Gyorskeresés
Szponzorunk
Tévézés három dimenzióban a Samsunggal
Kipróbáltuk a Samsung 46 colos C7000 tévéjét, mely Full HD felbontású, LED háttérvilágítású, de legfőképp 3D-s!
Külsőre
Azt még a konkurensek is elismerik, hogy a Samsung dizájnban borzasztóan erős. A vállalat rengeteg pénzt és energiát fordít arra, hogy a tévéik felhívják magukra a figyelmet, és lehetőleg sugározzák magukból az erőt és a technológiai tudást. Az elmúlt években jópár egyedi megoldás köthető e téren a nevükhöz, elég ha csak mondjuk a Crystal Design vonalra gondolunk.
Sokat vártunk e téren, hiszen mégiscsak egy reprezentatív modellről van szó, és a készülék nem is okozott csalódást. Maga a káva a szokásos lakkfeketének tűnik, azonban ha megfelelő szögben esik rá a fény, akkor enyhe sötétbordóra változtatja a színét. Ez első hallásra lehet, hogy furcsának tűnik, de a valóságban kimondottan elegánsan fest. Kis, ám mégis figyelemreméltó apróság. A káva kapott egy alig észrevehető krómkeretet, amely a készülék alján azonban hangsúlyosabb. Ez megtöri az egyhangúságot, mégsem túlzottan feltűnő, ám ahhoz épp elég, hogy az állvánnyal egységes képet alkosson.
A vállalat ugyanis e téren húzott egy váratlant, és az unalomig ismert sablon lakkfekete-téglalap alakú talpat felcserélték egy csillag alakú, krómozott modulra. Az egyes médiumokban sok rosszat olvastunk erről, nekünk azonban tetszett. Tetszik, mint minden, ami szakít a hagyományokkal, és némi változatosságot hoz a rendszeresen ugyanazokat a közhelyeket pufogtató formavilág-univerzumba. A készülék természetesen elforgatható, minden ugyanolyan maradt, mint egy hagyományos állvány esetén, csak egy kis színt vittek a dologba a tervezők.
Ha LED háttérvilágítású LCD tévé, akkor a Samsungnak elsők között kellene az eszünkbe jutnia, hiszen mégiscsak a konszern volt az, amely először lépett porondra ilyen jellegű tévéivel. Nem meglepő tehát, hogy itt is ezt az eljárást favorizálták, azon belül is az Edge-lit megoldást, amikor a fénykibocsátó LED-ek a keretben kapnak helyet.
E rendszer egyik óriási előnye a kisebb energiafogyasztás mellett, hogy a vastagságot mindennél jobban le lehet így csökkenteni. A C7000 mindössze 26 milliméter vastag, azaz gyakorlagilag két és fél centi, ami már tökéletesen alkalmas arra, hogy az ismerőseink előtt elbüszkélkedjünk a tévénkkel. Az energiafogyasztásra röviden visszatérve: 95-100 watt közötti fogyasztást mértünk, ami egy ilyen méretű tévé esetében teljesen rendben van, sőt.
Csatlakozók szempontjából a trendeknek megfelelően meglehetősen jól eleresztett a készülék. A négy, elvileg 1.4-es HDMI közül egy támogatja az Audio Return Channel szabványt, amely képes kezelni az összes tömörített hangformátumot, így köztük a Dolby Digitalt is például.
USB portból kettő került rá, helyet kapott rajta egy CI slot, amely a fizetős adások kikódolásához szükséges kártyák fogadásához elengedhetetlen, továbbá fejhallgató-kimenet, komponens bemenet, digitális optikai audiokimenet, analóg audiokimenet, D-Sub-, AV és Ethernet csatlakozó, illetve két SCART is. Ez utóbbiak csak átalakítóval együtt használhatóak, azonban ezeket természetesen mellékeli a gyártó.
A tévé rendelkezik integrált DVB-T/C tunerrel is, melyekkel a digitális adásokat lehet fogni mindenféle külső segédeszköz (pl. Set-top-box) nélkül.
| Samsung UE46C7000WW | |
| Panel | Edge-lit LED háttérvilágítású, Ultra Clear panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 46 hüvelyk (116 centiméter) |
| Látószög | n.a. |
| Válaszidő | n.a. |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| Maximális kontrasztarány | Mega (n. a.) |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Dinamikus, Mozi, Normál, Természetes |
| Hangszórók | 2 x 10 watt |
| Hangzásmód | Normál/Mélyhangkiemelés/Tiszta beszédhang/Térhangzás |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
| Interfész | 4 HDMI 1.4, komponens, kompozit, mini jack, optikai audio, 2 SCART, 2 USB port, fejhallgató, Ethernet csatlakozó |
| Extrák | 3D, ECO üzemmód, Külső fényérzékelés, Motion Plus (200 Hz technológia), Digitális zajcsökkentés, Beszédhang-kiemelés, Anynet+, Allshare, Internetes tartalmak, Automatikus kikapcsolás, Alvásfunkció, Gyerekzár, SRT Theater Sound |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban: 95-100 watt, Készenléti állapot: 0,2 watt |
| Méret | 1092,3 x 653,2 x 26,5 (állvánnyal 303) mm |
| Tömeg | 16,8 kg (19,1 kgállvánnyal) |
| Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
| Termék honlapja | Samsung UE46C7000WW |
| Ár | 488-599 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Két új mobil GeForce az NVIDIA konyhájából
Új 3D képalkotási eljárással rukkolt elő a Samsung és a RealD
Itthon is megvásárolhatók a villódzásmentes 3D képet előállító LG Cinema 3D TV-k
Samsung Fórum 2011 - csúcstechnológiák egy helyen
Tévé 88 dollárért
CES 2011: erődemonstráció Samsung-módra a világ legnagyobb 3D LCD tévéjével
Újabb szemüveg nélkül használható 3D tv a Toshibától
-
3D plazma baráti áron
Kipróbáltuk az ötven hüvelykes Samsung C490 3D plazmatévét.
Előzmények
-
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
A Sharp állt elő a világ első 4-alapszínű 3D-s LCD paneljével
3D-s hírek a nagyvilágból
Új dimenzióba lépve
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










