Hosszú hetek teltek el azóta, hogy utoljára Eee PC – vagyis Asus netbook – startolt a hazai piacon. Szerencsére a napokban vége szakadt az áldatlan állapotnak, itt van az újabb, ám ezúttal nem Eee PC névvel induló Asus minigép. Az N családba építették be, melyben a legnagyobb az N50-es 15,4 hüvelykes képátlóval, de van 14,1 hüvelykes N80-as (azért a 80-as szám, mert a 4 a távol-keleten szerencsétlen, míg a 8 szerencsés), és 12,1-es N20, amit már teszteltünk is.
A legkisebb N-es modell 10”-os kijelzője miatt az N10 nevet kapta. A sorozatra jellemző modern, de nem eltúlzott formaterv a netbookon is visszaköszön. Felső borítása nem mintás, mint az N20-nak, hanem homogén, szürkés színű, ezt zsanértájékon egy kis krómmal, alul pedig feketével egészítettek ki. Élőben egészen kellemes jelenség a kicsike, a hátuljából kilógó hatcellás akkumulátor sem ront túl sokat a látványon.
Elöl csupán a kártyaolvasó és a hangszórók vékony bevágásai törik meg a formát. A fedél élén, középen kis fülecske van, ami nem rejt zárszerkezetet, csak a mágnessel és zsanérok erejével tartott burok felnyitását segíti. A hátsó traktust teljes egészében az akkumulátor tölti ki. Méretéből jó hosszú üzemidőre lehet számítani, bár az N10-ben bőven van hardver, ami ezt csökkentheti...
Az oldalsó csatlakozók elrendezése teljesen más, mint az Eee PC 1000H-nál, tehát itt minden bizonnyal teljesen új belsőt használt az Asus. Jobbra elöl ExpressCard foglalatot látni – először került ilyen Asus netbookra. Utána hagyományosabb aljzatok sorakoznak: hang ki- és bemenet, USB, analóg monitoros, Ethernet és a az elektromos hálózaté. A másik oldalon is van egy olyan konnektor, amit ritkán látni a minigépeken. A digitális HDMI-ről van szó, ami mögött diszkrét VGA is rejtőzhet. Hozzá tartozik a monitorkimenet mellett látható retesz is, amivel a VGA kapcsolható integrált és diszkrét között. Hogy megtörténjen a váltás, újra kell indítani a gépet. A bal oldalra kaptunk még egy reteszt, amivel a vezeték nélküli hálózati eszközöket (Wi-Fi, Bluetooth) lehet aktiválni, és két USB aljzatot.
Kinyitva az N10 sokban hasonlít N20-as nagyobb testvérére. Tükörbevonatos – ez ritkaság a netbookoknál – kijelzője körül fényes fekete keret húzódik. Alsó része egy vékony krómkerettel indít, majd jön az N20-éhoz hasonló, széles és lapos gombokkal megrakott billentyűzet. A kicsinél is méretes egérpad van a csuklótámaszban, amit ezúttal világosabbra a külsővel egyező színűre festettek. Krómos gombjai között most is ott csücsül az ujjlenyomat-olvasó.
A gyakran ölben használatos minilaptopoknál fontos, hogy milyen szögben nyílik ki a fedelük, benne a kijelzővel. Az Asus N10 alaposan kinyújtózik, majdnem annyira, mint az Eee PC 1000H.
A netookok között nagynak számító 276x195 mm-es fenéklemezen egyetlen hatalmas ajtó terpeszkedik, amire néhány szellőzőnyílás is került. Az akkumulátornak nincsenek lábai, és látható, hogy a kisebb – háromcellás – nagyjából meddig – a netbook hátsó vonaláig – húzódik.
Eltávolítva a fedelet megtaláltuk a hagyományos, 2,5”-os SATA merevlemezt, amit biztonság kedvéért fémkabátba öltöztettek. Tőle jobbra látható az egyetlen memóriahely, benne az 1 GB-os modullal. A RAM másik része valahol a burkolat alatt rejtőzik az alaplapra forrasztva. Sajnos az Asus hazai képviselete nem támogatja, hogy ennél jobban megbontsuk gépeit, így csak sejteni tudjuk, hogy a processzor, a chipkészlet és a GPU valahol a jobb oldalon rejtőzik. Szabad rálátásunk nyílt még az Atheros Wi-Fi modullal betöltött mini PCI Express helyre.
