Gyorskeresés
Szponzorunk
Turion 64-belépő
Bemutatjuk a hazai piac jelentős szereplőinek három, SiS lapkakészletre épülő turionos noteszét.
Acer Aspire 5002WLMi
A széles kijelző miatt kiszélesedett kasztnit kapott gép külalakja számos Acer-jellegzetességet hordoz magán, így többek között itt is feltűnnek a lekerekített vonalak, illetve a jellegzetes ezüst előlap, melyen a hangszórók mellett számos visszajelzőfény, vezérlőgomb, egy USB kapu, illetve a hangrendszer ki- és bemenetei kaptak helyet. A gép bal oldalán egyedül az optikai meghajtót találjuk meg, a portok jórészt a gép jobb oldalára kerültek. Itt a két USB kapun és a modemen, továbbá a LAN-csatlakozón és a CardBus aljzaton kívül két „vakdugót” is láthatunk, ezek lettek volna a FireWire és a TV-kimenet kivezetései, az Aspire 5002WLMi-ről azonban lemaradtak ezek a csatlakozási lehetőségek.
Az Acer belépőszintű turionos noteszgépének kijelzőpanelja alatt nem a gyártóra jellemző, hajlított klaviatúra lapul; ez a billentyűzet bizony teljesen egyenes, ugyanakkor azok számára, akik csak most térnek át noteszgépre, ez legfeljebb eggyel kevesebb megszokni való tényezőt jelent. A magyar ékezeteket is tartalmazó billentyűzet mindemellett jó minőségű, kiosztására nem lehet panaszunk, minden gomb a helyén van.

A klaviatúra alatt szintén jellegzetes, két gombbal és egy négyirányú scrollozóval ellátott érintőpad lapul, mely követi a kijelző arányait. A tervezők a billentyűzet jobb felső sarkánál helyezték el a visszajelzőfényeket, három funkciógombot, illetve a bekapcsológombot is.
A gép bekapcsolása után mérsékelt üzemzaj mellett dolgozott, a ventilátor mindazonáltal gyakorta indult be, hogy a hűvös légárammal lehűtse az 1,6 GHz-en dolgozó Turion ML-30-as processzort. Az előre telepített Windows XP Home operációs rendszer végső telepítési fázisa után azonnal intenzív használatnak tettük ki a gépet, amely tovább erősítette bennünk azt a hitet, hogy a maximálisan 35 wattot fogyasztó processzornak bizony elkel a lényegében folyamatosan dolgozó aktív hűtés.

Az Aspire 5002WLMi 15,4 hüvelykes, WXGA (1280x800 pixeles) felbontású kijelzője jó minőségű képet nyújtott, a kijelző képaránya mozifilmek lejátszásához is ideálissá teszi a gépet. A kijelzőt a SiS Mirage 2 típusú integrált vezérlője látja el képi adatokkal; ez a típus számos más integrált megoldáshoz hasonlóan a rendszermemóriából foglalja le a megjelenítéshez szükséges memóriamennyiséget. Csodát nem érdemes ettől a megoldástól várni; a hardveresen DirectX 8.1-kompatibilis, AGP csatolót használó vezérlő a mai modern játékprogramok által támasztott igényekkel már nem boldogul.
| Acer Aspire 5002WLMi | |
| Processzor | Turion 64 ML-30 (1,6 GHz, 1 MB L2-cache, 35 W TDP) |
| Lapkakészlet | SiS M760 |
| Memória | 2 x 256 MB DDR333 |
| Merevlemez | 60 GB Ultra-ATA100, 4200 rpm, 8 MB cache |
| Kijelző | 15,4" WXGA (1280x800 pixel) |
| Grafika | SiS 330 Mirage 2 |
| Hang | SiS 7012 audiovezérlő |
| Optikai meghajtó | DVD±R/RW DL író |
| Kommunikáció | V.92/V.90 modem, Fast Ethernet, 802.11b/g WLAN |
| Interfészek | 3 x USB 2.0, D-Sub kimenet, PC Card slot |
| Akkumulátor teljesítménye | 65 Wh |
| Méret, tömeg | 364 x 279 x 38,9 mm, 2,8 kg |
| Jótállás | 1 év nemzetközi utazógarancia |
| Fogyasztói ár | 263 625 Ft |
A notesz egyéb paramétereit tekintve elmondhatjuk, hogy a 3D-s megjelenítést leszámítva általános felhasználási területre bőven elégséges teljesítményt nyújt az Acer Aspire 5002WLMi. A gépet 512 MB memóriával és kétrétegű lemezeket is kezelő DVD-íróval szerelik, és ugyan jól láthatóan kihagytak belőle bizonyos funkciókat (Firewire, TV-kimenet), ezeket azonban a sorozat nagyobb tudású gépein mind megtalálni – némi felárért cserébe.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A notebookok és a SEx
Heti piaci bemutatónkban az év végén befejeződő Sulinet Expressz keretein belük kapható hordozható számítógépekkel foglalkozunk.
-
Notebookot, de milyet?
Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.
-
Vékony Clevo notesz
Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.
-
Acer-ász
Athénben jártunk az Acer sajtókonferenciáján, ahol megismerhettük a cég üzleti eredményeit és legújabb termékeit.
-
Notebook-iránytű
Cikkünkben útmutatóval szolgálunk az ideális noteszgép kiválasztásához, és persze pár konkrét tippet is adunk.
Előzmények
Tovább bővül az Acer noteszgép-kínálata
PH! exkluzív: Sowah Dealer Nap 2005
Újabb kedvező árú notesz az Asustól
-
Mobilitás Acer módra
Az Acer öt különböző kategóriába tartozó noteszgépét vizsgáltuk.
Újabb turionos notesszel bővül az Acer flottája
-
Bemutatkozik a Turion 64
Az MSI közreműködésével megvizsgáltuk, megdöntheti-e a Turion 64 az Intel évek óta tartó egyeduralmát a könnyű notebookok piacán.
Notebookkal a rákbetegek megsegítéséért
Megabook S270 immár Magyarországon is
-
Bemutatkoznak az MSI MEGABOOK noteszgépei
Két modell fontosabb külső és belső tulajdonságaival ismerkedtünk a Magyarországon most debütáló notebook-szériából.
-
Körutazás Sonomában
Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.
-
Noteszgép méreten alul
A Sony VAIO TR3AP1 vizsgálata során megpróbáljuk kideríteni, vonatkozik-e rá a mondás: kicsi a bors, de erős.
-
Asus A3 notebook
Bemutatjuk a tajvani gyártó üzleti felhasználóknak szánt noteszsorozatának egyik új tagját, az A3000N-t.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
WP7 blog: A 256 MB RAM okozta limitációk
Avagy milyen korlátokba ütköznek a 256 MB RAM-m...
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.









