Gyorskeresés
Szponzorunk
Toshibák legkisebbike
Kipróbáltuk a gyártó NB100 névre keresztelt netbookját.
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
Nagy érdeklődéssel figyeltük, hogy a kiinduláskor átlagos netbookos paramétereket mutató NB100 hogyan reagál majd a melegítésre. Kezdetben a felületén csak a tapipad és a memóriamodul környéke melegedett egy picivel 30 fok fölé. Huszonkét fokos szobahőmérsékletnél az Atom 54 fokos volt, a gépecske pedig kellemes, 16 dB körüli hangon duruzsolt.

Meghajtva a rendszert azonnal 60 fokra ugrott a CPU, és egy percen belül elérte a 65-öt, ahol a hűtés 20 dB-re hangosodott. Négy percre volt szükség a 70 fok eléréséhez, majd a nyolcadikban már 75-öt mutatott a mérő, ami tovább gyorsította a hűtőventilátort. Az ekkor hallható 27 dB már eléggé kellemetlen volt. Jó 20 perc alatt 80-81 fokosra melegedett az Atom, ami nem túl kellemes, de még az elfogadható tartományban van, mert hivatalosan 90 fokot is kibír. Eközben az NB100 már nem hangosodott tovább, de alaposan felmelegedett. Felülről többnyire csak közelítette a 40 fokot, de alulról több ponton alaposan átlépte. Ennél a konkurensek lényegesen jobbak, hűsebbek voltak.

Bár kilógott a gépecskéből az akkumulátora, 27,36 Wh-s kapacitásától nem vártunk csodákat. Az NB100 fogyasztása a szokásos volt, nyugalmi állapotban 17 wattot, terhelve 22-t mutatott a konnektoros mérő. Töltés közben 50-55 wattot mértünk, amiből hosszú töltési időre lehet számítani.
Minimális terhelésnél valamivel több mint 4 óráig ment a Toshiba NB100, amit filmnézéssel három és fél óra alá sikerült csökkenteni. Teljesen terhelt Atommal és bekapcsolt Wi-Fi-vel már csak alig több mint két és fél óra maradt. Nagyjából ugyanennyi időre volt szükség, ha a teljesen lemerült elemet kikapcsolt géppel akartuk feltölteni. Bekapcsolva nagyjából további fél órát kellett várnunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Toshiba netbook barnába öltöztetve
A gyártó második kisméretű netbookját, az NB200-at vizsgáltuk meg.
Két új Toshiba Satellite modell várható
Computex 2009: a Qualcomm bemutatta az új Snapdragon processzort
Érkezik az első Albatron netbook
Ceruzaelemmel hajtja netbookját a NorhTec
-
Eee PC DVD-íróval
Nálunk járt a felfrissített Centrino Atom platformmal, optikai meghajtóval és hatalmas akkumulátorral szerelt Asus Eee PC 1004DN.
-
Netbook a Lenovótól
Fehér bélésű vörös kabátban érkezett hozzánk az IdeaPad S10e.
Előzmények
10 colos Aspire One várható jövőre
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
SLI-vel hódítanak az új Toshiba laptopok
Két új netbook a HP-től
Érkezik a Dell Inspiron Mini 9 utódja
-
Fókuszban a netbook
Eheti piaci bemutatónkban elsősorban a pici, hordozató számítógépekkel foglalkozunk az aktuális újdonságok mellett.
Új netbook az Asus kínálatában
Samsung és Toshiba netbookok októberben
-
Mini AMILO
A Fujitsu Siemens is előállt saját netbookjával. Kipróbáltuk az AMILO Minit.
-
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
-
Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