Az Asus N10 fő érdekessége, hogy a viszonylag gyenge, elsősorban kis fogyasztásra és alacsony árra kihegyezett Centrino Atom platform mellé egy diszkrét GeForce grafikus rendszer tettek, ami a 3D-s teljesítményt és a HD videokódolási képességeket növeli sokszorosára. Persze csodára nem szabad számítani, mert a gyorsulás csak az eredeti hardverhez képest nagy. A GeForce 9300M GS a maga 16 számolóegységével és 64 bites memóriakezelőjével inkább csak jelképesen gyorsítja a 3D-t, játékhoz nagyon kevés. HDMI csatlakozójával viszont mozigépnek jó lehet az Asus N10. Feltéve, hogy van megfelelő tévé a közelben, mert a 10”-os, továbbra is csak 1024x600 pixel felbontású, LED háttérvilágítású kijelző nem igazán nyúlt moziélményt. Túlmutat az eddig nálunk járt netbookokon a 2 GB memória, a tesztgépünkben lakozó 320 GB-os merevlemez, és a Gigabit Ethernet vezérlő. A vezeték nélküli hálózatos szekciót Atheros Draft N Wi-Fi modul és Bluetooth egység erősíti, és van ExpressCard bővítőhely, valamint három USB aljzat is. Eltekintve az Atom processzortól és az optikai meghajtó hiányától, azt mondhatjuk, hogy az Asus N10 felszereltsége a szubnotebookokéval vetekszik. Kár, hogy az ára is, ami közel 200 000 forint.
| Termék megnevezése | Asus N10Jc |
| Processzor | Intel Atom N270 (1,6 GHz, 512 kB L2 cache, 533 MHz FSB) |
| Lapkakészlet | Intel 945GSE és ICH7-M |
| Memória | 2048 MB DDR2-667 |
| Kijelzo | 10,2", 1024x600 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással |
| Grafika | NVIDIA GeForce 9300M GS |
| Hang | Realtek ALC662 |
| Merevlemez | 2,5"-os Hitachi 320 GB SATA-II 5400 rpm |
| Optikai meghajtó | nincs |
| Kommunikáció | Atheros IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Bluetooth+EDR, Gigabit Ethernet |
| Interfészek | - 3 x USB 2.0, - D-Sub analóg és HDMI digitális monitorkimenet, - Ethernet, - analóg audio ki- és bemenet, - digitális audiokimenet, - ExpressCard |
| Extrák | 1,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó, ujjlenyomat-olvasó |
| Akkumulátor kapacitása | 3 cellás - 26,64 Wh 6 cellás - 53,28 Wh |
| Méret | 276 x 195 x 37 mm |
| Tömeg | 1,40 kg (3 cellás akkumulátorral) |
| Operációs rendszer | nincs |
| Gyártó weboldala | www.asus.com |
| Termék weboldala | N10Jc |
| Fogyasztói ár | 185 000 Ft (160 GB-os merevlemezzel) |
Az atomos N10-zel az Eee PC 1000H szintén atomos változatát vetettük össze. Tesztelés közben derült ki, hogy az Asus enyhén tuningolja a kis processzort. Rendszerbusza 133 MHz helyett 140 MHz-en járt, ami 80 MHz-cel magasabb órajelet, vagyis 5%-os túlhajtást jelent. Éppen emiatt a Eee PC-t is bevettettük tuningolva. Nála picivel magasabb, 142,5 MHz-es volt a rendszerbusz, ami majdnem 7%-os többletet jelent.
| CPU tesztek | Asus N10 Intel Atom N270 (1680 MHz, 512 kB L2 cache) | Asus Eee PC 1000H Intel Atom N270 (1600 MHz, 512 kB L2 cache) | Asus Eee PC 1000H Intel Atom N270 (1710 MHz, 512 kB L2 cache) |
| Everest v4.5 CPU Queen | 3683 | 3520 | 3772 |
| Everest v4.5 CPU PhotoWorxx | 2408 | 2238 | 2398 |
| Everest v4.5 CPU Zlib (kB/s) | 8738 | 8454 | 9056 |
| Everest v4.5 CPU AES | 1924 | 1839 | 1971 |
| Everest v4.5 FPU Julia | 553 | 531 | 571 |
| Everest v4.5 FPU Mandel | 134 | 128 | 138 |
| Everest v4.5 FPU SinJulia | 297 | 285 | 305 |
| Renderelés Cinebench 10 1 CPU | 568 | 551 | 587 |
| Renderelés Cinebench 10 x CPU | 860 | 846 | 909 |
| Super PI - 1M (mp) | 89,045 | 92,812 | 86,640 |
| Videókódolás AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s) | 333 | 319 | 298 |
Igazolták a processzoros tesztek a túlhajtás mértékét. Az N10 rendszerint 5%-kal volt gyorsabb az alapon járatott Eee PC-nél, és néhánnyal lemaradt tuningos eredményei mögött.
