Gyorskeresés
Szponzorunk
Stacker 810 - fogyókúra ésszerűen
A Cooler Master Stacker megjelenése óta etalon a nagy számítógépházak között. Megérkezett hozzánk a legenda finoman átalakított utódja.
Hirdetés
Szemrevételezés
Február végén teszteltünk valamit, aminek ugyan az volt a neve, hogy Cooler Master Stacker, de nem sok köze volt „a” Stackerkez, a számítógépházak non plus ultrájához. Már a formabontó 830-as bemutatkozásakor rebesgették, hogy a régi modell gyártását befejezik, és jön majd egy utód, amely továbbviszi az eredeti formát. Megnyugodtunk, amikor az új Stacker 810 dobozáról a régi, sallangmentesen elegáns és tiszteletet parancsoló forma köszönt vissza, amit a nagy elődnél megismertünk. A doboz nagyságából arra következtettünk, hogy a méret is megmaradt.
Kicsomagolva meglepetéssel vettük észre, hogy a külső egy fikarcnyit sem változott. Nincs ezzel semmi baj, hiszen az ergonómia már elsőre nagyszerűen sikerült. Megmaradt az oldalfal hatalmas, kör alakú szellőzője, az alaplapi oldalon a rács, a cross-flow ventilátor helye és a felső ventilátorrés is.
Az előlap is maradt a régi, a maga tizenegy 5,25 colos bővítőhelyével és fölöttük a csatlakozókat és gombokat befoglaló panellel. USB csatlakozóból továbbra is hat maradt, mellettük két audioaljzat és FireWire dugasz sorakozik a kisebb reset és nagyobb bekapcsológomb mellett.
A mellékelt rengeteg csavar, a 3,5 colos meghajtók beépítéséhez szükséges előlap és szerelvények, a 5,25 colos meghajtókhoz való műanyaglemezek, valamint a kerekek is régi ismerőseink már, úgy, ahogyan a „Cooler Master Gear” feliratú matrica.
Míg elölről vagy oldalról nézi az ember a 810-es Stackert, azt hihetni, a külső semmit sem változott az elődhöz képest. A hátsó panelt viszont alaposan újrarajzolták. Ahol eddig a táp helye volt, az alaplap felett, ott most egy 12 centiméteres ventilátor feszít. A korábbi modellel ellentétben csak egy áramforrást építhetünk be, azt is a ház aljába. Ez a módosítás valószínűleg annak a következménye, hogy nagyon kevesen használtak két tápot Stackerükben. A két felső, 12 centiméteres ventilátorhelyhez hasonlót a Gigabyte 3D Aurora házánál láttunk. Ez a kialakítás szinte könyörög egy vízhűtés kétventilátoros bordájáért.
Az igazat megvallva, már kicsomagolás közben kezünkkel éreztük, hogy a hátsó fertályt átalakították, mert nem volt rajta bemélyedés, ahol megfoghattunk volna. Ez egy ekkora háznál szállításkor gond lehet.
A belsőre pillantva ugyanazokat a meghajtórögzítőket láttuk, mint korábban, de az alaplap alatti lemezről hiányzott a cross-flow ventilátor helye. A hosszú szellőzőrács az oldalfalon tehát dekorációs elemmé degradálódott.
Az elődnél hiányoltuk az oldalsó, kör alakú szellőzőnyílás mögül a ventilátortartót, most megkaptuk. Szerencsére a port kinn, a zaj egy részét pedig benn tartó szűrő is megmaradt.
Belülről szemlélve a hátfalat látszik, hogy mindkét ventilátorhely foglalt. Az eredeti Stackerben megismert, négytűs perifériacsatlakozóról etetett tizenkettesek terpeszkednek bennük, mindkettőn van rács is. A táp helye fölött egy íves merevítő húzódik, alatta pedig megmaradt a középső, rácsos szellőzőnyílás.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master Stacker 810 |
| Elérhető színek | ezüstszürke, fekete |
| Méret | 584 x 227 x 536 mm |
| Anyag | alumínium borítás, acél váz |
| Beszerelhető alaplapok | E-ATX, ATX, microATX |
| 5,25"-os helyek száma | 11 db |
| merevlemezhelyek száma | 4 db egy belső keretben |
| Bővítőkártyák száma | 7 db |
| Hűtés | elöl 120 x 120 x 25 mm-es ventilátor a merevlemezkereten, hátul két 120 x 120 x 25 mm-es ventilátor, felül 80 x 80 x 25 mm-es ventilátor, rácsos előlap, oldalfalak és tetőnyílás |
| Előlapi csatlakozók | 6 db USB 2.0, FireWire, mikrofon, hangszóró |
| Beszerelhető tápegység | szabványos ATX |
| Tömeg táp nélkül | 10 kg |
| Gyártó weboldala Termék weboldala |
www.coolermaster.com Stacker 810 |
| Forgalmazó | Expert Computer Kft. |
| Bruttó fogyasztói ár | 33 500 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Szerverház a Cooler Mastertől
Kipróbáltuk a Cooler Master kis szervernek, munkaállomásnak szánt ITower 930-es házát.
-
Megjöttek a kis Radeon HD-k!
Passzív táp, felfrissített processzorhűtő, extra házak, akciós Samsung termékek és még sok minden más került aktuális piaci összefoglalónkba.
-
Chieftec retró
A neves gyártó néhány etalonnak számító házát vettük elő, hátha vannak olyanok, akik még – vagy már – nem találkoztak velük.
-
Misztikus alumíniumház
A Cooler Master új, alumíniumból készült Mystique házsorozatának első tagját, a vízhűtésre is felkészített 631-est teszteltük.
Előzmények
Minuet ház erősebb tápegységgel
Elkészítette első BTX házát az Antec
Spire ház a Pininfarina tervezésében
Három új házat dobott piacra a Thermaltake
Ízléses házakkal bővül a Cooler Master légiója
-
Cooler Master Stacker 830 – alumíniumrakéta
A gyártónál valószínűleg szabadon eresztettek egy megvadult tervezőt, aki az Ammo 533 mellett az új Stackeren is kiélhette magát.
-
Temjin szépségek
A Cooler Masterből kivált SilverStone Technology elegáns tornyaival ismerkedtünk.
-
Gigabyte 3D Aurora
Bemutatjuk a Gigabyte első, prémium kategóriás számítógépházát.
-
Antec P180 - hűsen, hangtalanul
Bemutatkozik az Antec legújabb, halk üzem mellett csúcsteljesítményre kihegyezett álomháza.
-
Cooler Master Stacker
Komoly megjelenésével és hűvös alumínium páncélzatával kelt feltűnést a Cooler Master óriása.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?














