Tíz különböző notebook tesztje az alsóházból

Értékelés – Acer, Asus, Fujitsu, HP

Acer Aspire 5560

Az Acer versenyzője egyike azon kevés notebookoknak, amibe úgy tették bele az AMD Llano platformját, ahogy szerintünk optimális. A szűkített A4-3300M-be integrált GPU megmutatta, hogy teljesen fölösleges kis különálló GPU-t tenni mellé, ha a cél az alkalmi játékos igény kielégítése. Ezen a téren esélye sincs az Intel konkurenseknek, és ugyanez igaz a filmlejátszó képességekre is. A HDMI csatlakozó révén akár HTPC-ként is használható az Aspire 5560, feltéve, hogy a HDMI-n kivezetett, sokcsatornás hangot tudja kezelni erősítőnk. Ha filmet nézünk vele, akkor az Acer üdvöskéje lényegében néma marad a sok, kifejezetten mozizáshoz tervezett mini PC-vel ellentétben. Amellett, hogy nem zajosodott, nem is melegedett, külsejével sincs baj, szerencsére matt a háza, nem fog koszosodni, és jó pontot érdemel azért is, mert nemcsak komor feketében kapható. Meg kell még említeni, hogy a nálunk járt konfiguráció az átlagnál tágasabb, 500 GB-os merevlemezt és 3 GB memóriát tartalmazott. Természetesen vannak negatívumai is a gépnek. Processzora alulmarad az Intel konkurensekkel szemben, kijelzője fényes, billentyűzete erős közepes, ára pedig csak úgy fért be 130 000 forint alá, hogy a legtöbb konkurensével ellentétben csupán egy év garanciát adnak rá. A nagyjából 15 000 forintot kóstáló két évre bővítéssel már 140 000 forintba kerülne.


Pró: matt burkolat, játékra is alkalmas hardver, halk működés, 500 GB-os merevlemez és 3 GB memória az árban
Kontra: fényes kijelző, csak egy év garancia, a CPU gyengébb konkurenseinél

Asus X54

Néhány hete különálló tesztben járt nálunk az Asus X54L, és akkor úgy éreztük, alulmaradt a kicsit drágább X54H-val szemben. Rengeteg X54-es gépe van az Asusnak, ezért vásárlás előtt érdemes alaposan körülnézni. A nálunk járt fényes kijelzős, HDMI nélküli, kis akkumulátoros modell nem valami nyerő, bár két USB csatlakozójából egyik 3.0-s, és ilyet semelyik konkurens nem tud felmutatni – ugyanakkor ez minden inteles X54 sajátja. Amiben igazán erős a nálunk járt X54L, az az ára, ugyanis két év garanciával mindössze 115 000 forintért kínálják. Az olcsó Asus megjelenésben szerintünk rendben van, felülete matt, billentyűzete átlagos, nem hangosodott és nem is melegedett, a szériának egyetlen komoly gyengéje van, a csupán két USB csatlakozó.


Pró: matt burkolat, USB 3.0, a kedvező ár ellenére 4 GB RAM, egyes konfigurációkban matt kijelző és/vagy nagyobb akkumulátor
Kontra: csak két USB csatlakozó, egyes konfigurációkban fényes kijelző és/vagy kis akkumulátor

Fujitsu Lifebook A530

A Fujitsu az alsó kategóriás Lifebook A530-cal komolyabb, irodai hangulatot kelt. Minden részlete matt, még a kijelzője is, ami szerintünk nagy plusz. A fedélen látható logón kívül komor és unalmas külsejű a laptop, és ezt a hangulatot a kétszínű belső sem tudja feldobni szerintünk; a fehér billentyűzet amellett, hogy gyorsan koszolódik és eléggé gyenge darab, nem illik környezetébe. Van viszont két olyan tulajdonsága a Lifebook A530-nak, amelyekkel kiemelkedik a mezőnyből. Egyedül erre a gépre tettek ExpressCard foglalatot, melynek révén akár USB 3.0 csatlakozókat is varázsolhatunk rá. A másik hasznos extra a három év garancia. Ki kell még emelni, hogy a 123 900 forintos árba belefért 4 GB memória.


Pró: matt burkolat és kijelző, három év garancia, ExpressCard foglalat
Kontra: korosodó hardver, komor formaterv, gyenge, fehér billentyűzet

HP 630

A HP 630 – a Fujitsuhoz hasonlóan – irodai környezetbe szánt masina. Formaterve ugyanúgy ingerszegény, bár szerintünk jobban sikerült összehangolni az egyes részleteket, mint az előző gépnél. Nagy örömünkre itt is matt kijelzőt kaptunk, a csatlakozók elosztása pedig elsőrangú, példát vehetnének róla a konkurensek. Amit viszont jobb lenne, ha senki, még a HP sem favorizálna, az a 630-as gyászos billentyűzete. Örültünk neki, hogy nincs eltolva balra fölösleges numerikus pad miatt, de amikor használni kezdtük… Szerencsére rengeteg tényezővel próbálják ellensúlyozni a klaviatúra gyengeségét. Egyedül ennél a gépnél fért Windows 7 operációs rendszer a 130 000 forintos árba, sőt még egy ajándék válltáskát is adnak mellé, még ha csak alapszintűt is. Részben jó, részben viszont rossz, hogy a 2 GB memóriát 1+1 felállásban adták. Így a RAM-részleg nagyon fürge, viszont a 64 bites Windowshoz való 4 GB-ra bővítés drágább lesz. Aki ezt tervezi, inkább vegye meg 6000 forintos felárral a gyárilag 4 GB-tal szerelt verziót.


Pró: matt gépház és kijelző, 500 GB-os merevlemez, Windows 7 és válltáska az alapárban
Kontra: gyenge billentyűzet

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés