Gyorskeresés
Szponzorunk
Színes notebookok fiatal felnőtteknek
Már feketén is dizájndíjat nyert az MSI kis PR200-asa – mi zöldben és kristályos fehérben próbáltuk ki.
Monitor, billentyűzet, egér
A notesz 12,1 hüvelykes, 16:10-es képarányú WXGA kijelzőt kapott, amit legalább két centiméteres keret vesz körül. A PR200-as szélességre szinte megegyezik egy 14 colos, 4:3 képerányú notebookkal, így akár egy 13,3 colos panel is elférhetett volna benne. 1280x800 pixeles felbontása 124,75 dpi-t ér el, ez átlagosnak tekinthető a hasonló méretű kijelzőknél; a 0,204 mm-es pixelméret is jónak számít. A monitor fényereje tíz lépésben állítható, de a legalacsonyabbon sem elég sötét. A képminőséggel kapcsolatos tesztekkel a következőket vizsgáltuk: színhűség, fényerő, betekintési szög és utánhúzás.
A kalibrációt a GretagMacbeth Eye One Display 2 kalibrátorral (más néven koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverekkel végeztük. A programok azt mutatják, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg; a kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent az adott szín és a referencia között. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Előtte – Blue-Eye Pro – Eye-One Match
A kalibrálás előtti, a gyári beállításnak megfelelő értékek a vártak szerint nagyon magasak voltak. A kezdeti 24,6-os deltaE érték a kalibráció után maximum 6,4-re esett vissza mindkét program használatával. A notebookok TFT-jén nem lehet külön-külön állítgatni az RGB színeket, így vagy a szürkeárnyalatok és a pasztellszínek lesznek jók, mint a Blue-Eye színprofilja szerint, vagy az élénk színek lesznek színhelyesek, ahogy az Eye-One-nak sikerült beállítani. Az átlagok mindkét esetben jelentősen csökkentek, tehát a PR200 felhasználóknak érdemes letölteniük a Blue Eye-jal, illetve az Eye-One-nal készített színprofilt.
A panel kis mérete miatt a megvilágítás alulról jön csak. Az ebből adódó fényerő-eltérések megfigyelhetők a százalékos ábrán. A kalibrátoros mérések alapján a kijelző középső harmadában volt a legnagyobb az eltérés, az alsó és felső rész között majdnem 20 százaléknyi.

Az alulról megvilágított, minden bizonnyal TN+film paneles képernyő a betekintési szögeit nézve az elvárásoknak megfelelően, tehát nem valami jól szerepelt. A megvilágítás miatt alulról nézve hamar besötétültek, átfordultak a színek. Felülről nézve a színek fakultak, csökkent a kontraszt. Oldalról már jobb volt a helyzet, de így is erősen torzultak a színek. Persze, egy notebookot jellemzően elölről néznek, és onnan – különösen kalibrálás után – rendben van a PR200 kijelzője.
A kijelző ACV (Amazing Crystal Vision) bevonatot kapott, ami valószínűleg tényleg javít valamennyit az olcsó panel képminőségén, viszont nagyon tükröződik. A panel válaszidejét vizsgáló kisautós képet a PixPerAn program segítségével jelenítettük meg, majd 1/15-ös záridővel lefényképeztük. Az 5–8 ms-os TN+film panelek produkálnak hasonlót – filmre és játékra is megfelel ilyen szempontból.

A billentyűzet a rendelkezésére álló szélességet kitöltve fél-fél centimétert hagyott a notebook széléig. Ennek ellenére több gombot is lekeskenyítettek jobb oldalon. A Home/End, PageUp/PageDown párosok, a kurzormozgató gombok, és jó pár ékezetes betű esett áldozatul a karcsúsításnak. Könnyű félrenyomni őket, különösen ha asztali billentyűzethez vagyunk szokva, de ez jellemző minden 12,1 colos notebookra. A karcsú kurzormozgatókon három átlagos ujj alig fér el egymás mellett, játékra szinte alkalmatlanok, persze ez nem is egy gamer notesz. Ha a hosszú í-t az elég nagy bal Shiftből vágták volna ki, akkor jobban sikerült volna kidolgozni a nyilas részt. A billentyűk megnyomásukkor hirtelen estek át a holtponton, nem keltenek minőségi érzetet – hozzá kell tenni, hogy a konkurensek többsége sem jobb!
A billentyűzet feletti, sajtreszelőre emlékeztető részen is van pár plusz gomb. A bal oldali hármasból az első, P1 felirattal ellátott a Media Playert indítja el, a P2-es a webkamera kapcsológombja, míg a harmadikkal a Bluetooth/Wi-Fi adaptereket éleszthetjük fel. Ezeket követik a lockoló gombok visszajelző LED-jei, a sor végére a bekapcsológomb került. A hangerőállító és némító funkciók külön gombot sajnos nem kaptak.