| Memóriatesztek | Asus N10 2 x 1024 MB DDR2-560 RAM | Eee PC 1000H 1 x 1024 MB DDR2-533 RAM | Eee PC 1000H 1 x 1024 MB DDR2-570 RAM |
| Everest v4.5 memóriaolvasás (MB/s) | 4278 | 3649 | 4100 |
| Everest v4.5 memóriaírás (MB/s) | 2985 | 2808 | 3010 |
| Everest v4.5 memóriamásolás (MB/s) | 1048 | 1196 | 1250 |
| Everest v4.5 memóriakésleltetés (ns) | 109,7 | 120,9 | 112,3 |
Memóriaírásban, -olvasásban és -késleltetésben a tuningos Eee PC-t is megelőzte az N10. Ezt minden bizonnyal második memóriamoduljának köszönheti, amivel kétcsatornásra szélesedett a vezérlő. Érdekes, hogy ennek ellenére másolásban az utolsó helyen végzett.

320 GB-os Hitachi HDD Asus N10-ben - 80 GB-os Seagate HDD Asus Eee PC 1000H-ban
Winchesteres tesztünk a modern, nagyobb kapacitású tányérokkal szerelt Hitachi merevlemez diadalát hozta. A két Asus masinában ugyanaz a déli híd dolgozott, az N10 mégis lényegesen gyorsabb volt adatátvitelben. Az Eee PC csak löketszerű csúcsban tudta felvenni vele a versenyt.
Megvizsgáltuk a kis gép Wi-Fi egységének teljesítményét is. Az ilyen mobil apróságoknál különösen fontos a vezeték nélküli kapcsolat teljesítménye. A teszteléshez Ralink chipkészletes Edimax BR-6504n Draft N szabványos routert, hozzávaló Edimax PC Card adaptert és egy IBM Think Pad X40 notebookot használtunk. Az alábbi ábra szemlélteti tesztkörnyezetünket, egy kétszintes családi házatt. A miénk mellett még egy Wi-Fi hálózat működött a környéken. Ki kell emelni, hogy mérési eredményeink csak információs jellegűek, más környezetben ugyanezek az eszközök teljesen másképp viselkedhetnek.

A routert az emeleten a 0-s pontba helyeztük, majd a házon belül az 1-3 pontokban mértünk. Ezután kimentünk a 4-es ponthoz, majd az utolsó két mérést egy szinttel lejjebbről, a kertből végeztük. A „Wi-Fi - LAN” teszteknél az egyik gép vezeték nélkül, a másik vezetékkel csatlakozott az Edimax routerre, míg a „Wi-Fi - Wi-Fi” esetben minden kapcsolat az útválasztóhoz drót nélküli volt.
| Edimax BR-6504n | Wi-Fi - LAN | Wi-Fi - Wi-Fi |
| 1. | 3000 kB/s | 2200 kB/s |
| 2. | 3000 kB/s | 2100 kB/s |
| 3. | 2900 kB/s | 2000 kB/s |
| 4. | 1000 kB/s | 1500 kB/s |
| 5. | 50 kB/s | 150 kB/s |
| 6. | 100 kB/s | 3-400 kB/s |
Láttunk már gyorsabb Draft N-es Wi-Fi eszközt is. A Ralink környezetbe került Atheros vezérlő legfeljebb 3 MB/s-os átviteli tempóra volt képes a vezetékes hálózat felé. Ezt a sebességet egy vékony falon keresztül durván 9 méteres távolságban (3-as pontban) is tartani tudta, de a második, vastagabb fal (4-es pontban) már alaposan lefékezte. Dicséretes, hogy a sok födém és fal miatt árnyékolt 5-ös pontban is volt jel, ami a legtávolabbi mérési helyen szokás szerint erősödött. Az adót és vevőt is vezetékmentesítve az átviteli csúcs 2 MB/s környékére esett vissza. Szokatlan, hogy így a távolabbi pontokban nagyobb tempót mértünk. Mint minden drót nélküli rendszer, a Wi-Fi is sokszor kiszámíthatatlan.
Bár LED háttérvilágítású, továbbra is TN+film paneles az Asus N10 10 hüvelykes, 1024x600 pixeles kijelzője. Ennek előnye, hogy viszonylag olcsó, válaszideje alacsony, de hátránya, hogy betekintési szögei nem valami nagyok, és színhelyessége is hagy kívánnivalót maga után. Azért egy netbook kiszolgálására bőven elegendő. Mondjuk a diszkrét VGA-hoz jobban illett volna egy 1280x800 pixeles panel, de az minden bizonnyal tovább drágítaná az így sem olcsó gépet..

Megvizsgáltuk a panel színhelyességét is. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverekkel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Beállítás előtt nem volt valami fényes a kijelző képe, de utána egészen jó lett. A Blue Eye profiljával az átlagos eltérés alig több mint 1 DeltaE érték lett, és még a leggyengébb zöldnél is a hármas szint alatt maradtunk. A legjobb képhez hárommal kellett csökkenteni a maximális fényerőt. Egészen jó volt a LED-es világítás egyenletessége, igaz, szokás szerint az alsó – lámpához közelebbi – rész valamivel világosabb lett. Nem kevesebb mint 247 cd/m²-es csúcs fényerőt mértünk a kis Asusnál, ezzel direkt napfényben is jól olvasható volt a kijelző. A 0,5-ös minimummal közel 500:1-es kontrasztarányt ad.

Beviteli eszközök terén a prímet a fő billentyűzet viszi. Kialakításában nagyon hasonlít az N20-nál látotthoz. Gombjainak területe nem nagyobb az átlagos, nagyobb netbookosokénál – mint amilyen az Eee PC 1000 vagy a Wind –, de fölfelé alig szűkülnek, emiatt nagyobb a nyomófelületük, és szerintünk látványosabbak is. Hátrányuk, hogy közelebb vannak az egyes érintőfelületek egymáshoz, így könnyebb félreütni. Beigazolódott az a sejtésünk, hogy a korábban nálunk jár Asus N20 klaviatúrájával valami baj volt. Az N10 gombjai egyáltalán nem nyikorogtak úgy, mint nagyobb testvérénél.
Dicséretet érdemel az N10 billentyűzetkiosztása. Végre Asus netbookon is normális jobb Shift van. Sőt mi több, a jobb oldal szélére egy extra Fn váltót kaptunk. Nálunk még a nemzetközi verzió járt, de kialakításából borítékolható a magyar kétsoros Enter és a dupla Backspace, bár a hosszú í miatt rövidke bal Shift várható. Örvendetes az is, hogy csak a nullát és a jobb Shift melletti gombot kellett a többinél vékonyabbra venni.
Lényegében hibátlan az N10 touchpadja. Ezen a téren már az Eee PC 1000 is nagyon jó volt a multitouch rendszerrel, mely segítségével több ujjal nagyítani és lapozni lehetett. Az N10 örökölte ezt, ráadásul felületét tovább nagyították. Oldalára gördítősávot festettek, alatta a két krómos – eleinte kattogósan járó, de idővel bekopó – gomb között pedig ujjlenyomat-olvasó terpeszkedik. Beléptetéskor nem csak ez praktikus, hanem a tényleg működőképes, arc alapján felhasználókat azonosító 1,3 megapixeles webkamera is. Ehhez elég pár képet készíteni magunkról. Plasztikai műtétben gondolkodóknak sem kell aggódniuk, mert az arcos rendszer is megkerülhető jelszóval.
A netbookok egyik fontos kérdése, hogy mennyire melegszenek. Sejthető volt, hogy az N10 a diszkrét GPU miatt melegebb lesz, mint az integrált GPU-s változatok. Már nyugalmi állapotban (22 fokos szobahőmérsékletnél) 36 fokig kúszott fel a hőmérő a fő hardverkomponenseket rejtő bal oldalon, és a középső rész is hasonlóan meleg volt. Némileg javít a helyzeten, hogy eközben alig volt hangja a gépnek, csupán 15 dB-t mértünk.

További örvendetes hír, hogy a CPU meghajtásával alig melegedett a kicsike Asus. Sajnos a hangja viszont erősödött. A CPU szinte azonnal 53 fokról 67 fokra kúszott fel, a gép hangja pedig először 19, majd azonnal 24 decibelre emelkedett. Pár perc múlva a 70 fokos Atomnál jött az újabb, 26 dB-es zajszint, aminél nagy örömünkre már nem lett hangosabb az N10, a CPU-hőmérséklete pedig 68 fokra esett vissza. Merevlemeze eközben egy fokot, 47-ről 46-ra hűlt, ami szerintünk 22 fokos szobában meglehetősen magas.

