szubnotesze révén megismerkedhettünk az AMD szép reményű mobilprocesszorával, a Turion 64-gyel. Akkor említést tettünk a két rivális, az Intel és az AMD által alkalmazott megoldások közti főbb különbségekről, melynek során kitértünk az egyik leglényegesebb eltérésre; míg az Intel kész platformot nyújt a gyártóknak Centrino márkanéven, addig az AMD csak a fő rendszerkomponenst, azaz a processzort szállítja a Turion 64-alapú noteszgépekhez.

Nyilvánvaló, hogy egy noteszgépről kialakult összképet nem csak a processzor befolyásol, hiszen egy hordozható számítógép egymásra ható energiatakarékos komponensek sorából áll, ráadásul – lássuk be – ezeknél a gépeknél az ergonómia és a design lényegesen fontosabb szerephez jut, mint asztali társaiknál. Ez utóbbi szemponttól eltekintve az AMD Turion 64 mobil technológiájára épülő hordozható gépek meglehetősen sokszínűek lehetnek, tekintve, hogy közel féltucatnyi gyártó kínál, illetve fog kínálni lapkakészletet az új processzorokhoz, mindemellett a noteszgépek lényeges komponensét jelentő vezeték nélküli hálózati adapter is eltérő lehet gyártónként.
Fontos komponensek
Júniusi cikkünkben kiemeltük, hogy az AMD és a világ szeme most elsősorban ezeken a partnercégeken van, hiszen a komponenseket szállító vállalatok termékein legalább annyira múlik az új mobil technológia sikere, mint az új processzoron, amely egyébiránt bizonyította, hogy méltó ellenfele az Intel mobil processzorának, a Pentium M-nek. Az eltelt egy hónap alatt további három, Turion 64 mobil processzort tartalmazó hordozható számítógéppel ismerkedtünk meg, a magyar piacon közkedveltnek számító Acer, Asus és Fujitsu Siemens márkák képviseletében.
A processzor mellett mindhárom gépben a SiS által gyártott lapkakészlet lapul, a gépek kiépítése mindezek alapján hasonló, egyedül az Asus A6K modellje lóg ki kissé a sorból, amely a többinél univerzálisabb használatra hivatott, többek között a középkategóriás mobil 3D-gyorsítónak köszönhetően. A három gépben három különböző Turion 64 processzor dolgozott, esetenként eltérő órajelekkel és gyorsítótár-mérettel és fogyasztással, a gépek bemutatása után, cikkünk második felében kiderül, hogy mindez miként hat a notebookok teljesítményére és akkumulátoros üzemidejére. Az összehasonlítás során feltüntetjük egy 90 nm-es gyártási eljárással készült mobil AMD Sempron processzort tartalmazó gép mért adatait is, annyit már előre elárulhatunk, hogy az eredmények bizonyos szempontból minket is megleptek.
Mindenekelőtt azonban térjünk rá a noteszgépek bemutatójára, melynél szokásunkhoz híven név szerinti ábécésorrendben haladunk, így az első bemutatásra kerülő modell az Acer Aspire termékcsaládjába tartozó, 5002WLMi típusjelzésű gép.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A notebookok és a SEx
Heti piaci bemutatónkban az év végén befejeződő Sulinet Expressz keretein belük kapható hordozható számítógépekkel foglalkozunk.
-
Notebookot, de milyet?
Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.
-
Vékony Clevo notesz
Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.
-
Acer-ász
Athénben jártunk az Acer sajtókonferenciáján, ahol megismerhettük a cég üzleti eredményeit és legújabb termékeit.
-
Notebook-iránytű
Cikkünkben útmutatóval szolgálunk az ideális noteszgép kiválasztásához, és persze pár konkrét tippet is adunk.
Előzmények
Tovább bővül az Acer noteszgép-kínálata
PH! exkluzív: Sowah Dealer Nap 2005
Újabb kedvező árú notesz az Asustól
-
Mobilitás Acer módra
Az Acer öt különböző kategóriába tartozó noteszgépét vizsgáltuk.
Újabb turionos notesszel bővül az Acer flottája
-
Bemutatkozik a Turion 64
Az MSI közreműködésével megvizsgáltuk, megdöntheti-e a Turion 64 az Intel évek óta tartó egyeduralmát a könnyű notebookok piacán.
Notebookkal a rákbetegek megsegítéséért
Megabook S270 immár Magyarországon is
-
Bemutatkoznak az MSI MEGABOOK noteszgépei
Két modell fontosabb külső és belső tulajdonságaival ismerkedtünk a Magyarországon most debütáló notebook-szériából.
-
Körutazás Sonomában
Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.
-
Noteszgép méreten alul
A Sony VAIO TR3AP1 vizsgálata során megpróbáljuk kideríteni, vonatkozik-e rá a mondás: kicsi a bors, de erős.
-
Asus A3 notebook
Bemutatjuk a tajvani gyártó üzleti felhasználóknak szánt noteszsorozatának egyik új tagját, az A3000N-t.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.







