Gyorskeresés
Szponzorunk
Tévézésre tervezve: Sony KDL-37V5800
Kipróbáltuk a Sony 37 colos, Full HD felbontású LCD televízióját.
A tévé
Mostanában minden a Full HD 3D tévékkel van tele, ám attól még távol állunk, hogy ezek pompázzanak egy átlagos magyar otthon nappalijában, főleg, hogy még nem is lehet őket kapni. Magyarország állítólag mostanra érte el azt, hogy a háztartások felében már nem képcsöves, hanem lapos tévén keresztül juttatják el magukhoz a napi betevő néznivalót az emberek. Egy olyan televíziót próbáltunk most ki, amely elméletileg tudásánál és áránál fogva is alkalmas lehet rá, hogy felkeltse viszonylag nagyobb tömegek figyelmét is.
Az alany
Sony KDL-37V5800 a versenyző becsületes neve, és ahogyan ez nevéből máris kiderül, egy harminchét hüvelyk képátlójú modellről van szó. Többek között azért esett rá választásunk, mert – ahogyan az a közvélemény-kutatási adatokból kiderül – a magyar vásárlók ezt a méretet, illetve öt collal kisebb testvéreiket részesítik előnyben vásárlási döntések meghozatala során.
Kíváncsiak voltunk, hogy mit is tud mostanában egy Sony tévé, mert a vállalat az évek során szép lassan elvesztette az elektronikai piacon betöltött vezető szerepét. Nem a vállalatról szóltak az elmúlt évek, elég, ha csak a Slim versengésre, a LED háttérvilágítású modellekre vagy akár a 3D-re gondolunk. OLED-területen persze az egyik vezérbika volt a konszern, ám úgy tűnik, az eljárás áttörésére még várni kell, hiszen a cég épp mostanában vonult ki OLED tévéivel a felkelő nap országából. Azt a hazai pályát kényszerültek elhagyni, amely egy japán cég számára mindennél komolyabb prioritást élvez, elsősorban presztízsszempontok miatt. Természetesen azért dőreség lenne leírni a márkát, hiszen még mindig bivalyerős vállalatról beszélünk, szó sincs arról, hogy egy haldokló oroszlán utolsó rúgásait látnánk.
A KDL-37V5800-ról a technikai specifikációk alapján túlzás lenne azt állítani, hogy egy szuperinnovatív termékről van szó. A hagyományos hidegkatódcsöves háttérvilágítást alkalmazza, nem LED diódákat, nincs 200 hertz technológia, ráadásul karcsúnak korántsem mondhatnánk, hogy csak néhány mostanában trendi szempontot említsünk. Felbontása ellenben Full HD, ami azért ma már egyáltalán nem extra, viszont azt azért jelzi, hogy nem valami ócskavasról van szó. Ráadásul a puding próbája az evés, a tévéé tehát a nézés, azaz a technikai specifikációk támpontnak jók, de nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni belőlük.
Ránézésre
A Sony KDL-37V5800 tavaly szeptemberben került a boltokba, de első pillantásra nem mondanánk meg róla a születési dátumát. A dizájnt a japánoktól mostanában már megszokott puritanizmus jellemzi, ami azért fura csak, mert a nyolc évvel ezelőtti modellek sokkal figyelemfelkeltőbbek voltak lekerekített élükkel, ezüstös színükkel. Ez esetben azonban szó sincs ilyesmiről. Teljesen hagyományos téglalap néz velünk szembe, sehol egy ív, csak a fényes fekete keret, alul pedig egy fémszínű díszléc.
9,2 centis vastagsága azt mutatja, hogy ugyan sikerült faragni a korábbi Braviákra jellemző vaskosságból, de super slimről még korántsem beszélhetünk. Tulajdonképpen ez nem is akkora tragédia, hiszen a talp úgyis sokkal szélesebb, mint a tévé, ha pedig falra akasztjuk, akkor azon a pár centin már nem múlik semmi. Státusszimbólumnak, ismerősök előtt villogásra viszont nem biztos, hogy ez a tévé a legjobb választás.
A csatlakozókkal nem fukarkodtak a Sony mérnökei. A készüléken helyet kapott négy HDMI bemenet, egy-egy komponens, kompozit és S-Video bemenet, valamint egy D-Sub VGA csatlakozó, két Scart csatlakozó, audiokimenet és audiobemenet. Ezenkívül egy optikai kimenet, fejhallgató, Ethernet csatlakozó és egy USB is.
A tévé intelligens módon felismeri, hogy mikor mit dugdostak bele, és a menürendszerben egy külön jel mutatja, hogy melyik csatlakozó él.
A készülék ezeken kívül rendelkezik még egy beépített DVB-T/C/S2 tunerrel, amely támogatja a hazánkban is használatos MPEG4/AVC szabványt, így foghatóak minden további kiegészítő nélkül a digitális adások is. A PCMCIA kártyanyílás pedig arra szolgál, hogy különböző kódolt adókat is nézhessen a felhasználó, ha beledugja a megfelelő kártyát.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Sony KDL-37V5800 Full HD LCD televízió |
|---|---|
| Háttérvilágítás | CCFL |
| Képernyő mérete | 37 hüvelyk (94 cm) |
| Maximális felbontás | 1080p (1920x1080) |
| Képarány | 16:9 |
| Dinamikus kontrasztarány | 60 000:1 |
| Fényerő | 500 cd/m2 |
| Válaszidő | 8 ms |
| Látószög | Vertikálisan és horizontálisan: 178 fok |
| Programhelyek száma | 100 |
| Méretek | 91,7 x 60,0 x 9,1 cm |
| Súly | 18 kg |
| Tuner | 1 analóg tuner és 1 DVB-T/C/S2 tuner (MPEG4/AVC támogatás) |
| Kimenő audio teljesítmény | 2 x 10 W |
| Csatlakozók | 4 db HDMI bemenet, komponens bemenet, kompozit bemenet, S-Video bemenet, D-Sub VGA, 2 db Scart, audiokimenet, audiobemenet, optikai hangkimenet, fejhallgató csatlakozó, USB, Ethernet |
| Magyar menü | Van |
| Képüzemmód | Normál, élénk, egyéni |
| Energiafogyasztás | 112 watt (készenléti állapotban 0,17 watt) |
| Termék weboldala | www.speedshop.hu |
| Ajánlott fogyasztói ár | 189 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sony 46NX710 3D LED LCD tévé teszt
Kipróbáltuk a Sony sokoldalú, dizájnos, 46 colos, LED háttérvilágítású NX710 LCD tévéjét.
Belső merevlemezzel ellátott Sony Bravia tévék jönnek
Érkezik a Sony idei első tévészériája
Szoftverfrissítés az éterből
-
Kisméretű 3D tévé a Sonytól
Kipróbáltuk a netes tartalmakban gazdag, Sony KDL-40HX800 Full HD 3D LCD tévét.
-
Sony KDL-40EX700 LED LCD teszt
Kipróbáltuk az internetes tartalommal bíró Sony Bravia KDL-40EX700 LED háttérvilágítású LCD tévét.
-
Panasonic G20 Full HD plazmatévé teszt
A gyártó TX-P42G20E modelljét tesztelve vizsgáltuk meg a plazmatechnológia előnyeit és hátrányait.
Késnek a Sony tévék
Előzmények
A Sony is jegyet váltott a 3D vonatra
A Sony leállítja az OLED tévék értékesítését Japánban
-
LG LH9000 LED LCD tévé - mozgókép a nappaliban
Kipróbáltuk az LG LH9000 42 colos, LED háttérvilágítású LCD tévét.
Jövő hónaptól már a boltokban a 3D tévék
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.












