Gyorskeresés
Szponzorunk
Tévézés három dimenzióban a Samsunggal
Kipróbáltuk a Samsung 46 colos C7000 tévéjét, mely Full HD felbontású, LED háttérvilágítású, de legfőképp 3D-s!
Képminőség
Úgy gondoltuk, hogy most majd belead apait-anyait a Samsung, hiszen mégiscsak egy zászlóshajóról van szó, tehát az elvárások nagyok voltak.
Az Edge-lit technológia előnyei mellett hátrányos tulajdonsággal is bír, ez pedig a felhősödés vagy más néven clouding névre hallgató jelenség. Ez akkor figyelhető meg, ha a háttérfény nem egyenletesen oszlik el, azaz itt-ott kisebb foltok tűnnek fel. A hagyományos, közép-felső kategóriás CCFL háttérvilágítású LCD tévék esetén ezt az effektust már egész hatékonyan száműzték, ám a keretbe ágyazott LED-eket használó készülékek jó részénél ez visszatérő és zavaró probléma. Azt túlzás lenne állítani, hogy ez esetben teljesen sikerült megszüntetni az effektust – erről tanúskodik a kép is – az azonban tény, hogy a mindennapi, átlagos használatot gyakorlatilag egyáltalán nem zavarja.
Az Edge-lit eljárásból fakadó másik dolog, hogy a Local Dimming funkció nem működik e tévé esetén, azaz a készülék nem képes kikapcsolni sötét tartalom megjelenítése során a háttérfényt szolgáltató diódák bizonyos csoporjait, mivel ilyenek nincsenek is, hiszen a fény, mint mondtuk, egy diffúzor segítségével a keretek felől érkezik és nem közvetlenül hátulról. Nem mintha ezt nagyon bánnánk, mert általában első dolgunk, hogy a Local Dimminget és a Dinamikus Kontrasztot azonnal kikapcsoljuk, ha tévé közelébe kerülünk.
A betekintési szög 140-150 fokig teljesen rendben volt, csak ez utóbbi adat környékén kezdett el észrevehetően fakulni a fekete. De mivel normális esetben ritkán ülünk le a tévé széléhez, ezért tulajdonképpen ezzel sincs semmi gond.
Sajnos már egyre gyakoribb húzása a gyártónak, hogy nem adnak meg pontos adatokat a kontrasztarányról, a fényerőről vagy a válaszidőről, sőt még a dinamikus kontrasztarányról sem. Pedig korábban mennyire szerettek az ilyesmivel büszkélkedni! A panelbe a 3D HyperReal Engine fantázianevű technológia került, maga a kijelző pedig sajnos fényes borítást kapott. A Samsung termékkommunikációjában kihangsúlyozza, hogy ennek köszöheteően még tisztábbak lesznek a színek, viszont tükröződik is erősen, szóval a matt felületet jobban kultiváljuk.
A készülék támogatja a mozifilmek esetén megszokott 24p formátumú videojelek lejátszását, de ez ma már azért alapelvárás egy ilyen kategóriájú televíziótól.
Előzetes beállítások
A Samsung az előzetes beállítások tekintetében sosem tartozott az éltanulók közé. Most is csak négyféle profil közüli választást tesznek lehetővé. A dinamikust, mint olyat, azonnal kilőhetjük szokás szerint. A fényerő miatt egy vallatószobában sem kéne szégyenkeznie, a színek túlszaturáltak, természetellenesek, nem jó ez, nagyon nem jó. A Normál és a Természetes is erős közepes lehet csak, ráadásul ez utóbbi nem aktiválható akkor, ha számítógéppel kötjük össze a tévét, úgyhogy az alábbi ábrák között ezért nem kapott ez az opció helyet. A Mozi opció bizonyult megint a legjobb választásnak, de ezen már nem is lepődtünk meg nagyon.
Egy kalibrátorral, illetve a LaCie Blue Eye Pro névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Ezek sorrendben: Dinamikus, Mozi, Normál. A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a DeltaE, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a DeltaE értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb.
Alább pedig azok a beállítások láthatóak, amelyek szerintünk és a műszerek szerint a legjobb képminőséget eredményezik.
| Samsung UE46C7000WW | |
| Háttérvilágítás | 10 |
|---|---|
| Fényerő | 45 |
| Kontraszt | 95 |
| Élesség | 14 |
| Dinamikus kontraszt | Ki |
| Gamma | 0 |
| Expert Pattern | Ki |
| Led Motion Plus | Ki |
| Shadow Detail | -2 |
| Fehéregyensúly piros | 26 |
| Fehéregyensúly zöld | 25 |
| Fehéregyensúly kék | 24 |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Két új mobil GeForce az NVIDIA konyhájából
Új 3D képalkotási eljárással rukkolt elő a Samsung és a RealD
Itthon is megvásárolhatók a villódzásmentes 3D képet előállító LG Cinema 3D TV-k
Samsung Fórum 2011 - csúcstechnológiák egy helyen
Tévé 88 dollárért
CES 2011: erődemonstráció Samsung-módra a világ legnagyobb 3D LCD tévéjével
Újabb szemüveg nélkül használható 3D tv a Toshibától
-
3D plazma baráti áron
Kipróbáltuk az ötven hüvelykes Samsung C490 3D plazmatévét.
Előzmények
-
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
A Sharp állt elő a világ első 4-alapszínű 3D-s LCD paneljével
3D-s hírek a nagyvilágból
Új dimenzióba lépve
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.












