Power6 – árral szemben

Az International Solid-State Circuits Conference meghatározó esemény az informatika világában. Ám a többi show-val ellentétben nem a fogyasztóknak szól, hanem inkább a szakembereknek és a technológiákkal hivatásszerűen – vagy szenvedélyből – foglalkozóknak szolgál izgalmas újdonságokkal.

Az ISSCC tehát komoly eseménynek számít a szakmában, valódi, szakembereknek szóló előadásokkal. Öndefiníciójában („vision statement”) így fogalmaz: az ISSCC a szilárdtest-áramkörök és az egychipes rendszerek első számú nemzetközi fóruma, amely a mindenkori csúcstechnológiát képviselő cégek és mérnökök számára kínál tájékozódási pontot. Az idei konferencia mottója: „Multimédia a mobil világnak”.

Rengeteg érdekességet találhatunk az idei felhozatalban. Köztük néhány olyat is, amely szétfeszítené lapunk tartalmi kereteit. Sokakat lázba hozhat például a D osztályú erősítők fejlődése (amelyek immár a 100 W körüli teljesítménytartományban is minőségi alternatívái az ortodox A osztályúaknak), avagy az a meghatározó jelentőségű technológiai áttörés, hogy a gigajel/másodperc sebességű analóg-digitális konverzió pontossága elérte a rendkívüli 11 bites értéket is. Most azonban inkább a számítástechnikához szorosan kötődő, mindenkit érintő újdonságok közül szemezgetünk.

IBM Power6

Kezdjük a Nagy Kékkel – el is kél neki a marketing, a világ egyik leginnovatívabb cége ugyanis rendszeresen kikap „hazai pályán”: az első PC, az első notebook, mindkét részleg eladva, profi vállalatirányítási rendszer, amely sosem kerül piacra… Térjünk azonban vissza a Power6-ra, hiszen egy izgalmas, a jelenlegi trendekkel több ponton is szembeszegülő processzorról van szó.

A jelenlegi trendeken a „poszt-Prescott” korszakot értjük, a rendkívüli hőtermelés és a szivárgási áram által sarokba szorított mérnökök és gyártástechnológusok álmát és a programozók rémálmát: a többmagos, viszonylag alacsony frekvencián üzemelő processzorok korát. A nagyobb gyártók mind erre mozdultak rá, kezdve az AMD régóta PR-számozást alkalmazó processzoraitól az Intel Centrino vonalon keresztül a nyolc magot tartalmazó Sun Niagaráig (jelszó: „bandwidth computing”, ami körülbelül az „éljen a sávszélesség”-nek felel meg).

Ehhez képest az IBM éppen az ellenkező irányban indult el (a Cellről most feledkezzünk meg egy rövid időre): 5 GHz-en kívánja megjelentetni a csúcsszervereiben alkalmazott Power processzorcsaládja új generációját. Ez majd háromszoros különbség a jelenlegi Power5+ -hoz képest, így teljesen biztosak lehetünk abban, hogy komoly architekturális változásokat vittek véghez, hiszen pusztán gyártástechnológiai fejlődés útján lehetetlen ilyen drasztikus gyorsulást elérni.

Természetesen komoly indokokat lehet felsorakoztatni e megoldás mellett – a magas órajel persze minden területen fontos, de talán kevésbé lényeges a webszerver-megoldásokban, mint például a tudományos számításokra alkalmazott gépeknél. Az IBM ezeken a területeken is versenyben kíván maradni.

A Power6 előreláthatólag 65 nanométeres csíkszélességgel készül majd, SOI technológiával, 8 utas asszociatív elsőszintű gyorsítótárral, egy- és kétmagos verzióban, 5 GHz környékén. Mindezt 750 millió tranzisztor felhasználásával kívánják megvalósítani. A processzor architekturális érdekességei közé tartozik a csővezetékkel ellátott elsőszintű gyorsítótár, amely órajelenként két olvasást tesz lehetővé. Az operatív memóriát két memóriavezérlőn keresztül éri el, amely Brad McCredie, az IBM egyik vezető mérnöke szerint kiváló skálázást tesz majd lehetővé.

Bár a konferencián bemutattak egy 5,1 GHz-en, 1,3 V-os feszültségről üzemelő Power6 processzort, számszerűen egy szó sem esett a disszipációról – az IBM politikája szerint a felhasználókat a szerverszintű fogyasztásról és nem a processzor saját hőtermeléséről kell tájékoztatni. Ez abból a szempontból érthető, hogy a Power család hűtéséről csak az IBM-nek kell gondoskodnia.

Ha az IBM-nek valóban sikerül gyors, egyúttal a Power5-höz mérhetően hatékony processzort alkotnia, esetleg megállíthatja az Intel Itanium lassú, de biztos térnyerését – amely kevésbé a processzor kvalitásainak, sokkal inkább a gyártó cég financiális helyzetének és az agresszív marketingnek az eredménye.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!