A bekapcsológomb túl erős kék fénnyel világít, ez sötétben nagyon zavaró tud lenni, elvonja a tekintetet a képernyőről. A csuklótámaszéval megegyező színű touchpad a gép közepétől kissé balra helyezkedik el, emiatt gépeléskor könnyen hozzá lehet érni – szerencsére ki lehet kapcsolni. Két gombja túl merev, megnyomásakor szinte rá kell nehézkedni, ráadásul hangosan kattan – ez kicsit ront a notebook egyébként egészen jó minőségérzetén. Az ujjlenyomat-olvasó szó szerint mindig kéznél van, hiszen a tapipad gombjai közé szorították be. A biztonsági funkciói közt szerepel fájlok, könyvtárak kódolása, belépés jelszavas weblapokra, illetve szoftverének köszönhetően használhatjuk görgetésre is, akár mind a négy irányba. Már csak a mérete miatt sem lehet vele pontosan, kicsiket görgetni, de böngészéshez elég jól használható.
Ha már színes a notebook, legyen a mellékelt egér is az – mondták a tervezők, és ezzel a lendülettel mellécsaptak egy kicsi, zsinóros, optikai szenzoros példányt. Néhány nap használat után már láthatóan megkopott az alján a festék, igaz, nem alátéten, hanem egy papírlapon használtuk. Sötétben a piros világítás láthatóan átütött a vékony borításon.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Kicsi és könnyű notebook a Lenovótól
-
Gyémántpuma 16:9-en
Bemutatjuk az Acer Gemstone Blue formaterves, AMD Puma platformos notebookját, az Aspire 6530-at.
-
Színes szubnotebook jó áron
Fiatal felnőtteknek ajánlja vidám színekben pompázó kis notebookját az MSI.
-
Processzordömping közeleg!
Startra készek az AMD és az Intel új termékei, ezért notebookok, kiegészítőik és egyéb érdekességek mellett összefoglaljuk a CPU-piac jelenlegi állását.
-
Penryn-alapú Asus notebook tesztje
45 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor, friss GeForce 9500M GT és megannyi érdekesség jellemzi az Asus M51S jelű laptopját.
-
ThinkPad X300 - a legújabb legenda?
Legalábbis ezt kódolja a Lenovo név. Kiderítjük, rászolgált-e a ThinkPadek legvékonyabbika.
-
Nagy notebook jó áron
Az MSI ER710 „tepsikomputer” akár ki is végezhetné az asztali személyi számítógépeket, de mégsem teszi.
Előzmények
-
Asus Wi-Fi az N-edik dimenzióban
Majdnem két éve, hogy MIMO-s eszközöket próbáltunk ki az Asustól. Vajon hová fejlődtek azóta a 802.11n tervezetre alapozó termékek?
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
Még színesebb noteszek a Dell kínálatában
-
Frag végkimerülésig - gamer noteszek
Az MSI és az Asus egy-egy játékra szánt notebookját hasonlítottuk össze.
-
Acer Aspire - három táskányi drágakő
Az Acer nemrég teljesen átterveztette noteszgépeit, melyek ára arányaiban nem változott, de sokkal drágábbnak néznek ki.
Másfélszeres növekedéssel számol jövőre az MSI noteszgép-üzletága
-
MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék
A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.
Expert szakmai nap - MSI
-
MSI M677 - kikristályosodva
Megnéztük, elég-e 120 darab Swarovski kristály, hogy az MSI betörjön a luxusnotebookok piacára.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Egymillió mobilnetes ügyfelet gyűjtött a T-Mobile
A szolgáltató új, bő fél évvel ezelőtt bevezete...
Xbox720 - ismét előtérbe került a tábla irányító
Ismét pletykáltak arról, hogy az Xbox720 a Wii ...
Nokia Astound – Belle frissítés nélkül
Nem minden Symbian^3 készülék számára lesz elér...
Aliens: Colonial Marines - borítók
A SEGA kiadta az új Aliens játék borítóképeit.
Március elején debütál az iPad 3?
Pletykák szerint március első hetében várható a...
Huawei Vision - vízió marad
Igen jól kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálattal, minőségi házban jött a középkategóriás okostelefon. Csak az ára…
Milyen SSD-t vegyek?
Hasznos információk és támpontok SSD vásárláshoz, felhasználói tapasztalatok alapján!
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?












