Gyorskeresés
Szponzorunk
Toshiba Portégé R500 - kis drága
A Toshiba 12 hüvelykes kijelzővel ellátott szubnotesze több dologban rekorder, ennek megfelelően kilója hétszázezer forintba kerül.
Értékelés
Az R500 megjelenésekor igazi világrekordernek számított. Ez volt a világ legvékonyabb beépített optikai meghajtós notebookja; az első, amely 7 mm vastag optikai meghajtót tartalmazott; az első LED háttérvilágítású, 12,1 hüvelykes transzflektív kijelzős notesz; és a 12,1 colos, széles kijelzős laptopok közül a leghosszabb akkus üzemidejű.
Nem volt nehéz megkedvelni a Toshiba szubnoteszét. 1,08 kg-os súlyával, kis méretével, visszafogott, de elegáns kinézetével rögtön belopta magát a szívünkbe. Háttérvilágítás nélküli transzflektív megjelenítője napsütésben is tényleg nagyon jól használható volt, ezzel rengeteg akkuidőt is megspórolhatunk. A kijelző betekintési szögeit néha már-már zavaróan gyengének éreztük, ezt főleg filmnézéskor lehetett észrevenni, nehéz volt úgy belőni a képernyőt, hogy egyik sarka se legyen tompa. Remekül kihasználták a billentyűzet rendelkezésére álló helyet, kétoldalt alig pár milliméteres keret maradt. Nagyon kevés gombot keskenyítettek, kiosztása, minősége is jó volt. A touchpad kétségtelenül az egyik legszebb része a kis Portégének. A méretes tapipad krómozott gombjainak hangos kattanása rontotta csak kicsit az élmény. A gombok alatti átlátszó réteg alól sejtelmesen pislákolnak a kis állapotjelző fények.
Tervezésekor a biztonságot is szem előtt tartották, így az R500-ból nem hiányozhat az ujjlenyomat-leolvasó és a TPM chip. Váza és burkolata rázkódáselnyelő, így is védve a belső alkatrészeket. A szubnotebook emelgetésekor valahogy mindig volt egy olyan érzésünk, hogy „most törik el”, de ezt csak kis mérete és a könnyű súlya okozta. A magnéziumötvözet váz és borítás csak hajlott, eltörni akarásnak semmi jelét nem mutatta. A merevlemezzel felszerelt modellekben 3D gyorsulásmérő is van, amely rázkódás esetén felemeli a winchester fejét vagy egy időre kikapcsolja a meghajtót. Cseppálló billentyűzete alá fólia került, ami a gépre fröccsenő folyadéktól óvja az alaplapot, de legalábbis lassítja annak bejutását, így elég időt nyerünk munkánk elmentésére és a notebook biztonságos kikapcsolására, áramtalanítására.
Kis feszültségű processzora ugyan csak 1,33 GHz-es, de általános használatra – internetezés, irodai alkalmazások, videózás – tökéletesen elég. 2 GB memóriája is megfelelő a Vista futtatásához. SSD háttértára ugyan sokkal gyorsabb elérési idejű, mint merevlemezes társai, ráadásul nagyon keveset fogyaszt és hangtalan, de maximális sebessége nem valami nagy. Az optikai meghajtót már ismertük a Lenovo X300-ából. A 7 mm vastag DVD-író Verbatim lemezekkel nagyon jól teljesített. Vezeték nélküli hálózati eszközökkel jól ellátták az R500-at. Fel van szerelve Draft-N-es Wi-Fi adapterrel, EDR-es Bluetooth és HSDPA modullal is. A D-Sub monitorkimenet helyett szívesebben láttunk volna valami modernebbet. A három USB aljzat viszont dicséretes egy ilyen kis gépen. A szubnotebook vékony borítása hamar átmelegedett, de nem volt zavaró, nem így a ventilátor hangosan süvítő hangja.
A Toshiba Portégé legnagyobb gyengéje az ára. Igaz, hogy sok tekintetben rekorder, nagyszerű gép, és tele van modern megoldásokkal, de a nálunk járt legfejlettebb, SSD-s változat 735 000 forintos árát nagyon magasnak találjuk, különösen a Lenovo X300 mellett, bár az méretre és súlyra is nagyobb. Mindenesetre az SSD-s, LED-es transzflektív kijelzős, 8 órát bíró, hajlékony R500 nekünk nagyon tetszett. Kevésbé fájdalmas a 160 GB-os normál merevlemezzel és 1,2 GHz-es processzorral ellátott konfiguráció 525 000 forintos ára, bár az sem aprópénz.
![]() |
| Toshiba Portégé R500 |
ndavid
A Portégé R500-at a Toshiba magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Bővül a Toshiba notebookok választéka
Két új Toshiba Satellite modell várható
-
Multimédiás presztízsmodell
Nálunk járt a Toshiba speciális, Cell processzorral és hatalmas, Full HD monitorral felszerelt, prémium kategóriás Qosmio G50-e.
-
Fehér Toshiba komoly társaságban
Kipróbáltuk a 13,3 hüvelykes kijelző köré épített Portégé M800-at.
-
XS-es öltöny Lifebook címkével
A Fujitsu Siemens szabóinál készült kicsike üzleti szubnotebookot, a Lifebook P8020-at próbáltuk ki.
-
A Toshiba új ruhája
Egy Satellite A300-as notebookon néztük meg, hogy fest a Toshiba friss formaterve.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
HP 2133-as mininotesz
Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.
Előzmények
Itthon is frissítette notebookkínálatát a Toshiba
-
Notebooknak látszó alma
Vajon a MacBook Air használható legalább feleannyira, mint amilyen gyönyörű?
-
ThinkPad X300 - a legújabb legenda?
Legalábbis ezt kódolja a Lenovo név. Kiderítjük, rászolgált-e a ThinkPadek legvékonyabbika.
-
Piros csíkos kis-nagy notesz
Kipróbáltuk a Fujitsu Siemens divatozó, lakkfekete, piros betétes Amilóját.
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
Kommunikatív tablet a Toshibától
-
Asus Eee PC - kipróbáltuk, meggyőzött
Új korszakot indíthat a mobil számítástechnikában az Asus és Intel közös gyermeke. Leteszteltük az Eee PC-t.
HRP dealernap 2007: Toshiba, az új fiú
Hamarosan piacon a Toshiba új gamer notebookja
Bemutatkozott a világ legkönnyebb notebookja
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.