Félve váltottunk a processzor terheléséről a GPU-ra. Nagy meglepetésünkre az egy magot használó 3DMark05 közben a kis netbook legforróbb pontja egy fokot hűlt. A CPU eközben 65 fokos, a hang pedig 26 dB volt. Kellemetlen hír, hogy eközben az N10 jóval melegebb levegőt – 60 fokosat – fújt ki, mint korábban.

Igaz, hogy a GeForce 9300M GS megeszi a saját wattjait, de a méretes, hatcellás, 53,28 Wh-s akkutól jó hosszú üzemidőt vártunk. Ellenfélként most is az Eee PC 1000H-t vettük elő, melynek 8%-kal kisebb az akkuja, de integrált a GPU-ja. A maximális akkuidőt a diszkrét és az integrált VGA-val is megmértük. A kettő között óriási, több mint két és fél órás volt a különbség. Persze a GPU-s majdnem 5 óra sem rossz, de az IGP-s hét és fél óra fantasztikus. Az N10-nek sikerült lepipálnia az Eee PC 1000H-t is. Videózás közben használtuk a GPU-t, ami az Eee PC-nél rövidebb, közel három és fél órás eredményt hozott. Hozzátartozik a történethez, hogy az Eee PC-nél egy 720p-s DivX-et, az N10-nél viszont egy 1080p-s h.264 kódolású anyagot néztünk. Maximális terhelésnél a 3DMark05-öt köröztettük, ezzel majdnem két és fél órát értünk el.

Nagyobb töltőjének köszönhetően az N10 nagyobb akkumulátora lényegesen gyorsabban töltődött fel, mint márkatársáé. Kíváncsian vártuk, hogy az N10-nek milyen a fogyasztásába. Akkus ideje alapján nem meglepő, hogy nyugalmi állapotban, IGP-vel az N10 is csak annyit – 17 wattot – eszik, mint az Eee PC 1000H. A CPU két magját meghajtva 23 wattra ugrott fel az étvágya, ami már az Eee PC fölött van egy kicsivel. A VGA-t hajtva egészen 33 wattot mértünk.
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk az Asus N10Jc értékelésével. Kétségtelen, hogy a netbookok mezőnyében a legjobban felszereltek közé tartozik, az viszont kérdéses, hogy szükség van-e az extráira. A diszkrét grafikus alrendszer jó dolog, de játékhoz nagyon kevés, az akkumulátoros üzemidőt csökkenti, az árat növeli. Nagyon okos húzás volt mechanikus kikapcsolhatósága, még ha ehhez újra is kell indítani a gépet. Bizonyos esetekben a HDMI csatlakozó is nagyszerű lehet, de valahogy úgy érezzük, hogy kevesen fognak netbookkal HD-s televíziót hajtani 1080p-ben. Analóg VGA-kimenete és 720p-ig elég ereje az egyszerűbb, atomos csöppségeknek is van. Integrált Draft N-es Wi-Fi, Bluetooth és három USB aljzat mellett az ExpressCard foglalatot is biztosan kevesen használják majd. Talán egy nagyobb felbontású kijelző szerencsésebb extra lenne a fentieknél. Megmértük, a 11,1”-os, 16:9 képarányú 1366x768 pixeles befért volna az N10-be, de az egyelőre a sokkal drágább, bőrkötéses és Lamborghini dizájnos Asusok privilégiuma. Jó lett volna egy belső 3G modem is.
Attól, hogy mi nem igazán értjük, miért pont ilyen lett az N10, valószínűleg lesznek olyanok, akik „Éppen ez kell nekem!” felkiáltással rohannak majd megvenni. Felülnézetből érthető az Asus netbookos stratégiája. Ha már benne vannak a témában, akkor igyekeznek rengeteg különböző modellt kínálni. Ha valakinek nem tetszik az egyik, akkor nem kell feltétlenül más gyártó terméke után néznie, lehet, hogy egy másik Asus lesz számára az optimális. Aki a minimumot szeretné, viheti a 701-est, esetleg a 900-ast vagy 901-est, ha mégsem elég a 7”-os kijelző. Akinek nem tetszik a pici billentyűzet, az a 904-es és a többféle 1000-es közül mazsolázhat. Aki pedig egy érezhetően igényesebb anyagokból készített, szebb, jobban felszerelt pici gépet szeretne és nem valamelyik Eee PC-t, annak ott az N10. Persze, az extrák árát meg kell fizetni. Nekünk minősége, jó formája és hosszú akkumulátoros üzemideje miatt tetszett az Asus N10.
![]() |
| Asus N10 |
rudi
Az Asus N10-et az Asus hazai képviseletebocsátotta rendelkezésünkre.