Gyorskeresés
SSD RAID 0 – 128 GB vagy inkább kétszer 64 GB?
Utánajártunk, megéri-e két kisebb SSD-ből összefűzni a nekünk szükséges kapacitást, vagy célszerűbb egyetlen nagyobb SSD.
Hirdetés
Virtualizáció és végszó
Egy másik ötletből született következő tesztecskénk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az jól tudja, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális masina) működik. Igazából már egy VM is le tudja "ölni" a gépet, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egy időben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. Az installáció témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve a merevlemezek véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli.

Ezen tesztünk már tetszett a RAID 0 konfigurációnak: ha csak egytelen másodperccel is, de még a 256 GB-os modellt is megelőzte a kötet.

A telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a .NET-telepítős teszttel ellentétben a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki. Ahol egyáltalán mutatkozik különbség, ott is csak minimális. A RAID tömb 4 VM indítása esetén egyetlen másodperccel volt gyorsabb az önálló Samsung SSD-knél.
Végszó
Cikkünk fő kérdése az volt, hogy megéri-e két kisebb SSD-ből összefűzni a számunkra szükséges nagyobb kapacitást. Mindent együttvéve arra jutottunk, hogy egy otthoni átlagfelhasználó jobban jár, ha egyetlen SSD megvásárlásával szerzi meg magának a kívánt tárkapacitást.
Ennek egyik oka, hogy az esetek többségében a kisebb meghajtók a kevesebb NAND chipnek köszönhetően lassabbak. Ezen felül a RAID 0 összeállítása valamivel költségesebb és macerásabb, mintha csak egyetlen meghajtót használnák. Egyrészt két 64 GB-os SSD még mindig pár ezer forinttal többe kerül, mint egyetlen 128 GB-os, ráadásul két meghajtónak kell helyet, valamint kábelezést biztosítanunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy két SATA portot kell feláldoznunk, ami ugyan a legtöbb rendszer esetében nem probléma, de természetesen lehetnek kivételek. Egyelőre Intel chipsetes konfigurációknál a TRIM nem működik, bár erre remélhetőleg hamarosan érkezik a végleges megoldás. Végül, de nem utolsósorban RAID0 esetén (a több meghajtó miatt) magasabb a meghibásodás valószínűsége, ezért könnyebben előfordulhat, hogy búcsút kell intenünk a köteten tárolt összes adatnak.
Oliverda
A 128 GB-os Samsung 830 SSD-t a Samsung magyar képviselete bocsátotta rendelkezésünkre, míg a 64 GB-os Samsung 830 SSD-t az AQUA electromax biztosította.
Azóta történt
Corsair Force 3 SSD notebookbővítő szett az egyszerű adatmigrálásért
-
OCZ RevoDrive 3 X2: SSD PCI Express csatolóval
Kipróbáltuk az OCZ egyik érdekességét, a PCI Express csatolóval szerelt, 240 GB-os RevoDrive-ot.
Orico HS-01 SSD-k egyedi, CNC mart alumínium borítással
-
Kingston SSDNow V+200: a szükséges plusz
Nálunk járt a Kingston legújabb sorozatának 90 gigabájtos, kedvező árú, SandForce-alapú SSD-je.
-
Új széria a Kingstontól: V200 64 GB SSD teszt
Megvizsgáltuk, mit tud a népszerű Kingston SSDNow család egyik legfiatalabb, V200-as sorozatának legkisebb tagja.
Előzmények
-
SSD-párbaj: Crucial M4 vs. Samsung 830
Egymásnak eresztettük a SATA 6 Gbps kompatibilis, 64 GB tárkapacitású Samsung és Crucial SSD-t.
-
Samsung 830 SSD: határozott evolúció
Megérkezett a népszerű Samsung 470-es sorozat utódja; még melegében megvizsgáljuk az új jövevényt.
-
A Nagy SSD-teszt...
...amivel már régóta adósak vagyunk. Kinéztél magadnak egy SSD-t? Tesztünkből kiderül, megéri-e az árát.
-
RAID 0 otthon: van-e létjogosultsága?
A gyors VelociRaptor és a még gyorsabb SSD mellett a RAID egy olcsó alternatíva, amit szintén érdemes megvizsgálni.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






