2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Adattároló rovat

SSD RAID 0 – 128 GB vagy inkább kétszer 64 GB?

Utánajártunk, megéri-e két kisebb SSD-ből összefűzni a nekünk szükséges kapacitást, vagy célszerűbb egyetlen nagyobb SSD.

Hirdetés

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat immáron a 250 GB-os Intel 510-en helyeztük el, ami – ahogy az IOMeter eredményből is látszik – körülbelül 450 MB/s-es szekvenciális olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét szinte biztosan nem korlátozza.

Míg az IOmeter szekvenciális írásos tesztjében a RAID tömb képes volt hozni a 128 GB-os Samsung tempóját, addig valós másolásban már valamivel lemaradt tőle.

A Batman – Arkham Asylum című játék másolásánál megismétlődött az iménti jelenség.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. A RAID 0 itt egy másodperc előnyt jelentett a többi meghajtóval szemben.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, ergo az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le. Az 64 GB-os Samsung kivételével az többi 830-as modell ugyanazt az eredményt produkálta.

A játékbetöltési időkhöz most is a két jól bejáratott játékot használtuk. A különbségek láthatóan az SSD-k között nem túl nagyok. A Samsungok – a RAID 0 kötetet is ideértve – egy mezőnyt alkotnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.